Folyt a föld a levegőből, mintha az eső szakadna – az 1977-es fűzfői nitroglicerin robbanásról

Ennyi maradt a robbanás után a nitroglicerin kiadóból és a tároló földsáncokkal körülvett épületéből - a képet valószínűleg nem sokkal a robbanás után készítette a Nitrokémia fotósa, Rigó László

A fűzfői nitroglicerin üzem 1977-es felrobbanásáról meséltek a Dózsa 1. üzem egykori dolgozói. Azt mondják, a szerencsének köszönhető, hogy a robbanás “csak” négy halálos áldozattal járt. A tragédia így is hozzájárult a Nitrokémia működésének megváltozásához, a robbanóanyag gyártás helyét egyre inkább a vegyipar környezetre veszélyesebb ágai vették át.

 

Meleg augusztusi délután volt 1977. augusztus 15-én. A gyárból éppen hazaérő szüleimmel lakásunk folyosóján beszélgettünk. Néhány perc telhetett el a műszakváltást jelző dudahang után, amikor egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet. A fürdőszoba ablakának üvege ezer szilánkra törve hullott a kádba, kőre, mindenhová. Szerencsére egyikünket sem ért.
Később szüleim mesélték, hogy a robaj elcsendesedése után csak annyit mondtam: elment a Dózsa 1.
Néhány órával később a Szabad Európa Rádióból tudtuk meg, hogy valóban a lakásunktól másfél kilométerre lévő nitroglicerint gyártó üzem robbant fel, ahol korábban én is dolgoztam egy évig.
Este három-négy mondatban a Kossuth Rádió is leadta hírt, ami másnap a megyei lapban, a Naplóban is megjelent. Csak két nappal a robbanás után írhattak a négy halottról és a sebesültekről. Ezzel aztán le is zárult az ügy a sajtóban. Akkoriban nem nagyon szoktak az ilyen szerencsétlenségekkel foglalkozni, legfeljebb, ha a világ nem szocialista részén történtek. Én is csak harminc évvel később ismertem meg jobban a részleteket, amikor volt kollégáim meghívtak hagyományos találkozójukra, mellyel minden évben a robbanásban elhunyt munkatársakra emlékeznek. Ekkor született az ötlet, hogy legalább utólag írni kellene róla, hisz az egyéni tragédiák mellett a település életében is változást hozott.

A nitroglicerinről az idősebbeknek többnyire A félelem bére című film jut eszébe. Vakmerő sofőrök hatalmas jutalomért arra vállalkoznak, hogy a legkisebb ütésre is robbanó anyagot úttalan-utakon egy égő olajkúthoz szállítsák a tűz “elfújatására”. Az út nem mindenkinek sikerült, némelyik teherautó után csak hatalmas kráterek mutatták, mire is képes ez az anyag.

Fűzfőn 1928 februárjában kezdték gyártani a nitroglicerint. Először szakaszos technológiát alkalmaztak, amivel egyszerre csak meghatározott mennyiséget lehetett előállítani, majd a hatvanas években olyan, úgymond folyamatos technológiára álltak át, aminél a gyártás mennyiségét az igényekhez lehetett alakítani.
A Nitrokémia Ipartelepek Dózsa 1. néven működő üzemét biztonsági okból a gyártelep egyik félreeső részére telepítették. A kaputól induló aszfaltos út végétől lépcsőn lehetett feljutni a fák között álló irodaépülethez, ahol a laboratórium és a lakatosműhely működött. Innen egy széles és mély árkot átívelő 20-30 méteres függőhíd vezetett az üzem belsejébe. Előbb az öltöző, ebédlő, mellette egy apró dohányzóépület, majd a gyártórészleg egységei következtek. A technológiai folyamat különböző szakaszainak helyet adó épületek elszórtan álltak egy dombos területen, egymástól távol, hogy probléma esetén a lehető legkisebb kiterjedésű legyen a baj.
A legkritikusabb folyamatot bonyolító nitrálóba alagúton lehetett bemenni, de a többi épületet is földrézsűk támasztották, hogy egy esetleges robbanás erejét felfelé irányítsák. Persze álcázásra és külső támadás elleni védelemre is szolgáltak.
Az elkészült anyag a nitrálóból a külön épületben kialakított tárolóba jutott, ahol négy, egyenként mintegy ezer literes ólomkádban várt a felhasználására. Az épület szinte a föld alatt állt a körülötte kialakított hatalmas töltések miatt, csak egy szűk folyosó vezetett befelé.
A távolabb álló kiadóba egy fából készült, ólommal borított csatornán folyt át a nitroglicerin. Itt mérték ki egy kisebb, maximum 300 kiló anyagot befogadó kádból a szomszédos üzemeknek, ahol feldolgozták közvetlenül használható robbanószerré.
A lőpor bekeverőhöz kis függővasúton tolták át a “kutyát”, a kis tartályt, amibe kb. 50 kilogramm nitroglicerin fért. A dinamit dagasztóba pedig egy motorkerekeken guruló kéttartályos kézikocsival. A kocsit akkor lehetett mozgatni, ha behúzva tartották rajta a féket. Így biztosították, hogy magától el ne induljon. A betonutat télen fűtötték, hogy meg ne csússzon a kocsit toló dolgozó.
Az üzem kritikusabb pontjain gumiból, ólomból, fából készültek a mozgatható eszközök, hogy még lehetőséget se adjanak szikra képződésére, vagy jelentősebb ütésre, ütődésre. A feladat nagy volt, hisz a mérések szerint a nitroglicerin már akkor is robbanhat, ha egy két kilogrammos súllyal 5-6 centiméterről leejtik.

A rendkívüli biztonsági szabályok a dolgozók minden lépésére kiterjedtek.
Történt olyan eset, hogy valaki hazavitte a bakancsát, aztán amikor tönkrement, bedobta a tűzhelybe, mire az fölrobbant a talpába ivódott nitroglicerintől. Így aztán érthető, hogy még a munkaruhánkat sem vihettük ki a gyárból, bent kellett kimosni. Amikor elhasználódott, elégették – mesélte Tarsó László, aki 1953-tól dolgozott a Nirokémiánál, a 60-as évek elejétől a Dózsa 1. raktárosaként.
Mindenre figyelni kellett. Ha a kiadósok közül valaki elment dohányozni, vagy másért ott hagyta a kiadót, rögtön kezet kellet neki mosni. Egyik régebbi kiadóssal, Pálfi Feri bácsival történt meg, hogy kézmosás nélkül ment el cigizni. Hogy egy darab se vesszen kárba, végigszívta a csikket. Amikor a parázs a körméhez közel ért, egy nagy pukkanást lehetett hallani. Gyakorlatilag szétrobbant a körme alatt maradt glicerin, és a körme berepedezett.
Mint mondja, szinte szabály volt az is, hogy mindig papírvattával a zsebben kellett járni. Ha valaki valahol valamilyen vízcseppet látott, azt azonnal fel lehet törölni, mert lehetett akár nitroglicerin is. A szennyezett papírt a tároló edénybe kellett dobni, hogy aztán az égetőben megsemmisítsék.

Hiába volt azonban a nagy elővigyázatosság, a katasztrófa mégis bekövetkezett.
– Délutános voltam. Hétfő lévén, ahogy az lenni szokott, a műszak megkezdése előtt a többiekkel beszélgettünk a hétvégi futballmeccsről a nitráló előtt húzódó vöröskő támfal mellett. Vártuk a művezetőt, hogy elmondja, mit kell csinálni – emlékszik vissza a robbanás előtti pillanatokra Perger József, aki 1960-tól dolgozott az üzemben nitrálósként.
– A két kiadós, a Mesteri Jancsi meg a Holecz Gyuri ott ment el előttünk, mert nekik kettőkor már ki kellett mérni az anyagot a másik üzemeknek. Nem sokkal később jött az első robbanás. Csak annyit tudtam kiáltani, hogy fedezékbe. De e nélkül is mindenki ugrott. Volt, aki a nitrálóhoz vezető alagútba, volt, aki a másikba. Egy másodperc sem telhetett el, ami alatt a kiadótól végigrobbanhatott a vezeték a tárolóig, és eljutott a nitroglicerinnel tele kádakhoz. Én legalábbis így gondolom, mert második a detonáció sokkal hatalmasabb, szörnyűbb volt az elsőnél. Még hasonlót sem hallottunk korábban. Talán a bombázás lehetett ilyen a háborúban. Utána másodperceken át csak azt láttuk, hogy hullik az égből a falevél, a por, a nagyobb törmelék, meg a beton. Mint később kiderült, több mázsás betondarabok 80-100 méterre is elrepültek. Az volt a szerencsénk, hogy a robbanás felfelé és kifelé, az erdő irányába fújt. De bárhogy is védett helyen voltunk, a légnyomás a falnak csapott bennünket. Szerencsére csak zúzódásaink és horzsolásaink lettek, nagyobb bajunk nem történt.

 

Zajlik a nitroglicerin tároló romjainak, maradványainak eltakarítása – a képet valószínűleg a robbanás utáni napokban készítette a Nitrokémia akkori fotósa, Rigó László

 

A hűtést végző kompresszorállomást kezelő Ticz Antal délelőttös volt. Ő 9. évét töltötte akkor az üzemben.
– A délelőttös műszakban hét órás gyártás volt, így elfogyott minden hűtőanyag. Hogy a délutánosoknak is legyen a műszak végén, járattam a gépet. Mivel a váltótársam késve jött, sietve kellett fürödnöm, öltöznöm és futva indultam a kapu felé, hogy a buszt elérjem. Éppen leléptem volna a függőhíd külső végén, amikor egy hatalmas lökést éreztem hátulról, az első robbanás léghullámát. Valószínűleg ekkor ment el a kiadó. A légnyomás odalökött a híd közelében álló akácfa mellé. Ez volt a szerencsém, mert megvédett a második robbanástól. Csak a jobb térkalácsom alatt lett egy nagy folt, amint nekiestem a fának. A második dörej sokkal nagyobb volt.
Döbbenten láttam, hogy a műhely előtt lévő több száz kilós vasasztal megemelkedik, fordult egyet a levegőben, miközben ledobta magáról a rajta lévő nagy ventillátort, elvágta a féltetőt tartó 120-130 milliméter átmérőjű vascsövet. Aztán visszapottyant a földre. Ezzel egy időben valami repülő vastárgy a fejem fölött levágott egy vastag faágat, de szerencsére nem rám esett. Közben folyt a föld a levegőből, mintha csak az eső szakadna.
Amikor elcsendesedett a robbanás, beszaladtam a műhelybe. A tűzoltóknak akartam telefonálni, hogy C üzem felől jöjjenek, mert a másik oldalról biztosan nem lehet. A telefon persze süket volt. Aztán mentem én is a többiekkel, hogy elzárjuk a vezetékeket.
Később az öltözőben jöttem rá, hogy az életem valószínűleg csak perceken múlt. A szekrényem acéllemeze tele volt üvegszilánkkal, később kalapáccsal tudtuk kivakarni belőle. Ha éppen ott álltam volna előtte, akkor ez mind engem ér.
A kollégák később nem nagyon akarták elhinni, amit a táncoló vasasztalról mondtam. Talán akkor kezdték komolyabban venni, amikor később az egyik akácfára csavarodva megtaláltunk egy vasgerendát. Mintha valami masni lett volna, úgy köréje tekeredett.

Tarsó László is délelőttös volt a tragikus napon.
– Nem sokkal kettő előtt egyenesen hazaindultam az öltözőből az Őri Pista társaságában. A robbanás pillanatában a papírgyár sarkánál, az üzemtől 2-300 méterre lehettünk. Hirtelen nem is tudtuk, mi történt. Amikor hátra néztünk, egy hatalmas fekete felhőt láttuk és mindenféle repülő darabokat. Önkéntelenül behúztuk a nyakunkat, és az a sok ember, aki éppen ott volt, el kezdett futni a gyárkapu felé. Persze, mi is velük együtt. Csak akkor álltunk meg, amikor kiértünk. Vissza is akartunk fordulni, de az iparőrök akkor már nem engedtek be senkit.

Szabóki Sándornak délután kettő óráig ez a nap is úgy zajlott, mint a többi.
– Én azon a napon voltam két éve az üzem vezetője. Ahogy máskor, aznap is megvártam a délutános művezetőt, hogy megbeszéljük, mennyit kell nitrálni a műszak alatt. Az irodában álltam az ablakkal szemben. Először egy halkabb, majd egy iszonyatosan erős robbanást hallottam. Alig telt el egy pillanat közöttük, de jól szét lehetett választani őket. Amikor berobbant az ablak, ösztönösen leguggoltam az asztal mögé, de így is nagyon sok szilánk eltalált az arcomon és a karomon. Amikor belenéztem a tükörben, láttam, hogy tiszta vér az arcom. Egy törülközővel letöröltem, betakartam, és bármennyire is furcsa, az jutott eszembe, hogy mit fognak gondolni majd az emberek, ha látnak ilyen állapotban. Egy üzemvezető mégsem nézhet ki így. Azonnal futottam ki az üzembe, hogy lássam, mi történt. Egy kicsit bíztam abban, hogy nem a tároló volt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez csak álom.

Közben a többiek is előjöttek a búvóhelyeikről, s az egykori tároló helyére már közösen mentek.
– A tároló és a kiadó helyén tátongó hatalmas gödrök láttán igazán fel sem merült bennünk, hogy a két kiadós kollégánkból bármit is találunk. A későbbi kutatásnál is csak épphogy előkerült valami. Egy fekete hajtincs, ami talán a Gyurié lehetett, bőrfoszlányok, egy csontdarab, ami az antropológusok szerint emberi sarokból származhatott – mesél pusztításról Ticz Antal.

 

Ez az ólomdarab talán az egyik nitroglicerint tároló kád falából maradt

 

– Itt már nem volt mit tenni. Megnéztük hányan vagyunk, aztán mindenki ment a dolgára, hogy elzárja a víz-, levegő- és savvezetékeket, hogy áramtalanítson – folytatja Szabóki Sándor. – A tároló és a kiadó közötti részen feküdt a Grúber Sanyi bácsi. Nagy fájdalmai voltak, látszott, hogy már nem sok van neki hátra. A tűzoltók is megérkeztek, húzták a tömlőt, hogy oltsanak. Mondtam, nem lesz rá szükség. A robbanás minden tüzet elfújt, de még a több száz kilós vasbetondarabokat is 50-60 méterre röpítette a légnyomás. Hihetetlen energia szabadult fel a tárolóban lévő 3,5 tonna nitroglicerin felrobbanásával.

A robbanás után jöttek a mentők, a vállalat vezetői, a munkásőrök körbezárták a területet. A sérülteket dr. Király Ferenc fogadta a rendelőben, aki 1962 óta üzemorvosként, sebészként, sportorvosként dolgozott a gyártelepen.
– Asszisztenseim segítségével hatvankettő embert láttunk el, ketten sajnos meghaltak közülük.
Kingyel András a munkából hazafelé menet már a Dózsa 1-től 6-700 méterre lévő pártbizottság környékén járhatott, amikor a robbanás történt. Itt állt bele a fejébe egy lehulló tőcsavar. Félig eszméletlenül hozták a rendelőbe. A hatalmas erővel lezuhanó vasdarab szétroncsolta az agyának jelentős részét. Látszott, hogy megmenteni már nem lehet. Lefektettük, adtunk neki fájdalomcsillapítót. Már nem sokáig élt.
A Grúber Sanyit az igazgató sofőrje hozta ki a vezetői autóval. Még élt, amikor a rendelőbe értek, lefektették a földszinten egy padra. Én próbáltam fekvő helyzetből felültetni, hogy felvigyük a rendelőbe. Ahogy alányúltam, azt éreztem, hogy a szívéhez ért a kezem. Az egész háta le volt szakadva. Csak annyit tudott mondani, hogy segítsetek rajtam. Visszafektettük, adtunk neki is fájdalomcsillapítót. Sajnos mást már vele sem tudtunk csinálni. Még 4-5 percig élt, de aztán ő is meghalt.

A sérülések többsége üvegszilánkoktól, fémdaraboktól, építési törmeléktől keletkezett. A nagy szerencse az volt, hogy a váltás már éppen lezajlott, így a délelőttösök nagy része már kijött a gyárból, a másik része pedig az öltözőkben volt.
Négy óra volt pontosan, amikor végeztünk. Valaki hozott egy rádiót, a Szabad Európa már akkor mondta az elhunytak és a sérültek névsorát. Azóta sem tudom, hogyan kerülhetett ki a névsor ilyen gyorsan – mondta Király Ferenc.

Tarsó László szerint a szerencsének köszönhető, hogy nem lett több áldozat. – Elképzelni is borzasztó, hogy milyen következményekkel jár például, ha még ott vannak a dolgozók a robbanás közelében lévő nyomdában – mondta.

A robbanás után megjelentek a nyomozók, szakértők is, hogy kiderítsék mi történt. A szabotázs lehetőségét hamar kizárták, de igazán csak annyit tudtak meg, hogy minden az előírásoknak megfelelően zajlott.
– Leíratták velünk, hogy ki mit csinált a robbanás előtt, keresték az előírásoktól való eltérést. Az egyik nyomozó azt mondta, hogy nem tudja mi történt, de az biztos, hogy mindenki rendesen megtanulta a dolgát, mert a leírásokban nincs egyetlen pont sem, ami eltérne a technológiai előírásoktól – idézi fel Ticz Antal a tragédiát követő eseményeket.

Szabóki Sándor úgy véli, a technológia maga biztonságos volt. Talán valami kicsúszott egyik kiadós kezéből, talán más történt, már sohasem derül ki. Valami olyan hiba lehetett, ami igazán nem rajtunk múlik, mint amikor megbotlunk egy sima úton.

A robbanás helyszínén tartózkodó Holecz Györgyöt és Mesteri Jánost hivatalosan eltűntnek nyilvánították. A vállalat, amennyire lehetett támogatta a családjukat. Segítettek az épülő házak befejezésében, a gyerekek taníttatásában. Persze, az elvesztett életeket nem pótolhatta senki.

Az áldozatokra emlékező kollégák 2007-ben a vörösberényi temetőben – Pék István (balról), Szigeti István, Szigeti Istvánné, Gyuricza László, Perger József, Kertész Károly, Babos János, Gángó László, Tarsó Lajos, hátul lehajtott fejjel Ticz Antal és Szabóki Sándor – Fotó: Győrffy Árpád

 

Szabóki szerint a nitroglicerin felrobbanása hozzájárult a Nitrokémia működésének megváltozásához. Bár az üzemet később újraindították, már csak annyi nitroglicerint gyártott, amennyi az utolsó napon felrobbant. Ezzel megszűnt a robbanóanyag gyártás egyik fontos eleme, helyét egyre inkább a vegyipar környezetre veszélyesebb ágai vették át.
De nem csak a gyár működése változott meg, a tragédia a későbbi életükre is nagy hatással volt.
– Akkor igazán nem is fogtuk fel, hogy mi történt, de mégis teljesen megváltoztatta az életünket. Az ember ilyenkor rájön arra, hogy mennyire apró, nevetséges problémákkal tölti sokszor a napjait. Rá kellett jönnünk arra is, hogy nem szabad lezáratlan ügyeket, vitákat hagyni. Hisz lehet, hogy holnap már nem lesz módunk a rendezésükre.

Győrffy Árpád – 2007-2016.

Kapcsolódó írásaink

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

1 Comment on "Folyt a föld a levegőből, mintha az eső szakadna – az 1977-es fűzfői nitroglicerin robbanásról"

  1. Nagy Ernő | 2017.08.22. at 20:07 |

    A Nitrokémiánál dolgoztam én is akkor. A III.számu Fenntartó üzemben.
    Éppen a munkatársaimmal az öltözőben voltunk. A két egymást követő robbanás után idősebb szaktársaink még csak találgatták mi robbant fel.A nitroglicerin,vagy a lőpor szárító. Remegő lábakkal léptünk ki és holdbéli tájat láttunk. Iszonyú pusztítást. Munkatársaimmal aznap és éjszaka is benn maradtunk a területen, részt vettünk a mentesítésben.Soha nem lehet elfeledni amit akkor átéltünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár