Siófok – Álom maradhat a kaszinós szigetköztársaság

A Bahart központját az egykori halászati telep helyére költöztetnék. De hiába a jól kigondolt helycsere, a Sió-zsilip miatt továbbra is csak korlátozottan lehetne megközelíteni a siófoki szigetet

Bár egyesek már a büféjük, trafikjuk, kaszinójuk helyét is kinézhették, a dolgok jelenlegi állása szerint nem sok lehetőség lesz egy új exkluzív szórakoztató negyed kialakítására a siófoki hajózási szigeten.

 

A Sió-torokban, a hajóállomással átellenben lévő területet jelenleg a Balatoni Hajózási Zrt. használja központjaként, javító, hajóépítő bázisaként. De hiába is költöztetnék el a céget, a Sió-zsilip gyakorlatilag változatlan elhelyezése miatt továbbra sem lenne lehetőség a terület teljesen szabad megközelítésére.

A szigetre jelenleg a kép felső részén látható vízleeresztő zsilipen keresztül vezet út és ez a jövőben sem nagyon változna. A kép alsó részén a hajózsilip déli kapuja – fotó H. Szabó Sándor

 

A Bahart elköltöztetésének kérdése 2013-ban került a nyilvánosság elé, amikor a cég részvényeinek több mint 40 százalékát birtokló siófoki önkormányzat szervezésében lecserélték a vezérigazgatót. Dr. Halmos Gábor egyik első lépéseként Siófoktól 450 millió forintos áron megvásárolták a volt halászati telepként ismert ingatlant, hogy a későbbiekben a Bahart oda költözhessen át.

A tulajdonos önkormányzatok megkérdezése nélkül lebonyolított tranzakció többeket felháborított, Bóka István füredi polgármester rendkívüli közgyűlés összehívását, az ügy kivizsgálását és a vezérigazgató megbízásának felülvizsgálatát kezdeményezte. A közgyűlés létre sem jött, mert a lehetőségeiket végiggondoló tulajdonosok távol maradtak. A végül októberben megtartott közgyűlés tíz százalékkal kisebb összeggel utólag jóváhagyta az üzletet. Egyben elfogadták a Bahart középtávú stratégiájának egyik fő céljaként a központi telephely áthelyezését az egykori halászati telekre. Már ekkor tisztázódott, hogy a költözés akkor jöhet létre megfelelő lehetőségekkel, ha a Sió és a Balaton közötti zsilipet is déli irányba áthelyezik, hogy a cég hajóépítő műhelyéből továbbra is zavartalan kijárás legyen a tóra.

Szemben balról a hajózsilip, jobbról a vízleeresztő zsilip a Baross-hídról. A két zsilipet a híd közelébe kellene ahhoz hozni, hogy a bal oldalon lévő félszigeten új műhelye lehessen a Bahartnak

 

A Bahart illetékesei ekkor keresték meg a vízügyi igazgatóságot is, hogy a zsilipáthelyezés lehetőségéről tárgyaljanak. Mint Pécseli Péter vízügyi szakaszmérnök vízvilágnapi előadásán kiderült, a vízügynél korábban nem igazán gondolkodtak a zsilip átalakításán, mert a jelenlegi helyén és formájában 1947 óta működő berendezéssel nincsenek olyan problémák, amik ezt indokolták volna. A Bahart megkeresése is gyakorlatilag csak gondolkodás volt, konkrét tervezésre felkérés nem érkezett – fogalmazott a vízügyi kirendeltség vezetője.

Pécseli szerint az ügy meg is állt a “gondolkodási” szakaszban. Csak akkor került ismét terítékre, amikor a Balaton vízleeresztési lehetőségeinek orvoslására uniós forrásokra építve megszületett a balatoni vízlevezető rendszer módosítása című projekt. Ebben a Sió-csatorna teljes szakaszának rendezése mellett fontos feladatnak szánják a siófoki vízleeresztő és a hajózsilip műtárgyainak megújítását.

A zsilipek megújítására három variációt gondolkodtak végig, ebben volt olyan is, ami a jelenleginél délebbre helyezné el a zsilipeket, illetve megfordítaná azok helyét. A végül elfogadott változat szerint a leeresztő zsilip gyakorlatilag a mostani helyen, attól kicsit délre tolva épülne meg, a hajózsilipet pedig a jelenlegi helyén felújítanák.

A hajózsilip alsó kapuja – ezt csak felújítanák

 

A változat mellett szól, hogy nem kellene idegen területet bevonni, aminek megszerzése hosszú időt venne igénybe és költségei lennének, az előírásoknak is a legjobban ez felelne meg, és műszakilag praktikus, hatékony lenne – mondta a vízügyi szakaszmérnök.

A mintegy hatmilliárdos fejlesztés eredményeként az új zsilip kapacitása a jelenlegi elvi 80 köbméteres másodpercenkénti áteresztőképességről 100 köbméteresre nőne. Ezt további 100 köbméterrel lehetne emelni a hajózsilip használatával, amit szintén úgy alakítanak ki, hogy alkalmas legyen vízleeresztésre. Igaz, a leeresztésnek a jövőben is határt szab a Sió-csatorna átvezető képessége. De a csatornát is hasonló összegből tervezett felújításokkal teljes hosszában alkalmassá tennék a jelenlegi 50 köbméternél kétszer nagyobb, 100 köbméteres másodpercenkénti vízmennyiség biztonságos levezetésére. 

A jelenlegi 40-50 köbméteres másodpercenkénti eresztés helyett akár 100 köbméter vizet is leengedhetnének a Sión

 

A zsilipek változatlan helyen hagyása nem nyerte el mindenki tetszését.
– Ha ez a variáció valósul meg, akkor az gyakorlatilag a halászati telepnek, mint új telephelynek a keleti oldalról való, Balaton mederből történő meghajózását nem teszi lehetővé. Ezzel tulajdonképpen ez a lehetőség a jövőre elveszett, a Bahart telephely áthelyezése korlátozott lesz lehetőségeiben – reagált Pécsely Péter tájékoztatójára a fórumon Kollár József, a Bahart jelenlegi vezetője. A vezérigazgató egy éve ugyanolyan módon került elődje helyébe, ahogy két évvel korábban a siófokiak Horváth Gyulát Halmos Gáborra cserélték.

A vízügy által támogatott megoldás nem csak a Bahart lehetőségeit korlátozná, a megüresedő szigetet sem tenné igazán szabaddá, hisz azt továbbra is csak az üzemi területnek számító zsilipen keresztül lehetne megközelíteni, ami valószínűleg kizárná az oda remélt szórakoztató funkciók megvalósítását.

Egy vesztett rulett-sorozat, vagy egy átmulatott éjszaka résztvevőit valószínűleg nem szívesen hagynák a zsilipen közlekedni.

A fórumon a siófoki polgármestert képviselő Horváth Gyula, kettővel korábbi Bahart vezérigazgató szerint Siófok továbbra is azt szeretné elérni, hogy a vízeresztő és a hajózási zsilip a halászati telep vonalában kerüljön.

A vízügy nyitott a tárgyalásokra, de Pécseli Péter nem igazán lát lehetőséget alapvető módosításra. Mint mondta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság ezt fogadta el és erre dolgozták ki a költségeket. Az idő szűkössége miatt nincs nagyon lehetőség sem a költségek átrendezésre, sem plusz forrás hozzátételére egy idegen terület megszerzéséhez. A Baross-híd és a vasúti híd közelsége, mérete pedig műszakilag is korlátozza a lehetőségeket.

Persze a Bahart átköltöztetését ez még alapvetően nem akadályozná meg, hisz a halászati telep nyugati oldalán, a Horgony utcában lévő telkek megvásárlásával megfelelő területet tudnának kialakítani a műhelyüknek. Igaz, ez kizárná, hogy a sziget megközelítéséhez nyugat felől hidat építsenek, mert az akadályozhatná a javításra váró, vagy a Bahart műhelyében készre épített hajók átúsztatását a szárazdokk és a Balaton között.

A Beloiannisz a hajózsilip két kapuja között – le kellett bontani a felépítmények egy részét, mert csak így fért el a hidak alatt

Ha a zsilipek maradnak a helyükön, a sziget szabad használatára igazán csak az a megoldás képzelhető el, hogy a Bahart műhelyét a Balaton egy nyitott partszakaszára költöztetik.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Siófok – Álom maradhat a kaszinós szigetköztársaság" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár