Turizmus – Országosan a főváros 5. kerülete, vidéken Hévíz volt a legjobb 2019-ben

A főváros három belvárosi kerületének szálláshelyei adták a legnagyobb forgalmat tavaly is - 5. kerületi szállodák a Szabadság-hídról - Fotó: Győrffy Árpád

A főváros 5., 7. és 6. kerületében működő kereskedelmi szálláshelyek bonyolították a legnagyobb vendégéjszaka forgalmat 2019-ben is. A vidéki települések közül Hévíz stabilan tartja országos 4. helyét, és a TOP30-as lista további helyein is csak kisebb változások történtek.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) február 7-e óta hozzáférhető adatai szerint 2019-ben a turisták összesen 31 millió 261 ezer éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 0,8 százalékkal haladja meg a 2018-as eredményt. Megtorpanni látszik a növekedés, amelyik korábban 4-8 százalékos többletet hozott az utóbbi fél évtized minden évében a megelőző évhez képest. Hiába emelkedett a vendégek száma 2%-al, ha közben az egy-egy vendég által eltöltött éjszakák átlagos száma 2,5-ről 2,4-re csökkent.

Az összes turistát nézve továbbra is Hévíz és a hozzá szervesen kapcsolódó Cserszegtomaj marasztalja legtovább a vendégeket, átlagosan 4,3 éjszakán át, ami Hévíz esetében egy évvel korábban 4,6 éjszaka volt. A belföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje a 2018-as 3,4-ről 3,3-ra, a külföldieké 5,8-ról 5,5-re csökkent 2019-ben, így csak megnövelt vendégszámmal érhették el a tavalyinál 0,8%-al magasabb éjszakaszámot.
A legalacsonyabb átlagos tartózkodási idő a TOP30-as listán szereplő települések, kerületek körében 1,7 éjszaka volt.

 

Hévíz nem csak a legnagyobb forgalmat bonyolította a vidéki települések közül, egyúttal az átlagos tartózkodási idővel is az élen végzett – Fotó: Győrffy Árpád

A hazai vendégek esetében a legmagasabb átlagot 4,3 éjszakával Cserszegtomaj állította be, de ez nagyon egyedi eset, inkább a második helyen lévő Bük 3,4 éjszakás eredményéből érdemes kiindulni.
A külföldiek esetében Cserkeszőlő produkálta a legjobb eredményt 6,8 éjszakás átlagos tartózkodási idővel, de a forgalom nagysága alapján itt is reálisabb, ha a révfülöpi 5,9, vagy még inkább a hévízi 5,5 éjszakát gondoljuk a plafonnak.

A fővárosban a hazai vendégek átlagos tartózkodási ideje 2 éjszakáról 1,9-re csökkent, a külföldiek változatlanul átlagosan 2,4 éjszakát töltenek el Budapesten. Kerületként mindkét vendégkörnél 1,7 és 2,8 között szóródik az átlagos tartózkodási idő.

 

Bár a fővárosi szállodák jól muzsikálnak, Budapest továbbra is csak két éjszakás hely – Fotó: Győrffy Árpád

Az alábbi táblázatban a vendégéjszakák forgalma alapján harminc legjobban teljesítő település, illetve budapesti kerület eredményét számoltuk ki, hasonlítjuk össze. A lista szereplői a tavalyihoz képest csak annyiban változtak, hogy a 2018-ban 28. Kecskemét kicsúszott a 34. helyre, a korábban 37. Harkány pedig a 29. helyen bekerült a TOP30-ba.

 

Kereskedelmi szálláshelyek 2019-es vendégéjszaka forgalma alapján készített TOP30-as lista az egy-egy településen lezajlott változásokkal (alapadatok: KSH) – Forrás: Balatontipp-GyÁ

 

A turisztikai forgalom “sűrűsödése” Budapest egyes kerületeiben – Forrás: Balatontipp-GyÁ (alaptérkép Droo)

A TOP30-as listára kerültek sorrendjében az első hat helyik semmi változás, utána is a többség őrzi korábbi pozícióját. Kivételként a már említett Harkány nyolc helyet, a 9. kerület négy helyet, Eger, Pécs és 4. kerület egy-egy helyet javított, miközben Bük és az 1. kerület két helyet, Szeged és Visegrád egy-egy helyet rontott a 2018-as eredményén.

Az összes vendéget nézve a megelőző évhez képest jelentősebb növekedést produkált Harkány (20,1%), a 9. kerület (14,8%), Sárvár (9%), Pécs (7,5), a 4. kerület (6,6%), a 6. kerület (6,2%). A TOP30-as negatív rekordere Visegrád, ahol 12,9%-al csökkent a forgalom, de ide sorolható Sopron a 9%-os és Győr az 5,1%-os vendégéjszakaszám csökkenéssel.

A belföldi vendégforgalom 0,4%-os országos csökkenése jelentős eltérésekkel érintette a TOP30 szereplőit. Jelentősebb visszaesést elsősorban egyes fővárosi kerületekben látunk. Az egyébként sem nagy arányt képviselő belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma a 4. kerületben 9,1 százalékkal, a 6. kerületben 13,5%-al, a 11. kerületben 12,3%-al, a 3. kerületben 10,8%-al, a 13. kerületben 10,6 százalékkal, az 5. kerületben 9,3 százalékkal csökkent, de 19,1 százalékos hazai forgalom csökkenést regisztráltak Visegrádon, 12,8%-osat Győrben, 12,2%-osat Sopronban – hogy csak a jelentősebb változásokat emeljük ki. Ugyanekkor Harkány 26,5 százalékkal, a 8. kerület 13,1%-al, Pécs 9,9%-al, Balatonfüred 8,4%-al növelte belföldi forgalmát.

 

Sopronban a hazai forgalom 12,2%-os csökkenése nem biztos, hogy jó kilátásokat jelent – Fotó: Győrffy Árpád

A külföldi forgalom országosan 2,3 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál. Ezen a piacon jelentősebbnek mondható visszaesést csak Balatonfüreden látunk, ahol 11,6%-os csökkenéssel zárták a 2019-es éve.

A legnagyobb, 32,9%-os növekedés Visegrádon látható – igaz alacsony bázisról indulva -, a 9. kerület 16,4 százalékkal, Gyula 11,4%-al, Miskolc 9,9%-al, a 4 kerület 9,6%-al, Sárvár 9,1%-al, a 3. kerület 8,7%-al, a 6. kerület 8,3%-al, Zalakaros 7,8%-al növelte külföldi forgalmát az előző évhez képest.

 

Ráadásként egy ábra arról, hogy a tavaly legnagyobb forgalmat bonyolító 10 településen illetve kerületben külön-külön mennyire kiegyensúlyozott a forgalom az év egyes részeiben (adatok:KSH) – Forrás: Balatontipp-GyÁ

Az áttekintését kicsit nehezítheti a 10 szereplő, de talán így is követni lehet egy-egy település turisztikai életvonalát. A budapesti kerületek viszonylag kiegyensúlyozott forgalmat mutatnak egész évben. Kicsit visszafogottabb év eleji hónapokkal indulnak, erős nyárral, jó ősszel és többnyire kiugró decemberi időszakkal zárnak.

Bük, Hévíz görbéjét továbbra is a hagyományosan vett egészségturizmus határozza meg. Az év többi részéhez képest gyenge decemberi hónap legalábbis arra utal, hogy ezekre a helyekre továbbra sem karácsonyozó, évbúcsúztató helyként gondolnak a vendégek. Leszámítva az oroszokat, de ők a januári eredményeket javítják Hévízen. Hasonló trendeket mutat Bük vonala is – kicsit alacsonyabb szinten és az oroszok nélkül.

Hajdúszoboszló kicsit kilóg, vagy inkább kiugrik a gyógyfürdőhelyek sorából. Vélhetően a szórakoztatóbb pihenési formákat segítő szolgáltatásainak köszönhetően, itt szinte a balatoni forgalmat közelítő nyári csúcsot is produkálnak a stabil téli, tavaszi, őszi forgalom mellé. A vonal decembernél lekonyuló vége azonban azt jelzi, hogy a karácsonyi, szilveszteri program itt sem a legfontosabb vonzerő.

Végül a TOP10-es lista két balatoni szereplője. Siófok és Balatonfüred szinte párhuzamosan futó görbéje az alacsony indulással, végződéssel és a toronymagas nyári csúccsal jól mutatja, hogy mindkettő esetében jellemzően nyári üdülőhelyről van szó.

 

A hajdúszoboszlói “mediterrán” strand nyáron többet ad, mint egy hagyományos termálfürdő – Fotó: hajduszoboszlo.hu

A korábbi növekedés megtorpanása, és az egyes területeken látható visszaesés ellenére is rendkívül jó évről beszélhetünk, aminek rendkívüli anyagi haszna is volt – ha ez nem is mindig a szálláshelyek működtetőinél jelentkezik. A vendégek országosan bruttó 419 milliárd forintot fizettek ki a kereskedelmi szálláshelyeken a szállásért, reggeliért és más szolgáltatásokért, valamint idegenforgalmi adóként. Az összeg országosan 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de régiónként kisebb-nagyobb különbségeket láthatunk. A legnagyobb, 9,6%-os növekedés a főváros által meghatározott Budapest-közép-dunavidéki Régióban volt. Ugyanekkor a két alföldi és a nyugat-dunántúli régióban 5% alatti volt az emelkedés, és a Balatoni Régióban is jóval az átlag alatt, 6,4%-al tudták csak növelni a bevételt.

A fentiekben többször jeleztük, hogy a KSH most hozzáférhetővé vált adatai csak a kereskedelmi szálláshely besorolású egységek forgalmát tartalmazzák. A magánszálláshelyek nyár körül ismertté váló forgalma akár jelentősen is módosíthat a különböző sorrendeken, de a fő trendeket valószínűleg a fenti adatok is jól mutatják.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu ingyenes heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Turizmus – Országosan a főváros 5. kerülete, vidéken Hévíz volt a legjobb 2019-ben" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár