Balatonfűzfő – Túrával, játékkal vették birtokba az új partisétányt

Játékkal, túrával avatták fel az új parti sétányt Balatonfűzfőn

Folytatása következik, ígérte Marton Béla balatonfűzfői polgármester a település délkeleti és délnyugati részeit összekapcsoló új partisétány és kerékpárút múlt hétvégi avató ünnepségén.

 

A túrával záruló avató ünnepségen a polgármester beszélt arról, hogy amióta 1978-ban Fűzfőre került, mindig azt hallotta a fűzfőiektől, hogy milyen jó lenne egy parti sétány, milyen jó lenne itt is úgy lemenni a Balaton-partra, ahogy Almádiban, Füreden, vagy más településeken. Tervek is készültek, de csak most sikerült megvalósítani.

Az avató szalagot Marton Béla (jobbról) és Erdősi Gábor alpolgármester vágta át

Az avató szalagot Marton Béla polgármester (jobbról) és Erdősi Gábor alpolgármester vágta át

A város déli partvonalán végigfutó útvonal gyalogos és kerékpáros összeköttetést biztosít a település különálló részei között, felfűzi, megközelíthetővé teszi a már meglévő és tervezett turisztikai attrakciókat, egyben a Balatoni Bringakör nyomvonalát módosítva javítja a regionális kerékpározási lehetőségeket is, fogalmaztunk a tavaly nyári alapkő elhelyező ünnepség után. Mint akkor megírtuk, a beruházást 449 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból valósították meg. A teljes összeget az Európai Unió biztosította.

A tavasszal szinte már teljesen elkészült fejlesztést április végén mutattuk be a Balatontippen. Mint akkor olvashatták, a Balatoni Bringakörút eddigi szakaszát kiváltó új útvonal összes hossza a két végpont között 4,6 kilométer, aminek egy része a régi utat is magába építi. A teljesen új rész nyugati szakasza a Tobruki strand mellől indul, és a FAK kikotő északnyugati sarkánál éri el a régi bicikliutat. Ennek a résznek a többsége sétányt és bicikliutat is tartalmaz. A teljes hossza 2,3 kilométeres. A másik új rész a Sirály utca nyugati szélétől a Fövenyes strandig húzódik. Ez a szakasz egy egy pályás sétány, amit biciklisek is használhatnak. A 900 méter hosszú teljes rész erdőben kiépített nagyobbik felét kőzúzalék borítja, a többit díszkővel burkolták.

 

A most átadott partifejlesztések térképen

A most átadott partifejlesztések és kapcsolódó szolgáltatások térképen

 

Ezen a szakaszon a sétány mellett már kiépült az önálló bicikliút is

Ezen a szakaszon a sétány mellett már kiépült az önálló bicikliút is

 

Az új szakaszok mellett kiépítettek több pihenőt, köztük egy szép fedett pihenőhelyet. Felújítottak egy a nádason át a nyílt vízig kimenő mólót, ahonnan szép kilátás nyílik a Fűzfői-öbölre. Kialakítottak egy érdekes gerendajátszóteret, készítettek egy szép hidat a Fűzfői-séd felett és a sétány mellé napelemes kandelábereket állítottak.

A partisétány fontos eleme a gerendajátszótér hintákkal és különböző csúszdákkal

A partisétány fontos eleme a gerendajátszótér hintákkal és különböző csúszdákkal  

 

A kilátó stég az új szakasz egyik szép pontja

A kilátó stég az új szakasz egyik szép pontja

Az avató ünnepség közös túrával zárult. A Strandtól strandig a természetben Balatonfűzfőn túra sikeres teljesítői oklevelet kaptak jutalmul.

Bélyegző túrázók a gerendákból épített fedett pihenőhelynél

Bélyegző túrázók a gerendákból épített fedett pihenőhelynél. Volt aki gyalogosan, mások biciklivel tették meg a távot

 

Én biciklivel gyűjtöttem be a bélyegzőket

Én biciklivel gyűjtöttem be a bélyegzőket

A munka nem zárult le az érintett területen. A sétány Fövenyes strand felőli végén a szörfösök terveznek egy százmilliós költségű fejlesztést. Mivel a keleti részen a bicikliseknek még a gyalogos sétányt kell használni, szeretnének oda is önálló bicikliutat építeni. Megvannak a tervek az elvadult terület többi részének a rendbetételére, fejlesztésére is. Marton Béla szerint ezek legkésőbb 2020-ra megvalósulhatnak, ha mindenki támogatja. Ugyancsak tervezik egy a parti részt Fűzfőgyárteleppel, s azon át Litérrel és más településekkel összekötő szakasz megépítését is.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár