Balatonfüred – A fürdőváros múltja képeslapokon elmesélve

Üdvözlet Füredről - a legelső máig ismert füredi képeslap 1895-ből

A Balatonfüred Városért Közalapítvány egy különleges kiadvánnyal, Elek Miklós Üdvözlet Balatonfüredről című képeslapgyűjteményével tiszteleg Füred várossá nyilvánításának 45. évfordulója előtt.

 

A vaskos, reprezentatív kiállítású könyvben 427 képeslap és a hozzájuk írt rövidebb-hosszabb kísérőszöveg segítségével mutatják be Balatonfüred – és Balatonarács –  várossá nyilvánítás előtti történetének 76 évét, az 1895-1971 közötti időszakot. A kiadvány napokban tartott bemutatóján a Kisfaludy Galériát teljesen megtöltő érdeklődőket Molnár Judit, az alapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Bóka István polgármester köszöntötte. Mindketten méltatták azt a munkát, amit a közalapítvány helytörténeti sorozatában eddig megjelent kiadványok szerzői, közreműködői és köztük az immár 80. kötet készítői végeztek. Köszönetet mondtak azoknak a magánszemélyeknek, szervezeteknek is, akik anyagilag támogatták a kiadványok megjelenését.
Molnár Judit elmondta, hogy az újabb könyveket, így a most megjelent kötetet is több országos hálózattal rendelkező és az interneten is működő könyvkereskedés is forgalmazza.

Az Üdvözlet Balatonfüredről című kötet címlapja

 

Ez még egy a képeslapok előtti “kiadvány”, egy levélpapír a füredi savanyúvíz kút képével 1859-ből

Az új könyvet a szerző, a felhasznált képeslapokat válogató és hozzájuk kísérőszöveget író Elek Miklós  mutatta be. Mint elmondta, a kötet folytatása, átdolgozott, bővített kiadása annak a 13 éve megjelent az Üdvözlet Balatonfüredről című képeslap albumnak, amiben szerzőtársával, Németh Ákosnéval adtak válogatást a Városi Helytörténeti Gyűjtemény 1896-1945 közötti anyagából.

Molnár Judit és Elek Miklós a könyvbemutatón

Az első könyv megjelenése óta a jelenleg 1750 darabos képeslapgyűjtemény füredi része jelentősen bővült. Mivel közben az első képeskönyv példányai teljesen elfogytak, igény mutatkozott újbóli kiadására. Németh Ákosné más szakmai elfoglaltsága miatt most nem vett részt a kiadvány létrehozásában, de időközben megjelent könyvei nagy segítséget jelentettek az album összeállításánál – mondta a nyugalmazott könyvtáros, helytörténész.

A most megjelent kötetben az első kiadáshoz képest 60 százalékkal több képes levelezőlap található. A 427 darab képeslap  88 százaléka a Városi Helytörténeti Gyűjteményből, a fennmaradó 12 százalék más közgyűjteményből, vagy magángyűjteményből származik, köztük Tóth-Baranyi Antal siófoki gyűjtő anyagából.

A Baross gőzhajó Füreddel és Tihannyal – 1899

 

A “Hidegfürdő” és a hozzá vezető híd – 1910-es évek

 

 A szerző beszélt arról is, hogy az album két, jól elkülöníthető részre oszlik. A Képes levelezőlapjaink című fejezetben a bemutatott képeslapok előállítási, esetenkénti különleges ábrázolási módjuk, anyaguk, témájuk miatt elkülönülnek a többi fejezet tematikus ábrázolásától. Ezek a lapok egyben rövid áttekintést is nyújtanak a magyar képeslapkiadás történetéről. A következő fejezetek elsősorban épületekhez köthetőek, de találkozunk élet-és tájképekkel, szobrokkal, illetve közlekedési eszközökkel is, miközben megismerjük a város egykor önálló részeit.

 

A füredi vasútállomás – 1911

 

Vitorlások, csónakázók Füred előtt – 1905

 

Vitorlások Füred előtt – 1904

 

Vadruczalesen a nádas mellett – 1904

 

Hordós Ferencz fióküzlete – 1900-as évek

 

Gyógy tér, savanyúvízkút sétálókkal – 1908

 

Gyógyterem – Kurszalon -1911

 

A Balaton vendéglő kerthelyisége – 1909

 

A Balatoni Szövetség reklám képeslapja az 1910-es évekből

 

Csábító kép – Fürdőruhás hölgyek a strandon – 1904

 

Csábító kép – Néger barna néger gyerekek a Balatonnál – 1905

 

A Füredi Jacht-egylet épülete – 1907

 

Tihanyi kilátás – még a Limnológia épülete nélkül – 1914

 

A Vörös(Piros)-templom és a Kossuth utca – 1928

 

Balatonarács, Patócs vendéglő – az 1930-as évek

Bár a kötet nem kimondottan helytörténeti műnek készült, a képeslapokból és az hozzájuk kapcsolódó magyarázatokból nagyon sok fontosat megtudhatunk a település múltjáról. Érzékletes képet kaphatunk arról, milyen volt az élet a népszerű fürdőhelyen és a hozzá kapcsolódó településrészeken. Ízelítőül néhány képeslapot itt is bemutatunk, hogy kedvet csináljunk a könyv mélyebb megismeréséhez.

A könyv sok támpontot adhat azoknak, akik a korlát és lánc nélküli Tagore sétányra esküsznek

Parti sétány horgászokkal és a Hidegfürdővel – 1901

Meg azok is találnak példát, akik a korláttal, vagy lánccal  határolt Tagore sétányra esküsznek

Parti sétány korláttal és vitorlással – 1912

 

Parti sétány lánccal és csónakokkal – 1920

 

Az 1862-ben készült "régi" hajókikötő, amit a mai kikötő elkészültéig használtak - 1912-ben, alacsony vízszint idején

Az 1862-ben készült “régi” hajókikötő, amit a mai kikötő elkészültéig használtak – 1912-ben, alacsony vízszint idején

 

A "régi" hajókikötő 1920-ban, magas vízszint idején

A “régi” hajókikötő 1920-ban, magas vízszint idején

 

A rendszeres hidroplánjárat gépe Füred előtt – 1925

 

A nem is olyan régen lebontott épület a mai szabadtéri színpad helyén – Kőbarlang borozó, cukrászda… – 1960-as évek

 

Ugyaninnen a “gombák” – 1960-as évek

 

Az 1968-ban állított Huszka-szobor – itt még az eredeti helyén – jobbról az Annabella strandja látszik

 

És egy igazi kuriózum – hogyan képzelte a képeslap rajzoló 1911-ben a 39 évvel későbbi Füred kikötőjét 🙂

 

Elek Miklós mások mellett külön is köszönetet mondott az angol, illetve német fordítást készítő Szekeresné Rózsa Etelka Máriának és dr. Rácz Jánosnak, valamint Bakonyi Istvánnak a magyar szöveg ellenőrzéséért, Burza Patrícia Karmennek a szöveg és képek gondozásért, és Tóbiás Krisztiánnak a tervezésért, tördelésért, nyomdai előkészítésért.

Legeza Márton és Király Nóra

 A könyvbemutatón Király Ádám, a Radnóti Miklós Általános Iskola iskola volt diákja mondta el Bodosi György Füred stációi című versét, ami a könyvet is nyitja. Király Nóra és Legeza Márton hárfán és tekerőn, illetve énekkel régi magyar táncok zenéit játszotta.

Elek Miklós dedikál

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

1 Comment on "Balatonfüred – A fürdőváros múltja képeslapokon elmesélve"

  1. Albrecht Sándor | 2018.07.28. at 14:10 |

    Maradandó,értékmentő,tanulságos munkát végzett Elek Miklós.Beszédes,szívmelengető élmény egy
    ilyen gazdag,múltról hírelő látványkötetet olvasgatni.Hazaszeretetre nevel!Köszönetet illet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár