Balatonfűzfő – Öreg járművek ma is fiatalos erővel

A várost bejáró hagyományos veterán túra rajtja a Fövenystrand melletti parkból - Fotó: Győrffy Árpád

Száznyolcvan veteránjármű vett részt vasárnap a 8. alkalommal megrendezett Balatonfűzfői Veterán Jármű Találkozón, ami egyre fontosabb szerepet tölt be a település határon túli népszerűsítésében is.

 

A program eredetileg a gombócfesztivál egyik elemeként indult, később önálló rendezvény lett belőle a Fövenystrand melletti parkban. Az első találkozókat még Kreitli Ferenc, egy lokálpatrióta helyi mérnök szervezte, aki nagy rajongója volt a veterán járműveknek – mesélte Marton Béla polgármester. Nyugdíjas korában fordult az öreg motorok felé. Ha kellett, megtervezte és legyártatta a hiányzó alkatrészeket. Erről a tudásáról aztán országszerte ismertté vált, sokaknak segített.

 

Egy 1948-as WM Csepel 48-as a találkozóról. A 98 köbcentiméteres, 3 lóerős motort is Kreitli Ferenc restaurálta – Fotó: Győrffy Árpád

Más motorszerető emberekkel mintegy 15 éve alakult ki egy lazább csoportjuk, amit később hivatalos egyesületként is bejegyeztettek. Balatonfűzfői Veterán Autós és Motoros Egyesület Kreitli Ferenc néhány évvel ezelőtti halála után felvette a nevét, és minden nyáron Balaton-felvidéki túrát is szerveznek a nevével.

A minden évben augusztus elején megrendezett fűzői veteránjármű találkozó egyre népszerűbb. Különösen a motorosok kedvelik, az idén a 180 járműből több mint 110 kétkerekű volt. A legidősebb jármű, egy oldalkocsis Zündapp 75 éves volt, nála csak az egyik motoros volt öregebb a 84 éves korával. Az idén is többen jöttek a határon túlról is, főleg a Csallóközben népszerű a program. A legtávolabbi vendég így is itthoni volt, Debrecenből érkezett.

 

Amíg szem ellátott, sorakoztak a fák alatt a különböző korú, márkájú járművek – Fotó: Győrffy Árpád

Mivel ennyi járművet lehetetlen sorra venni, három, sokak szerint érdekes motort mutatok be kicsit részletesebben is.
A találkozó ilyen érdekessége volt egy 1953-ban gyártott 500 köbcentis Jawa, mivel viszonylag keveset gyártottak belőle. A motor a szakmai zsűri érdeklődését is felkeltette, és ezt választották meg a találkozó legszebb motorjának.

 

Folyamatosan sok csodálója volt a Jawa 500-asnak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Innen nézve látszik igazán, hogy milyen komoly vasról van szó – Fotó: Győrffy Árpád

Farkas Miklós 2009-ben jutott hozzá romhalmaz állapotban, 2014-re sikerült működőképes állapotba hozni a motort. Akár 150-160 kilométeres sebességgel is elmegy, de 90-100 fölött nagyon vibrál.

– Szétveri a csuklómat, még a fogkövet is leszedné, annyira erős a motorvibráció. Több blokkom is van, de ugyanezt csinálja mindegyik. Hajtókarostól 42 kilogramm benne a főtengely. Az ha forog, visz mindent. Nem lehet vele mit tenni. Nem egy kiforrott modell. Szerencsére 70-80 körül nagyon szépen megy, így több száz kilométert is le lehet vele utazni – mondta a motor gazdája.

 

Farkas Miklós be is indította az alapjáraton szépen brummogó motort – Fotó: Győrffy Árpád

 

Nem csoda, hogy ez lett a legszebb – Fotó: Győrffy Árpád

Nálunk ritka motorok közé tartozott Vörös János AWO 425S tipusú Simson motorja is. Bár az NDK-s csodajármű 1950-es években a világ számos országába eljutott, mi kimaradtunk ebből. A motort 1950-ben fejlesztették ki, ugyanakkor, amikor a BMW R25-öt. Mivel abban az időben mindkét gyár szovjet irányítás alatt állt, igazán nem is csodálkozhatunk a hasonlóságon. Vörös János gépét 1959-ben gyártották. A 246 köbcentis, 14 lóerős motor négyütemű, hosszanti főtengellyel, különálló kuplungszerkezettel, kardánhajtással működik.

 

Vörös János a ritka Simsonnal – Fotó: Győrffy Árpád

 

A BMW akkori motorjával feltűnően sok hasonlóságot mutat a motorblokk – Fotó: Győrffy Árpád

Vörös János két éve használja a motort, azóta 11 ezer kilométert tett bele.

– Olyan nyugdíjas motor. Kicsit lomha, lusta, lassan gyorsul, de ha eléri a 80-90-es tempót, akkor a világ végéig el lehet vele menni – mondta a tulajdonos.

A találkozó legidősebb járműve egy Zündapp KS750-es motor volt. Mint a tulajdonos, Spang Tibor elmondta, a járművet a német hadsereg kiírása alapján készítették el az 1930-as évek végén.
A tender legfontosabb feltételei közé tartozott, hogy a motornak három személyt kell szállítania teljes menetfelszerelésben, géppuskával, lőszerekkel tartósan 80 kilométeres óránkénti sebességgel. Ugyanakkor 4 kilométeres sebességre is képesnek kellett lennie a menetelő katonákhoz szabva. Fontos szempont volt a terepjáró képesség is. A tendert a Zündapp nyerte, de a BMW is bekapcsolódhatott úgy a gyártásba, hogy a fontosabb alkatrészeknek csereszabatosnak kell lenni.

 

A motor mindenkinek ismerős lehet a II. világháborús filmekből – Fotó: Győrffy Árpád

A 751 köbcentis, 26 lóerős motor kardántengelyes, az oldalkocsi is így kapja a hajtást difizárral. A sebességváltóban négy előre és egy hátra fokozat van. Az olajfékek elől-hátul dupla kulcsosak. A végsebessége 105 kilométer/óra. A hegymászóképessége 70 százalékos emelkedőig! A személyek mellett egy géppuskát vagy golyószórót tud szállítani, amivel akár menet közben lőni is lehet. Egy középen kinyúló vonóhorogra lőszer szállító utánfutót lehetett kapcsolni, de akár kisebb löveget, vagy gulyáságyút is rá lehetett akasztani. A motorból 18 ezer készült, az első komolyabb bevetése Afrikában volt Rommel seregében.

 

Az oldalkocsi a kardáncsatlakozással és a fent kinyúló vonóhoroggal – Fotó: Győrffy Árpád

Ez a példány 25 éve került Spang Tiborhoz, és nyolc éve folyamatosan műszaki vizsgával működik. Gondja igazán nem volt vele egészen az idén márciusig, amikor kettétört a motor főtengelye. Egy saját gyártású főtengely került a helyére a korábbinál erősebb csapágyazással.

 

Spang Tibor a 75 éves motorral – Fotó: Győrffy Árpád

A találkozón az idén is volt járműszépségverseny. Sok autós és motoros vett részt  várost bejáró Kreitli Ferenc emléktúrán is.

 

Ha minden jól megy, itt is egy Csepel jön éppen szemben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Autókból is több nagyon szép felvonult – itt például egy MG – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ennek a Wartburgnak sincs oka szégyenkezésre – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az osztrák járműipar egyik csodája a Steyr-Puch Halfinger – Fotó: Győrffy Árpád

 

Nagy testvére a Mercedes Unimog – Fotó: Győrffy Árpád

 

Hasonlóan kultikus jármű a Citroen CV2-es is – Fotó: Győrffy Árpád

 

Végül egy Csepel D 420-as, ami a felvonuláson a Marching Jazz Bandet, délután a városnézőket szállította – Fotó: Győrffy Árpád

Az érdeklődők délután városnéző időutazásra is benevezhettek. Még választani is lehetett, hogy “farossal”, azaz Ikarus 55-ös busszal, vagy egy Csepel D 420 teherautó platóján utaznak.

Győrffy Árpád

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár