Révfülöp – A blues csodája ismét testet öltött

A 11. Révfülöp Blues műsorának méltó zárása volt a Stoned koncertje - Fotó: Győrffy Árpád

A résztvevők száma, véleménye és a szervezők tapasztalatai szerint is minden eddiginél sikeresebb volt a 11. alkalommal megrendezett Révfülöp Blues, amit az indulástól a helyi önkormányzat szervez és finanszíroz.

 

A sikerben nagy szerepe volt annak, hogy a hagyományosan színvonalas programot az idén hozzá illő környezetben, a teljesen megújult szabadtéri színpadon tudták lebonyolítani. Miközben megmaradt az ingyenesség is.

A három napos koncertsorozatot Vasicsek Öcsi János zenekara, az AkiMer nyitotta csütörtökön, majd késő esti programként a rendezvény visszatérő vendége, a Takáts Tamás Blues Band játszott zsúfolásig telt nézőtér előtt a megszokott nagy sikerrel. Pénteken a Garda-Benkő-duóból kinőtt Garda-Benkő Band nagy dinamikájú koncertje indította a programot igazi klasszikus blueszenével. Majd a tavaly is nagy sikerrel szereplő Jambalaya repítette vissza a hallgatóságot a New Orleans-i gyökerekhez.

A szombati programot nyitó Meeting Point Band műsora jóval több volt egy nagyszerű koncertnél. A zenekar frontembere, a 70 körül járó Tóth János Rudolf (Janó) a szuggesztív ének és gitárjáték mellett egy blues- illetve rocktörténeti előadást is rögtönzött.

 

Tóth János Rudolf (balról), Csadó Attila és Zsoldos Tamás – Fotó: Győrffy Árpád

A Kex, a Bergendy, a HBB, a Magyar Atom, Kex Remake és más zenekarok egykori gitárosa, énekese, szerzője a maga bölcs és szerény stílusában hozta közelebb a különböző korosztályokból verbuválódott hallgatósághoz annak a zenének a csodáját, ami hozzá is annyira közel áll. A zenekar nevével szólva, a koncert egy igazi találkozás volt a blues zenével.

 

A teljes Meeting Point Band – Tóth János Rudolf, Csadó Attila, Móré Attila, Zsoldos Tamás és Gyöngyösi Gábor – Fotó: Győrffy Árpád

És minderre jött ráadásként a záróbuli a magát 100% Rolling Stonesként meghatározó Stoned zenekarral. A koncert alapján is nyugodtan megerősíthetjük, hogy Magyarország nem csak egyetlen, de a legjobb Rolling Stones tribute zenekara koronázta meg az idei Révfülöp Blues programját. 🙂

 

A majdnem teljes Stoned – Kőváry Péter (balról), Jókay Árpád, Both Róbert, Zsiros Csaba, Gyukity Péter – a képről lemaradt a billentyűs Bacsa Gyula – Fotó: Győrffy Árpád

A 15 éve együtt játszó Stones-rajongók a Rolling Stones eredeti hangzása mellett a zenekar színpadi megjelenését is Révfülöpre varázsolták. Mindezt nem valami művi módon, hanem igazi örömzenélésként. A műsorban inkább a keményebb Stones nóták domináltak. Talán nem véletlenül lett az (I Can’t Get No) Satisfaction a ráadás zene.

 

Hangzásban, mozgásban, megjelenésben is az igazi Stonest idézték – Fotó: Győrffy Árpád

Ha valaki most lemaradt róluk, vagy kielégületlen maradt, augusztus 18-án 21.30 kor Zamárdiban megnézheti, meghallgathatja őket a Kossuth utcai redezvénytéren.
És persze jövőre ismét Révfülöp Blues.
Győrffy Árpád

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár