Keszthely – Hosszú szünet után újra látogatókkal telt meg a Helikon Kastélymúzeum

A látogatók közül sokan vártak türelemmel, hogy felülhessenek a kastélyparkot járó postakocsira - Fotó: Győrffy Árpád

A riasztó időjárás ellenére is nagy érdeklődés mellett nyitott újra a Festetics-kastély és a Helikon Kastélymúzeum többi kiállítóhelye a hétvégén.

 

A múzeum tájékoztatása szerint a két napon több mint kétezren nézték meg a kiállításokat, vagy kapcsolódtak be a kastélyparkban zajló programokba. Volt, amit a rossz idő miatt kicsit át kellett szervezni. Így Bódis Bettina és Varga Endre vasárnapi hintó koncertjét inkább a tükörteremben tartották.

A kiállítások megnyitásával együtt elkezdődtek a Helikoni városi séták is a múzeum szervezésében. Szombaton Keszthely fekete krónikájának 1900-as évek eleji bűnügyeit elevenítették fel. Vasárnap Festetics II. Tasziló 1911-ben kapott hercegi címére emlékezve a herceg életének kevésbé ismert történeteit mutatták be korabeli fényképek, képeslapok és hírek segítségével.

 

A kastély parkja is virágdíszben várta látogatókat – Fotó: Győrffy Árpád

 

A gyerekeknek volt pónilovaglás, arcfestés, kincskeresés – Fotó: Győrffy Árpád

 

A legkisebbeknek légvárat is állítottak – Fotó: Győrffy Árpád

 

A postakocsin valamelyik kiállításra megváltott jeggyel lehetett utazni – Fotó: Győrffy Árpád

 

Szép, de kicsit ijesztő felhők gyülekeztek az égen állandóan – Fotó: Győrffy Árpád

 

Nem csak a kastély nyitott ki, az óriáskerék is megkezdte működését közvetlenül a Balaton-parton – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ötven méter magasra is feljutó üvegezett gondolákból lehet csodálni a Balatont és a várost, a szinte kéznyújtásnyira lévő Balaton romhotelről nem is beszélve – Fotó: Győrffy Árpád

 

A rossz idő miatt a strand ingyenes volt, de a lehetőséget inkább csak a sétálók használták ki, nem akart senki vízibiciklizni – Fotó: Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Keszthely – Hosszú szünet után újra látogatókkal telt meg a Helikon Kastélymúzeum"

  1. Dr. Müller Róbert | 2020.06.27. at 07:09 |

    Lehet, hogy jó úzleti vállalkozás az óriáskerék a Balatonparton, de teljesen tönkre teszi a Balaton-környék egyetlen megmaradt monarchiabeli épületegyüttesének látványát.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár