Keszthely – Múzeumok őszi fesztiválja irodalommal, hintózással, vonatozással – 2017

A rendezvénysorozat első programjának a muzeális könyvtár lesz a helyszíne

A Helikon Kastélymúzeum szeptember 25. és november 12. között több érdekes rendezvénnyel kapcsolódik a Múzeumok Őszi Fesztiválja című országos programsorozathoz.

 

A tervezett programok

Szeptember 29., péntek 19-22 óra – könyvtár
A magyar irodalom gyöngyszemei a Festetics-kastély könyvtárában – Tanárok Éjszakája – rendhagyó könyvtárbemutató Arany János jegyében

Kitárulnak a Helikon Könyvtár évszázados ajtajai, megnyílnak a könyvszekrények, és a könyvek lapjain megszólalnak a magyar irodalom legjelentősebb alkotói a 16. századtól a 20. század elejéig, Heltai Gáspártól Krúdy Gyuláig. Az est „díszvendége” Arany János, aki 200 éve született, éppen a könyvtárt felépítő Festetics (I.) György által alapított első Helikoni Ünnepség évében. Az irodalmi ünnepségek résztvevőire a Helikon 200 című, a könyvtár kincseiből álló kamarakiállítással emlékezünk. Arany Jánosra pedig előadással, amely a magyar nyelv művészeként mutatja be a költőt, illetve megtekinthetjük a könyvtár gyűjteményében található, a 19. században kiadott műveit.

Részletes program
19:00 Érkezés, köszöntő
19:30 Kardos Gy. József Arany János, ómagyar nyelv művésze című előadása
20:15 A kastély könyvtárosai bemutatják a könyvtár történetét és gyűjteményét. A látogatók megismerkedhetnek a magyar irodalom gyöngyszemeivel, a könyvtár legkülönlegesebb kincseivel, illetve szakmai tárlatvezetésen vehetnek részt a Helikon 200 című kamarakiállításon.

A program ingyenes

Október 7. szombat, 10-16 óra – Amazon udvar (Utazó Múzeum)
“Hintó vala készen, kötni mokány lóra” – szabadtéri hintókiállítás és hintózás

Október 14. szombat, 10-12 óra – múzeumpedagógiai termek
Nyitva van a kastélykapu, csak bújjatok rajta! – Óvodapedagógusok Napja – módszertani bemutató

November 2-3., csütörtök-péntek 10-16 óra – modellvasút-kiállítás
A következő állomás: Keszthely – Múzeumi Szünetelő – vasútmodellezés

 

Gyerekek a tavaly őszi vasutazáson

Fotók: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár