Keszthely – 100 Hungarikum Bormustra – 2014



Keszthely – 100 Hungarikum Bormustra – 72 szőlőfajta, 100 pincészet! – 2014. november 29.


Ötödik alkalommal szervezik meg a 100 Hungarikum Bormustrát a keszthelyi Balaton Színházban. A rendezvény legfőbb célja, hogy szakmai fórumot biztosítson a tradicionális magyar és a hazai nemesítésű szőlőfajtáknak, valamint a belőlük készített ízletes és különleges boroknak.






A szervezők egyben lehetőséget kívánnak nyújtani a nagyközönségnek a “hungarikum” borok megismeréséhez és kóstolásához is. A rendezvény egyben méltó tisztelegés Keszthely város díszpolgára, a kiemelkedő szőlőnemesítő, dr. Bakonyi Károly emléke előtt is. 


A szakmai délutánon, a hivatalos megnyitót követően kb. 14.00 órától közismert szaktekintélyek és borászok tartanak előadásokat többek között a pezsgőgyártásról, hordókészítésről, a törköly és söprő pálinkáról


A rendezvény igazi különlegessége maga a Bormustra, melyen több mint hetven különböző magyar szőlőfajtából több mint száz különböző bor kóstolási lehetősége várja a borbarátokat.


A bormustrán és az előadásokon kívül a házban gasztronómiai kiállítók finomságait is megkóstolhatják majd az érdeklődők.


A rendezvény záró eseményeként 19.00 órától a Re-Folk zenekar koncertjére szórakozhatnak a vendégek.


 


100 Hungarikum Bormustra Keszthely


 


Program


13.00
Ünnepélyes megnyitó és megemlékezés  dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőről
 
13.15
Bogyólé Best of – kiállítás megnyitó
a Wylyan Bogyólé címkepályázat tíz évének válogatása


13.00-19.30
HUNGARIKUM SZŐLŐFAJTÁK borainak kóstolása


14-18 óráig
Előadások szőlészeti, borászati… ..és egyéb témákban:


KOCSIS LAJOS (CÉZÁR Pincészet):
A pezsgő és készítési technológiája


MANNÓ PÁL (Trust Hungary Kft.):
Hordót a borhoz, bort a hordóhoz! Hordógyártás a Trust Hungary Kft.-nél


DR. KÁNTOR MÓNIKA borász
Dr. Bakonyi Károly ígéretes kékszőlő hibridjeinek termesztési értékei és további előadások


Házigazda, moderátor: DR. BAKONYI LÁSZLÓ


GASZTRONÓMIA:
13.00-19.00 Étel- és italkülönlegességek:
pezsgők, pálinkák, borpárlatok, kézműves sajtok, borkorcsolyák…


19.00
Bordal koncert – Re-folk Zenekar


A kóstolásra kerülő 72 fajta


Tihanyikék, Zengő, Csókaszőlő, Csomorika, Feketejárdovány, Albacab, Cirfandli, Bakator, Generóza, Szerémi Zöld, Mézes Fehér, Mustos Fehér, Kékmedoc, Feketemuskotály, Sárgamuskotály, Kadarka, Kadarka Aszú, Feketeleányka, Corvinus, Zenit, Csabagyöngye, Góhér, Kövészőlő, Pátria, Kabar, Korona, Kövidinka, Aranysárfehér, Budai Zöld, Zeusz, Barátcsuha, Rózsakő, Vulcanus, Vinitor, Néró, Bianka, Leányka, Királyleányka, Valentin, Pintes, Pelso, Vinitor, Rozália, Ezerfürtű, Ezerjó, Vörösdinka, Karát, Nektár, Jázmint, Rubintos, Kékbajor, Feketefájúbajor, Turán, Turul, Purcsin, Olaszrizling, Furmint, Hárslevelű, Kéknyelű, Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Aletta, Zalagyöngye, Kunleány, Juhfark, Kékfrankos, Kékoportó, Messiás, Cabrio és három új fajta: Senator, Bendegúz, Éden.


A borokat készítő pincészetek várható köre


2HA SZŐLŐBIRTOK – ÁRVAY JÁNOS- BADACSONYI BORÁSZATI SZÖVETKEZET – BAJOR LÁSZLÓ PINCÉSZET – BAKÓ AMBRUS – BALLA GÉZA – BERNÁTH TIBOR – BEZERICS BORHÁZ – BOCK PINCÉSZET – BODRI PINCÉSZET – BOLYKI JÁNOS EGER – BORBÉLY PINCE – BOTT JUDIT TOKAJ – BŐJTHY JÁNOS 1 BOKMANUFAKTÚRA – BRAZSIL PINCÉSZET – BUSSAY LÁSZLÓ – CSETVEI KRISZTINA – CSILLAGVÖLGV PINCÉSZET – CSORDÁS PINCÉSZET – DECSICS PINCÉSZET – DÉNES SZŐLŐBIRTOK – DISZNÓKŐ PINCÉSZET – DOBOGÓ PINCÉSZET – DR. PÁLFI DÉNES – DÚZSI TAMÁS – EGRI KORONA BORHÁZ – EEHÉR TAMÁS – FEIND PINCÉSZET – FEKETE BÉLA – FIGULA PINCÉSZET – FOLLY PINCÉSZET – FONT PINCÉSZET – FRITTMANN TESTVÉREK PINCÉSZETE – GARCER PINCE – GEDEON PINCÉSZET – GEORGIKON PINCÉSZET – GERE ATTILA – GERE TAMÁS ÉS ZSOLT – GYÖRGYKOVÁCS IMRE – GYORGYVILLA PINCÉSZET – HADOBÁS PINCÉSZET – HÁRS PINCÉSZET – HÉTSZŐLŐ PINCÉSZET -IVÁNCSICS PINCÉSZET – JANDL PINCÉSZET – JÁSDI PINCE – KERKABÓRUM PINCE – KERTÉSZ ZOLTÁN CSALÁDI PINCÉSZET – KOCZOR KÁLMÁN – KREINBACHER PINCÉSZET – KÚTI PINCÉSZET – LAPOSA BIRTOK – LÁSZLÓ PINCE – LÉGLI GÉZA BORMANUFAKTÚRA – LELOVITS TAMÁS PINCÉSZETE – LESENCE PINCÉSZET – MÁRKVÁRT PINCÉSZET – MATIAS PINCÉSZET – MAURER OSZKÁR – MERFELSZ PINCE – MIKLÓS CSABI PINCÉSZET – NAGY IMRE BARÁTCSUHA BORHÁZ – NYAKAS PINCÉSZET – NYÁRI ÖDÖN – NYILAS PINCE – PÁLI LAJOS – PANNONHALMI APÁTSÁGI PINCÉSZET – PÁNTLIKA BORHÁZ – PÁPA LAJOS PINCÉSZETE – PAPP CSALÁDI PINCÉSZET – POLGÁR PINCÉSZET – RÁDI LÁSZLÓ – RÁSPI PINCÉSZET – ROMSICS BENCE – ROYAL TOKAJI – SABAR BORHÁZ – SKIZÓ PINCÉSZET – SOMLÓI APÁTSÁGI PINCÉSZET – STRÁZSA BORHÁZ – SZARKA PINCÉSZET – SZÁSZI ENDRE – SZATMÁRI PINCÉSZET – SZECSKŐ TAMÁS – SZENT DONÁT PINCÉSZET – SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK – SZENTESI JÓZSEF BORMANUFAKTÚRA – SZEPSY ISTVÁN – SZEREMLEY PINCÉSZET – SZLÁDOVICS LÁSZLÓ – TIFFÁN EDE ÉS ZSOLT – TOKAJ KERESKEDŐHÁZ – TÓTH SÁNDOR – TŰZKŐ SZŐLŐBIRTOK – VERESS PINCÉSZET – VIDA PÉTER – VILLA MÁRIKA PINCÉSZET – VILLA TOLNAY PINCÉSZET – VINCELLÉR BORHÁZ – VYLYAN PINCÉSZET – WALTER GYULA – WUNDERLICH ALAJOS


 


100 Hungarikum Bormustra Keszthely


 


RÉSZVÉTELI DIJ: 4.000 Ft/fő, mely tartalmazza:
egyedi kóstolópohár korlátlan kóstolási lehetőség (a készlet erejéig) – az előadásokon való részvétel – koncertbelépő


A rendezvényre jegyek csak korlátozott számban (max. 300 db) kerülnek értékesítésre, ezért jegyelővétel javasolt!


TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
Balaton Színház 8360 Keszthely, Fő tér 3. Telefon/fax: 83 515 232 e-mail: info@balatonszinhaz.hu



Szervezők:
Goldmark Károly Művelődési Központ, Da Bibére Zalai Borlovagrend Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék
Közreműködő partnerek:
Pampetrics Borkereskedés, CEZAR WINERY Kft., ÍZMŰHELY Kft. (kézműves sajtok), Destillerie Schmitz (Schmitz pálinkák)…


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár