Kékszalag – Újrajátszották a 2015-ös meccset – ismét a Safram nyert – fotókkal, videóval

Ismét a svájci Safram vitorlás nyerte a 2018-as Kékszalagot Christophe Peclard kormányossal - Fotó: Győrffy Árpád

Az 50. Kékszalag három leggyorsabb hajója, a Safram, a PreVital és a Fifty-Fifty, illetve kormányosa, Christophe Peclard, Litkey Farkas és Józsa Márton pontosan újrajátszotta a három évvel ezelőtti döntőt. Az eredményben csak annyi változott, hogy mindenki bő négy órát lefaragott az akkori idejéből, de a sorrend, sőt a hajók közötti különbség is gyakorlatilag pontosan megismétlődött.

 

(A csütörtök éjjel feltett cikk péntek reggeli – nem hivatalos – eredményekkel bővített változata.)
A csütörtök reggeli füredi rajtnál minden eddiginél többen, 682 hajóval indultak el a több mint 150 kilométeres Balaton-kerülő versenyre. Ezzel a 2010-es 620 induló után új csúcsot állítottak be. Rekordot döntöttek a többtestű hajók számában is, a tavalyi 15 helyett az idén már 19 őrült száguldásra képes katamaránt és trimaránt neveztek. Igaz, a száguldáshoz megfelelő szélre is szükség lett volna, de az nem akart fújni. Így ha nem is lépésben, de nagyon lassan haladtak a leggyorsabbak is.

 

A Kékszalag rajtja  – A többtestű hajók most is  közvetlenül a füredi móló közeléből indultak

 

A rajt pillanatai – a képen a Fifty-Fify, a Safram és a PreVital szorosan egymásután – Fotó: Győrffy Árpád

A kenesei, majd a siófoki pályajel megkerülése után 13:10 kor értek az első hajók a tihanyi szoroshoz. Az élen a PreVital haladt a 13 szoros Kékszalag győztes Litkey Farkas kormányossal, majd a 2015-ös versenyt nyerő svájci Safram most is Christophe Peclard vezetésével, utána a magyar Black Jack hajó a 2010-es Kékszalag győztes csapat kormányosával, Roland Gablerrel, negyedikként a 7 óra 13 perces gyorsasági rekordot 2014 óta tartó Fifty-Fifty Józsa Márton irányításával. Az egytestűek közül a Principessa haladt át elsőként a szoroson Oroszlán Péter kormányossal. (A következő fotókat a tihanyi révből készítettem.)

 

A PreVital és a Safram a Tihanyi-szoros bejárata előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Fifty-Fifty és a Black Jack gyürkőzése a Tihanyi-szoros előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

A fiúk a hajón dolgoznak – az Extreme Sailing Team katamarán és a Principessa trapézos egytestű a Tihanyi-szorosnál

A Safram még Keszthely felé menet átvette a vezetést a PreVitaltól, és ez így is maradt a 21:40-es füredi befutásáig.  A győztes Safram után bő húsz perccel érkezett a második helyre Litkey Farkas PreVitallal. Majd este fél tizenegykor a Fifty-Fifty is beért a füredi célba. A verseny gyakorlatilag ugyanígy ért véget 2015-ben is, csak akkor pénteken hajnalra csúszott a befutó, és Litkey Décision 35-ös katamaránját akkor éppen Cellumnak hívták. (Az akkori tudósításom: Vitorlázás – Kékszalag – Rekord nem lett, de óriási küzdelem volt a 47. Balaton kerülésen – 2015.07.03. )

 

A Safram befutása idején  a Prevital (zöld) még kilométerekre volt Füredtől, a Fifty-Fifty (kék) pedig még el sem érte a szorost – a térképen látható hajók többségének orra a valóságban ellenkező irányba mutatott, még a Keszthely felé vivő szeleket keresték, csak a nyomkövető program fordította azokat rossz irányba

Az első három hajó beérkezésekor csak kevés vitorlás jött visszafelé Keszthelytől. Az ekkor még szabad negyedik helyért hajtó leggyorsabb kéttestűeket a The Red, a RedBull 40 és az MKB Extrem Sailing Team vezette valahol Balatonudvari és Földvár vonalában járt. Őket az Akali környékén járó Black Jack és az RSM2 követte.

 

A The Red még az első tihanyi átkelésnél – a Rauschenberger Miklós vezetésével versenyző hajó végül a 4. lett a 14:07-es idejével – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az MKB Extreme Sailing egyik látványos pillanata Tihanynál – a Kaiser Kristóf irányításával versenyző hajó bő egy perccel a The Red után ért a célba, a 14:08-as idejével az 5. lett az abszolút sorrendben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az esélyesek között számontartott Roman Hagara a RedBull katamaránnal egy perccel Kaiser Kristóf hajója után ért a célba – így a 14:09-es idővel 6. lett – Fotó: Győrffy Árpád

 

A 7. helyen az IRF végzett Váradi Szabó János kormányossal – idejük 15:04 volt – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Black Jack Roland Gäbler kormányossal a 8. helyen futott be 15:07-es idővel – Fotó: Győrffy Árpád

 

A 9. a Jedi Business lett Czégai Péter kormányossal – az idejük 15:49 volt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az RSM2 is próbált elszakadni a víztől – a Vándor Róbert kormánnyal versenyző hajó a 16:35-ös idejével a 10. helyen végzett – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Principessa siófoki háttérrel – az Oroszlán Péter irányításával versenyző hajó az egytestűek közül elsőként, abszolút sorrendben 11. helyen futott be 16:36-os idővel – Fotó: Győrffy Árpád

 

A hagyományos cirkálók közül elsőként a Capella 40-es cirkáló ért a célba Pomucz Tamás kormányossal. A 18:31-es idejével abszolút sorrendben a 18. lett, az egytestűek közül a csak három modern hajó, a Principessa, a Lisa (Szloszjár Gábor) és  No1 (Munka László) tudta megelőzni

 

Az idén az egyik tévécsatorna nevével futó cirkálóról sajnos csak egy két évvel korábbi fotóm van – Pomucz Tamás és társai a Tihanyi-szorosban a 2016-os Kékszalagon – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Kékszalag verseny résztvevői késődélután Akali előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A versenynek ezzel persze még nincs vége, hisz a derékhad csak pénteken délután ér vissza Füredre. Többen pénteken délelőtt még csak éppen megkerülték a keszthelyi bóját. A nyomkövető szerint a Sun Odyssey várhatóan délben tud fordulni, a sereghajtó Mahato pedig még csak Ábrahámhegynél jár odafelé.  Várhatóan az idén is lesznek olyanok, akik szombat reggel 9-ig – a 48 órás limitidő alatt – be sem fejezik a versenyt.
Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár