Vitorlázás – Kékszalag – Rekord nem lett, de óriási küzdelem volt a 47. Balaton kerülésen – 2015.07.03.

A svájci Safram Ventilo M1 típusú katamaránnal Christopher Peclard kormányos és csapata nyerte a   47. Kékszalag versenyt, illetve a Kékszalagot 17 óra 6 perces idővel.

A második 15 perccel hosszabb idővel a verseny jelenlegi csúcstartója és kétszeres győztese, a Fifty-Fifty 50 lábas katamarán lett Józsa Mártom vezetésével, a harmadik pedig az újabb 23 perccel később érkező tizenegyszeres Kékszalag nyertes Litkey Farkas a Cellum nevű 35 lábas új katamaránjával. 

 

A győztes svájci hajó legénysége a befutás után reggel negyed háromkor

 

 

A csütörtök reggeli rajt után hamar kiderült, hogy a gyenge szél miatt az idén nem várható a tavaly beállított 7 óra 13 perces gyorsasági csúcs megdöntése. Ettől persze lehet akár komolyabb is a verseny, hisz ilyenkor is az a kérdés, hogy az esetlegesen rosszabb körülményekből ki tudja a legjobb eredményt kihozni.

A versenyre 540 hajó nevezett. A szám jelentősen elmarad a 2010-es 620 hajós csúcsoz képest. Valószínűleg az élmezőny egyre spécibb hajói és egyre profibb hajósai miatt a jövőben is számítani lehet a derékhad fogyására.
A startnál az idén is 6-7 kilométeres hosszan kígyózott a hajók sora a füredi kikötő és a zamárdi part között. A kéttestű hajók és trapézosok jellemzően a Zamárdi közelében próbáltak jó szelet találni, a hagyományos vitorlások pedig inkább az észak oldalon próbálkoztak.

 

Ingyen lufit mindenkinek

 

Szél alig volt

 

Ök adták a jelet

 

Egy eltévedt óceánátevező a Kékszalagon

 

AZ egyik nézőhajó

 

A magyar haditengerészet is kivonult

Elindultak

 

 

 

 

 

 

 

A kenesei bójánál Litkey Farkas új hajója, a Cellum nevű 35 lábas katamarán fordult először, majd a svájci Safram  Ventilo M1 katamarán következett Christopher Peclard kormányossal, utánuk a gyorsasági csúcsot beállító Fifty-fifty Józsa Márton Miklós irányításával, majd első egytestűként Király Zsolt vezette Rafficája.

A siófoki bójához a Safram érkezett először, majd a Cellum, a Black Jack katamarán (Nagy R. Attila), a Principessa egytestű (Kaiser Kristóf), a Fifty – Fifty, a Raffica, RSM DTM nevű repülő katamarán (Vándor Róbert), Friss Víz katamarán (Petrányi Zoltán), a Lisa egytestű (ifj. Büki Gábor) és Naturaqua katamarán Ronald Gaeblerrel.

Mi a Tihanyi-szoros előtt vártuk az élbolyt. Elsőként a Safram tűnt fel, de a nyomában közvetlenül ott volt a Cellum, sőt Litkey csapata egy rendkívül látványos előzéssel maga mögött is hagyta a svájci hajót. Korai volt azonban az öröm, mert egy alig ötszáz méteres távon a Safram vissza is előzött.
Közben megérkezett a Black Jack is, és Siófok irányából feltűnt a Fifty-Fifty is. A következő percek ismét rendkívül küzdelmet hoztak. Először a Raffica próbálta lenyomni a korábban érkező Principessát, majd a Friss Víz húzott el mindkettőjük mellett.
A sorban az RSM DTM következett, aminek az idei verseny gyenge szeles indulása sem adta meg a lehetőséget, hogy igazán szárnyra kapjon. A következő a Rapidophen katamarán volt Váradi Szabó János kormányossal, majd a Naturaqua Ronald Gaeblerrel.

 

 

Mindenki másképp ütötte el az időt, amíg az első hajó Kenese felől visszaért

Volt aki az indulás után nem sokkal feladta

 

Tihanynál az első volt

 

 

Litkey Farkas szorosan a Safram nyomában – itt még

 

Itt le is előzte

Majd a Safram visszelőzött

 

Harmadikként érkezett a Black Jack – a versenyen végül a 6. helyen végzett

 

Negyedikként ért a szoroshoz a Fifty-Fifty – itt még siófoki háttérrel

 

Itt már Tihany előtt

 

A Friss Víz előzi a Rafficát és a Principessát a tihanyi halászfalu előtt – A hajó végül negyedik lett. A Raffica 8. helyet szerezte meg, a Principessa a 9. lett

 

Az RSM DTM Tihany előtt – a verenyen végül az övék lett az 5. hely

 

A Rapidophen  volt a következő Tihanynál, a hajó végül a 10. helyen végzett

Az utána érkező Naturaqua a 7. helyet szerezte meg pénteken hajnalban

 

Az indulók jelentős része ekkor még a kenesei bóját sem érte el, és a gyorsabb hagyományos hajók közül is csak néhány hagyta el a siófoki bóját.

 

 

 

 

 

 

A keszthelyi bóját a Safram érte el legkorábban néhány perccel  este kilenc előtt. Utána fél órányi időn belül a Friss Víz, a Fifty-Fifty, a Principessa, a Raffica, a Black Jack, a Rapidophen, a Naturaqua végül az RSM DTM tudott visszaindulni Füred felé.

Folytatás pénteken hajnalban

Az első három katamarán reggel kettő után futott be a füredi kikötő elé, ahol maroknyian, de a kései – vagy korai – időpont ellenére lelkesen fogadtuk a hajókat.

A Safram ért be elsőnek pénteken reggel 02:06kor

 

A Fifty-Fifty 02:21-kor követte

 

A Fifty-Fifty tisztelgése a parton lévő nézők előtt

 

A Cellum 02:44 kor érkezett

 

Itt már vitorla nélkül a nézők előtt – jobbról Litkey Farkas

 

Füredi éjszaka

 

Az első 37 befutó hajó sorrendje és ideje

Sorrend

Hajó neve

Kormányos

Befutás ideje

1.

Safram

Christopher Peclard

2015.03. 02:06

2.

Fifty – Fifty

Józsa Márton Miklós

2015.03. 02:21

3.

Cellum

Litkey Farkas

2015.03. 02:44

4.

Friss Víz

Petrányi Zoltán

2015.03. 03:11

5.

RSM DTM

Vándor Róbert

2015.03. 03:13

6.

Black Jack

Nagy R. Attila

2015.03. 03:17

7.

Naturaqua

Ronald Gaebler

2015.03. 03:19

8.

Raffica

Király Zsolt

2015.03. 03:33

9.

Principessa

Kaiser Kristóf

2015.03. 03:33

10.

Rapidophen

Váradi Szabó János

2015.03. 04:04

11.

Media Contact Avatar

Soponyai Géza

2015.03. 04:24

12.

Lisa-Keszthelyi Yachtkikötő

ifj. Büki Gábor

2015.03. 04:24

13.

Sirocco

Cittel Lajos

2015.03. 05:27

14.

Fantomasso

Majthényi Szabolcs

2015.03. 05:28

15.

Capella

Pomucz Tamás

2015.03. 05:29

16.

Anna

Fehéri Gábor

2015.03. 05:29

17.

Huncat

Rajnai István

2015.03. 05:34

18.

Orpheus

Herkó Dezső

2015.03. 05:40

19.

Spirit of pleasure

Kutics Krisztián

2015.03. 05:45

20.

Sleepwalker

Temesfői Zénó

2015.03. 05:49

21.

Csimborasszó

Fazakas György

2015.03. 05:54

22.

Paquita

Rákóczi Gábor

2015.03. 05:55

23.

Fantom

Török Zoltán

2015.03. 05:58

24.

Pannónia

Jordán Balázs

2015.03. 05:59

25.

Shadowfax

Bencsik László

2015.03. 06:00

26.

Irokéz

Pajor Zsolt

2015.03. 06:01

27.

Fogatlan

Michael Seiferling

2015.03. 06:02

28.

Lillafüred

Dr. Gál András Levente

2015.03. 06:02

29.

Gardazzurra

Simó Béla

2015.03. 06:04

30.

Ganz Danubius

Bajusz András

2015.03. 06:05

31.

Picabo

Kovács János Balázs

2015.03. 06:09

32.

Mix

Radnóty Zoltán

2015.03. 06:10

33.

Surprise

ifj. Bernula János

2015.03. 06:11

34.

Ham-let

Gerendy Zoltán

2015.03. 06:12

35.

Szélvész

Soós István

2015.03. 06:13

36.

Remete

Szakolczai András

2015.03. 06:13

37.

Nemere II.

Varga Kornélia

2015.03. 06:14

A Kékszalag időrekordját évtizedeken át tartó Nemere II. az idén ismét jelentős díjat hozhat kormányosának. Ugyanis a kiírás szerint a 37. helyen befutott 75-ös cirkáló kormányosa, Varga Kornélia nyeri, illetve nyerte a leggyorsabb női kormányosnak felajánlott Gordon Evelyn-díjat.

Gordon Evelyn 1909-ben született, 1993-ban elhunyt Gordon Evelyn mindmáig az egyedüli női versenyző, aki elnyerte a Kékszalagot. 1940-ben és 42-ben a Tramontánát kormányozva kétszer is lenyomta a mezőnyt. Hozzátartozói ennek emlékére alapították a női kormányosokat ösztönző díjat.

Varga Kornélia egy évvel ezelőtt is a díj várományosa volt, mint az abszolút versenyben 9. helyen, az egytestű hajók között a Raffica után a 2. helyen végző Sponsor Wanted kormányosa. Akkor azonban vita merült fel arról, hogy mennyire volt a valóságban is a kormányos, mennyire csak a nevezési listán szerepelt ezen a pozíción a neve. A kérdés végül úgy oldódott meg, hogy a hajót nevező Raffica Egyesület lemondott a díjról, mert nem akartak méltatlan vitába keveredni a díj jogosságáról. A befutás másnapján kiadott, még nem végleges eredménylistán és majd a véglegesen is már nem is Varga Kornélia, hanem Ormándlaki Áron szerepelt a Sponsi kormányosaként. Tavaly végül a The First nevű hagyományos 33-as hajóval a 155. helyen végző Dr. Mekler Zita kormányos nyerte el a díjat. Rajta kívül még akkor még két női kormányos volt az indulók között.

Varga Kornélia az idén már az évadnyitó versenyen és a Fehér Szalagon is a Nemere II cirkálón vitorlázott. Mindkét versenyen a hajó tulajdonosa, Láng Róbert volt a kormányos. A bójalista, illetve befutói lista szerint a Kékszalagon a hajót Varga Kornélia kormányozta. Így ő nyerheti az idén a Gordon Evelyn díjat.

A képen a Nemere 2. a májusi szezonnyitón.

Tihanyig a Bora Bora fedélzetéről követhettem a versenyt. Köszönöm Gyulának és Erzsinek. illetve az alsóörsi Dingi vitorláskölcsönzőnek.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

A Fifty-Fiftyn két szendviccsel verték a hazai mezőnyt – beszélgetés Józsa Mártonnal – 2015.07.10.   

 

Vitorlázás – Gyorsasági pályaverseny a füredi móló előtt – lehetne látványosabb is – 2015.07.10.

Kékszalag – A Black Jack kormányosa szerint rendkívül jó verseny volt – 2015.07.10.

 

Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről

Légy te az első hozzászóló a(z) "Vitorlázás – Kékszalag – Rekord nem lett, de óriási küzdelem volt a 47. Balaton kerülésen – 2015.07.03." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár