Torkos csütörtök a Balatonnál – a vendéglősök sajtótájékoztatója az akcióról

A sajtótájékoztatón résztvevő vendéglősök balról jobbra: Tóth Béla (Fék Étterem - Balatonakali), Ódor Borbála (Bori Pont - Csopak), Tornai Tamás (Tornai Pincészet - Somló), Veres Zsolt (Platán Étterem - Balatonföldvár), Pressing Zsolt, a sajtótájékoztató házigazdája (Határ Étterem - Balatonalmádi) - Fotó: Győrffy Árpád

Balatonalmádi, 2018. február 5., hétfő (MTI) – A Balaton körül önállóan szerveződik február 15-én – van ahol több napon át tart – a jelentős kedvezményeket adó torkos csütörtök, amelyhez eddig 30 vendéglátóhely csatlakozott az üdülőrégió 25 településéről – számolt be Győrffy Árpád főszervező, a Balatontipp.hu régiókalauz szerkesztője hétfőn a vendéglátósok részvételével tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban a Határ Étteremben.

 

Korábban tíz éven át a Magyar Turizmus Zrt. szervezte országos szinten a torkos csütörtököket, de a központi szervezés két éve megszűnt. A Balatonnál különösen fontos, hogy a téli szezonban is legyen többféle attrakció, így a tavalyi 18-at követően, idén már 30 vendéglátóhely csatlakozott az akcióhoz. Szerinte az üdülőövezetben azért van nagyobb jelentősége ennek a kezdeményezésnek, mint máshol, mert a cél az, hogy a helyiek saját élményeik alapján is tudják ajánlani a környékükön működő éttermeket, pincészeteket az ismerőseiknek, vendégeiknek.

Tornai Tamás, a somlói Tornai Pincészet tulajdonosa elmondta, a torkos csütörtök önmagában teljesen ráfizetéses, de a közvetett hatása miatt nagyon is megéri, még ha nem is pénzben mérhető ez az érték.

Veres Zsolt, a balatonföldvári Platán Étterem tulajdonos-vezetője arról számolt be, hogy a torkos csütörtökre nagyon sok törzsvendég fogalt asztalt, a kapacitáskihasználtság 100 százalékos lesz.

Tóth Béla, a balatonakali Fék Étterem vezetője arról beszélt, hogy október végétől húsvétig gyakorlatilag minden évben ráfizetéses a nyitva tartásuk, ami leginkább a dolgozók “átteleltetéséről” szól. Kezdettől részesei a torkos csütörtök akcióknak, de idén csak 12 ételre adnak kedvezményt, mivel ilyenkor még csökkentett létszámmal üzemelnek, és máshogy nem bírják kiszolgálni a nagy forgalmat.

Az akcióhoz csatlakozó balatoni vendéglátók közül többen már a torkos csütörtököt megelőző Valentin napon is adnak kedvezményt, sőt akad ahol 4 napig tart a 30-50 százalékos árengedmény.
btt \ egr \ gfp  MTI 2018. február 5., hétfő 13:56

 

A Torkos Csütörtök akcióban résztvevő éttermek listája innen érhető el! 

Vagy a térképről is választhatunk

 

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár