Hivatalosan is engedélyezték a csurig töltött, feszített tükrű Balatont

Az utóbbi években nem ritka vendég a Balaton a parti betonon. A háttérben a magasan és állandó szinten tartott víz miatt pusztuló nádas - Fotó: Győrffy Árpád

Az MTI híre szerint a jövőben hivatalos utasítás alapján lehet az eddiginél 10 centiméterrel magasabban tartani a Balaton vízét, ami egyaránt káros a tó körüli épített környezetnek és a természetnek is.

“Megkapta a hatósági engedélyt a Balaton nyári szabályozási vízszint-maximumának 110 centiméterről 120 centiméterre emelésének projektje a Veszprém Megyei Kormányhivataltól, a határozat még nem jogerős – értesült az MTI kedden.

A Balaton nyári üzemi vízszintjének megemelése 10 centiméterrel már 2016-ban a megkezdődött kísérleti jelleggel, és tart azóta is. A Balaton vízszintszabályozásának módosítására megszületett hatósági engedély megfogalmazza, hogy a tó vízgazdálkodási gondjainak enyhítésére “gyakorlatilag egyetlen és jelenleg megvalósítható hatékony műszaki megoldás a tómederben történő tározás. Az utóbbi évtizedekben tapasztalható szélsőséges időjárás szükségessé teszi a változó éghajlati körülményekhez jobban igazodó vízszintszabályozás kialakítását, melynek érdekében a jelenlegi nyári időszakra vonatkozó szabályozott vízszintet 120 centiméterben maximálják.”
A 10 centiméteres vízszintemelés eredményeként a tóban lévő víz mennyisége körülbelül 60 millió köbméterrel nő, ami az eddigieknél tágabb lehetőséget jelent a vízkészlet-gazdálkodásban – magyarázzák a határozatban.

A 69 oldalas dokumentum értelmében ütemtervet kell készíteni a hatáscsökkentő intézkedésekről, ami főként a partvédőműveket, a parti területek csapadékvíz-elvezető rendszereit, valamint a Sió-zsilip és a Sió-csatorna vízszállító képességét érinti. A szakhatóságok és önkormányzatok álláspontját is összegző határozatból kiderül az is, hogy a vízszintemelés ugyanakkor nehezíti majd a nádas megújulását, és megoldandó problémákat okoz a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer működtetésében.” (MTI)

x

A fentiek értékeléséhez érdemes végiggondolni, hogy mekkora valós nyereséget jelent a “tómederben történő tárolás” a vízszint 10 centiméteres emelésénél. Ehhez szerencsésebb, ha nem a névleges vízszintet, hanem a Balaton átlagmélységének változását vesszük figyelembe.  A Balaton átlagmélysége 110 centiméteres vízszintnél 358 centiméter, 120 centiméternél 368 centiméter. A fentiek szerint a névleges vízszint 10 centis emelésével az átlagmélység mindössze 2,8 százalékkal lesz nagyobb, ami nagyon kevés ahhoz a kárhoz képest, amit a magasan tartott vízszint okozhat az épített környezetben és a természetben.

Csak a főúton lehet biciklizni Szigliget közelében, mert vizesárokká változott a bicikliút – Fotó: Győrffy Árpád

 

Olyan, mintha egy kis patakká alakult volna a bicikliút, pedig csak az esővíz nem tud elszikkadni mert a 120 centis balatoni vízszint a tó környékén jelentősen megemelte talajvíz szintjét – és ez csak egy apróság a problémák közül – Fotó: Győrffy Árpád

Korábban többek között itt írtunk a vízszint magasan tartásáról:

Cseppet sem vidám balatoni képeslap a víz világnapján (2018.03.22.)

A nádasok pusztulásáról itt olvashatnak:  Gondok vannak a Balatonnal – infostart – 2018.07.09.



Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Hivatalosan is engedélyezték a csurig töltött, feszített tükrű Balatont"

  1. Nagy Éva | 2018.09.17. at 14:05 |

    Ez a döntés döbbenet, a ló másik oldala vízszint ügyben…de sűrűn a Balaton körül bringázóként ez ugrott be: Ó, bárcsak az északi bringautat végig elöntené a belvíz, hogy csak a főúton lehessen tekerni! Aki ismeri a kerékpárutat, tudja, miért írom, és garantáltan nem vagyok egyedül e kissé “off” véleménnyel. (Most, 2018. szept. 15-én is tekertem arrafelé is, és igen, már megint állt ott a tócsa. Igaz, én simán beletekertem, de ez nem normális.)

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár