Befejeződött az M7-es autópálya Balatonvilágos utáni szakaszának felújítása

Október végétől már az M7-es autópálya mindkét oldalán akadály nélkül haladhat a fogalom a Balaton délkeleti vidékén - illusztráció - Fotó: Győrffy Árpád

Október 30-tól már az M7 autópálya mindkét oldalán akadály nélkül lehet közlekedni a Balatonvilágos-Siófok közötti szakaszon, mert megszűnnek a felújítás miatti lezárások, terelések.

 

A Magyar Közút tájékoztatása szerint tavaly ősszel indult el az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között egy 20 kilométeres szakaszt érintő felújítási munka. A beruházás három ütemben valósult meg: az első 2018 őszén, míg a második 2019 május közepén fejeződött be. A harmadik, befejező ütem is elkészült, így 2019. október 28-án, hétfőn a délelőtti óráktól a közlekedők már a felújított pályaszakaszt használhatják.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból újult meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és 111-es kilométerszelvények között, Siófok térségében. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között végezték el a munkálatokat, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat láttak el a szakaszokon található hidaknál. A második ütemben a 96-os és a 102-es kilométerszelvények közötti szakaszon újult meg a pálya.

Az összesen 20 kilométert érintő felújítás befejező üteme a 90-es és a 96-os kilométerszelvények között 2019. szeptember 14-én indult el és a terveknek megfelelően október 28-án, hétfőn délelőtt ezt a szakaszt is megnyitják a forgalom előtt, így a Sóstói pihenőhely és töltőállomás is újra használható lesz. 2019. október 28-30 között, hétfőtől szerdáig a műszaki átjárók visszaépítésének idején az autópálya mindkét oldalán egy rövid, 100 méteres szakaszon egy sávon haladhatnak majd az autósok, míg a Budapest felé vezető oldalon a forgalomterelés bevonása miatt szakaszos forgalomkorlátozás várható. Október 30-tól már mindkét oldalon akadály nélkül lehet közlekedni.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár