A bírálók szerint tovább javult a balatoni strandok minősége

A balatoni önkormányzatok és más strandüzemeltetők képviselői a 2019-es kék zászló osztáson - különbség csak a csillagon számában volt - Fotó: Győrffy Árpád

Minden korábbinál több, 16 strandot tartott ötcsillagos minősítésre érdemesnek a Balatoni Szövetség “Kék Hullám Zászló” strandminősítő rendszerének zsűrije. Az idei eredményt pénteken hirdették ki a balatonalmádi Wesselényi strandon.

 

A balatoni régió önkormányzatait tömörítő szervezet 15 évvel ezelőtt indította el strandminősítő rendszerét, így az idén már 16. alkalommal zajlott le a bírálat a benevező 35 strandon. A strandok értékelésébe a Balatoni Szövetség képviselőin kívül az idén is bekapcsolódtak a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Kerékpáros Magyarország Szövetség, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának képviselői.

A helyszíni bejárások június harmadik hetében zajlottak. A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, és a gyerekbarát szempontokra – pelenkázó, családi öltöző – is figyeltek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat is.

Az elmúlt évekhez hasonlóan egytől öt csillagig kaptak értékelést a benevező strandok. Az idén egy és két csillagos minősítést nem adtak senkinek, miközben megnőtt az öt csillagos minősítésű strandok száma. A zászlós minősítéseket Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere adta át a strandok képviselőinek.

A legmagasabb minőséget jelző ötcsillagos zászlót az idén 16 strand nyerte el.

Alsóörs Községi strand
Badacsonytomaj Városi strand
Balatonakali Községi strand
Balatonalmádi Wesselényi strand
Balatonberény Községi strand
Balatonboglár Platán strand
Balatonföldvár Keleti strand
Balatonfüred, Esterházy strand
Balatonfüred, Kisfaludy strand
Balatongyörök Községi strand
Balatonlelle Napfény strand
Csopak, Községi strand
Gyenesdiás Diási Játékstrand
Keszthely Városi strand
Szigliget Községi strandfürdő
Vonyarcvashegy Lido strand

 

A rendezvény házigazdája, Keszey János almádi polgármester (balról) ötcsillagos zászlót vett át a Wesselényi strandnak Balassa Balázstól – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az alsóörsi Községi strand második alkalommal elnyert ötcsillagos zászlóját Major József strandgondnok vette át – Fotó: Győrffy Árpád

 

A balatonakali községi strand egy év kihagyás után kapott ismét ötcsillagos zászlót – Koncz Imre polgármester vette át – Fotó: Győrffy Árpád

 

Véghelyi Róbert, a balatonberényi Községi strandot üzemeltető településüzemeltetési Kft. vezetője másodszor vehetett át ötcsillagos zászlót – Fotó: Győrffy Árpád

 

Gáspárné Koseluk Zsuzsanna, a balatonföldvári Keleti strandnak második alkalommal vehette át az ötcsillagos zászlót a Keleti strandnak – Fotó: Győrffy Árpás

 

Somogyi László, a füredi Esterházy és Kisfaludy strandot üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója az utóbbi években mindig a legmagasabb minősítést vehette át – Fotó: Győrffy Árpád

 

Gál Lajos gyenesdiási polgármester az egyik strandjuknak ötcsillagos, a másiknak négycsillagos zászlót vett át egy különdíjjal kiegészítve – Fotó: Győrffy Árpád

 

Horváth Tibor balatongyöröki községgondnok is miden évben a legjobb minősítést vihette haza a Községi strandnak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Csendes Antal és Polgár Andrea a keszthelyi strandok vezetői a Városi strandnak ötcsillagos, a Libásnak négycsillagos, a Helikonnak háromcsillagos zászlót kapott – Fotó: Győrffy Árpád

 

Major Lajos vonyarcvashegyi községgazda a Lido strandnak az idén is ötcsillagos strandot kapott – Fotó: Győrffy Árpád

 

Négycsillagos zászlót 14 strand kapott

Ábrahámhegy Községi strand
Balatonederics Zöld Hullám strand
Balatonföldvár Nyugati strand
Balatonmáriafürdő Központi Fizető strand
Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Balatonudvari Községi strand
Fonyód Panoráma strand
Gyenesdiás Lido strand
Keszthely Libás strand
Révfülöp Császtai strand
Siófoki Nagystrand
Zamárdi Nagy strand
Zánka Községi strand

 

Némethné Szabó Magdolna, a balatonszárszói Központi strand vezetője négycsillagos zászlót kapott a strandjuknak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kondor Géza révfülöpi polgármester a Császtai strandnak négycsillagos, a Szigeti strandnak háromcsillagos minősítést kapott – Fotó: Győrffy Árpád

 

Filep Miklós révfülöpi polgármester négycsillagos zászlót kapott a Községi strandnak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Háromcsillagos zászlóval öt strandot minősítettek

Balatonfűzfő Fövenystrand
Balatonfűzfő Tobruki strand
Balatonfüred Széchenyi strand (Füred Kemping)
Keszthely Helikon strand
Révfülöp Szigeti strand

 

A fűzfői strandok háromcsillagos zászlóit Vági Gyula strandgondnok vette át -Fotó: Győrffy Árpád

Idén is több különdíj került kiosztásra. A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a Csopak Községi strand lett. A Balaton Családbarát strandja a gyenesdiási Diási Játék strand, a Balaton Legsportosabb strandja az Ábrahámhegy Községi strand, a Balaton Kerékpáros-barát strand a vonyarcvashegyi Lido strand, a Balaton Legjobb Szabad strandja a balatonboglári Platán strand lett.
A Somogy Megyei Önkormányzat a balatonföldvári Keleti strandot, a Veszprém Megyei Önkormányzat a szigligeti Községi strandot, a Zala Megyei Önkormányzat a keszthelyi Városi strandot jutalmazta különdíjjal.

 

A Veszprém megyei önkormányzat különdíját Balassa Balázs vehette át Vörösmarty Évától, a megyei közgyűlés alelnökétől – Fotó: Győrffy Árpád

Balassa Balázs zárszavában külön is kiemelte azokat a strandokat, amelyek az elmúlt öt évben minden alkalommal az aktuális legjobb minősítést kapták. A balatonfüredi Esterházy strand és a Kisfaludy strand, a Balatongyöröki Községi strand, a csopaki Községi strand, a gyenesdiási Diási Játékstrand, a szigligeti Községi strand és a vonyarcvashegyi Lido strand tartozik az első időszakban három, majd 2017-től ötcsillagos zászlóval elismert strandok közé..

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "A bírálók szerint tovább javult a balatoni strandok minősége"

  1. M. Laura | 2019.07.06. at 06:21 |

    A bírák látták is a strandokat? Zánkán pl. “csúszásveszély” táblák figyelmeztetik a strandolókat a körbekerített vízparton végig.. Ocsmány egy látvány és valóban balesetveszélyes helyzet. Ez ér 4 csillagot? Ennyire alacsony a léc?

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár