Balatontourist – Jó szezon után jubileumi évre készülnek

Bár messze van még a tél vége, a tó körül 13 kempinget üzemeltető Balatontouristnál már javában készülnek a nyárra - a képen egy vízisíző a Füred kemping pályáján

A tavalyi jó szezon után jelentős fejlesztésekkel készül a 65. jubileumi évére a Balatontourist 2016-ban, tudtuk meg Székely Ferenc általános ügyvezető-helyettestől.

 

Mint elmondta, a tavalyi szezon rendkívül erős volt. Az előre foglaló vendégek rendben megérkeztek, miközben bőven voltak olyanok is, akik az utolsó pillanatban próbáltak szállást keresni. Az utóbbiaknak kempinghelyet folyamatosan tudtak adni, de bungalót, mobilházat, bérsátrat és bérlakókocsit csak a kapacitás erejéig.

Augusztus utolsó napjaiban is bőven volt vendég a balatonakali Strand-Holiday kempingben is

 

Január közepén a Balatontourist számára is elkezdődött a vásári szezon, az Utrecht Vakantibeurs vásárral kezdtek. Összesen 30 vásáron lesznek jelen. A 24 külföldi vásár felére küldenek saját informátort, a többin mások terjesztik anyagaikat. Elkészültek az idei katalógus külföldi változatai is, a vásárokon már ezt osztják az érdeklődőknek. Készen van minden kemping önálló kiadványa is. A nyomtatott kiadványok mellett a cég weboldaláról is letölthetők az anyagok.

Az értékesítés miatt más tulajdonoshoz és működtetőhöz került kempingek korábbi vendégeit is igyekeznek maguknál tartani – mondta Székely Ferenc, a Balatontourist általános ügyvezető-helyettese

November közepén már az idei előfoglalások is elindultak, az idén 13 kempingbe várnak vendégeket. Az értékesítés miatt kieső kempingek korábbi vendégeit értesítették arról, hogy a jövőben már nem Balatontourist egységként működnek. Helyette más kempingben ajánlottak szállást, amit sokan el is fogadtak.

A felújításokat, fejlesztéseket is már az ősszel elkezdték. A siófoki Balatontourist Aranypart Kemping és Üdülőfaluban, valamint a zamárdi Balatontourist Autós Kempingben egy-egy szabadtéri medencét építenek élményelemekkel. Ebbe a két kempingbe a már meglévő 50 mobilház mellé további tízet telepítenek. A 32 négyzetméter alapterületű házakhoz 18 négyzetméteres fedett terasz kapcsolódik.

Új mobilházak a siófok Balatontourist Aranypart Kemping és Üdülőfaluban

Új mobilházak a siófoki Balatontourist Aranypart Kempingben

 

Mobilházakat telepítenek a Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfaluba is, így ott a jövőben együttesen több mint 110 olyan mobilház várja a vendégeket, amit a Balatontourist értékesít. Ennél egyébként jóval több mobilház van a kempingekben, de azok értékesítését külföldi partnerek végzik, így cég kapacitásaiban nem szerepelnek.

Ugyancsak a siófoki Balatontourist Aranypart Kemping és Üdülőfaluban nyolc faházat is felújítanak szinte az utolsó szögig, és új berendezést is kapnak ezek a házak.

 

A Balatontourist kempingjei minden évben több rendezvénynek is helyet adnak. A kép egy korábbi Mini Világtalálkozón készült a Füred kempingben

 

Mint Székely Ferenc elmondta, nemcsak felújításokkal, beruházásokkal, programokkal is készülnek a Balatontourist 65 éves jubileumára. Az évforduló jegyében az idei szezonban minden kempingben jubileumi kempingnapokat szerveznek, hogy a vendégekkel együtt ünnepelhessenek. A katalógusok már most tartalmazzák a kempingnapok időpontjait.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatontourist – Jó szezon után jubileumi évre készülnek" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár