Tihany – Farsangi dúdoló Navratil Andreával és veled – 2016.01.30.

A Tihanyi Dúdoló január végi összejövetelén farsangi és Balaton-felvidéki népdalokat lehet tanulni Navratil Andreával

Tihanyi Dúdoló címmel közös népdaléneklésre, daltanulásra várják a népzenét, népdalokat, szép énekeket kedvelőket január 30-án 10 órára a tihanyi Németh László Művelődési Házba.

A mindenki számára nyitott és ingyenes Tihanyi Dúdoló szombati összejövetelén az időszakhoz illően farsangi énekeket tanítanak a Balaton-felvidék dalai mellett.
A foglalkozást most is Navratil Andrea vezeti. A neves népdalénekes, zenepedagógus, népzenekutató többek mellett a Fölszállott a páva című műsor versenyzőinek felkészítőjeként, a Búzaszem iskola tanáraként és persze a Tihanyi Dúdoló vezetőjeként bizonyította oktatói tudását. Énekesként a Kobzos együttes, a Fonó zenekar és az Igriczek együttes tagja, a Duna Művészegyüttes szólóénekese, Berecz András műsorainak és az Eszterlánc zenekarnak vendégénekese. Tagja volt korábban a Zurgó együttesnek, a Bodza Klára vezetésével működő Tátika énekegyüttesnek, valamint a Kontyvirág és a Vándor Vokál énekegyüttesnek. Rendszeresen fellép ifj. Csoóri Sándor, Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás, Fábri Géza és a Mentés Másként Trió, Unger Balázs, Djamel Laorussi, a régizenét játszó német Tippelklimper meghívott vendégeként. Az eddigi díjainak, kitüntetéseinek felsorolása hasonlóan hosszú lenne. 🙂

A szervezők a Tihanyi Dúdoló másfél órásra tervezett foglalkozásán korosztálytól függetlenül mindenkinek kellemes időtöltést ígérnek.
További információt a tihanyi népzeneoktatás szervezőjétől, Legeza Mártontól lehet kérni. (Telefon: 20/4271857; amail legezamarton@gmail.com)

A dudoló előtt és után jó program lehet a

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár