Balatontourist – A hétvégén kinyitnak az első kempingek a Balaton körül

A Balatontourist balatonakali Strand-Holiday kempingjében május 15-étől várják a vendégeket a mobilházakba, telepített lakókocsikba, és természetesen az üres parcellákra is a saját lakókocsival vagy sátorral érkezőket - Fotó: Győrffy Árpád

A Balatontourist tíz kempingből álló hálózatának hat kempingje május 15-étől fogadja a látogatókat. A megszokottnál kicsit későbbi nyitást későbbi zárással ellensúlyozzák, tudtuk meg Székely Ferenctől, a cég általános igazgatóhelyettesétől.

 

Abban bíznak, hogy a kempingezés különösen vonzó lesz a biztonságot keresők számára, mert szerintük ez a legkisebb kockázatot nyújtó nyaralási lehetőség. Teltház esetén is legalább 70 négyzetméter terület jut egy főre, a nyitáskor pedig ennek sokszorosa fog rendelkezésre állni. Az üdülő- és mobilházak jól elszeparáltan, távol helyezkednek el egymástól. Önellátóak, saját konyhával és fürdőszoba helyiséggel rendelkeznek. A vendégek többségében saját közlekedési eszközzel, saját kempingfelszereléssel érkeznek. Igény esetén nagy méretű parcellák is foglalhatóak, még inkább lehetővé téve a megfelelő távolságtartást.  A biztonságot erősíti az is, hogy a kempingek saját stranddal rendelkeznek, ahol még a legnagyobb főszezonban sincs zsúfoltság érzet. A kempinges éttermek pedig felkészültek a kiszállításra és az elviteles kiszolgálásra is.

Május 15-én megnyíló kempingek: Füred Kemping & Üdülőfalu – Balatonfüred, Napfény Kemping – Révfülöp, Strand-Holiday Kemping – Balatonakali, Vadvirág Kemping & Üdülőfalu – Balatonszemes, Park Kemping & Üdülőfalu – Vonyarcvashegy, Berény Naturista Kemping – Balatonberény.
Később nyíló kempingek: Kócsag Kemping – Balatonberény, Termál Kemping – Zalakaros, Mirabella Kemping – Zamárdi, Aranypart Kemping & Üdülőfalu – Siófok-Szabadifürdő – További részletek: Balatontourist.hu

Az eleve meglévő adottságok mellé a biztonságos üzemeltetés érdekében többek között megerősítették a takarítási protokollt, plexifalakat helyeztek a recepciós pultokra, érintésmentes kézfertőtlenítő automatákat helyeztek ki. Általános fertőtlenítés céljára ózon generátorokat is vásároltak.
Elkészítettek egy átfogó, belső használatú COVID kézikönyvet, amelyben minden szolgáltatási elemünkre vonatkozóan rögzítették a megelőző eljárásokat, belső szabályokat és a vendégek tájékoztatásának módját is. Az üdülő- és mobilházakat igyekeznek pihentetni két “turnus” között.
Az indulás előtt valamennyi munkatársuknál elvégzik a koronavírus tesztet. Protokollt dolgoztak ki arra az esetre is, ha valamelyik vendégüknél COVID tünetek jelentkeznének a kempingben tartózkodása alatt.

A kempingek megnyitását természetesen megelőzte az ilyenkor szokásos felkészülés, a szükséges karbantartásokat is elvégezték. Ezen túl több kisebb-nagyobb fejlesztés is zajlott. Ezek közül kiemelkedik az új, teraszos mobilházak telepítése az akali Strand-Holiday Kempingben, a vizesblokk felújítás a Füred Kempingben, valamint a Berény Naturista Kemping strandjának megújulása.

 

Várják az első vendégeket az új mobilházak is a balatonakali Strand-Holiday kempingben – Fotó: Győrffy Árpád

Megfelelően felkészültek a nyitásra emberi oldalról is. A járványveszély miatt nem bocsátottak el egyetlen éves foglalkoztatású dolgozót sem. A szezonális foglalkoztatottak esetében viszont csak fokozatosan, a vendégforgalom emelkedésével arányosan vesznek majd fel új munkatársakat.

 

Megújult közösségi- és fogadótér a révfülöpi Napfény kempingben – Fotó: Győrffy Árpád

Eleinte főként belföldi vendégkörre számítanak. A legfőbb küldőországokban ugyanis még nem tették lehetővé a határok turisztikai célú elhagyását. A hírek azonban biztatóak. Valamennyi küldő ország az utazási korlátozások fokozatos enyhítését tervezi, de a valós lépéseket nehéz megjósolni. Azt remélik, hogy az idén sok külföldi vendégük lesz. Az esetleg elmaradókat pedig talán nagy számban pótolják azok a hazai turisták, akik egy külföldi nyaralás helyett inkább a balatoni kempingeket választják. Erre ösztönzik őket azzal is, hogy a megrövidült előszezoni időszakért cserébe az utószezont meghosszabbítják, a kempingek tovább tartanak nyitva, hogy mindenkinek legyen lehetősége a kempinges nyaralás nyújtotta élményt a lehető legtovább élvezni.

 

Jánny Georgina, a Füred kemping vezetője (balról) a kollégáival az egyik kívül-belül megújult vizesblokk előtt, ami a kempingezők mellett a strand vendégeit is kiszolgálja – Fotó: Győrffy Árpád

A visszajelzések alapján azt látják, hogy a hozzájuk készülők többsége optimista, sokan nagyon várják a nyitást. Május-június hónapra foglalásaik is vannak, de az első két hónapban a vendégforgalom várhatóan alacsonyabb lesz a korábbi évek átlagánál. Abban bíznak, hogy fokozatosan felfut a forgalom, és a főszezonra megközelítik, vagy elérik a tavalyi vendégforgalom 85-90 százalékát – tudtuk meg Székely Ferenctől.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásaink

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Balatontourist – A hétvégén kinyitnak az első kempingek a Balaton körül"

  1. pono istván | 2021.04.15. at 06:01 |

    mikor nyit a kemping ?

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár