Balatonszárszó – Néptánctalálkozó hazai és montenegrói fellépőkkel

A találkozón kétszer is szerepelt a montenegrói Folk Ensemble KUD Željezničar - Fotó: Daria Narbutt

Óriási érdeklődés mellett, nagy sikerrel zajlott a hagyományos nemzetközi néptánctalálkozó a múlt szombaton Balatonszárszón.

 

A rendezvény nyitányaként a résztvevő csoportok nézőtoborzó felvonulást tartottak a Csukás Színház – Szökőkút – Mikszáth utca – Központi strandparkoló – Csukás Színház útvonalon. A menet elején a karádi Dió Banda adta meg a hangot a látványos bemutatkozáshoz.

 

A táncosok látványos felvonulását a karádi Dió Banda vezette – Fotó: Daria Narbutt

 

A Hőgyészi Székely Kör tagjai a felvonuláson – Fotó: Daria Narbutt

A Csukás Színházban tartott műsor első fellépője a házigazda Szárszó Néptáncegyüttes volt.

 

A harminchat éve alakult együttes Rábaközi táncokat mutatott be a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönségnek – Fotó: Daria Narbutt

 

A közönség egy része – Fotó: Daria Narbutt

A helyi táncosokat a Két Herdon (Balázs és Péter), illetve együttesük harmadik tagja, a kis Bíró, azaz Bíró Gergő követte.

 

A fiúk a mátészalkai Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozatos növendékei – Fotó: Daria Narbutt

A fiúkat a Hagyományőrző Abonyi Néptáncegyüttes, majd a fesztivált nemzetközivé avató Folk Ensemble KUD Željezničar követte. A csoport Montenegró fővárosából, Podjoricából érkezett.

 

A 150 tagú Željezničar, azaz Vasutas táncegyüttes két csoportjából az egyik látogatott el Szárszóra – Fotó: Daria Narbutt

A montenegrói csoportot a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Tánccsoportja követte, majd a buzsáki Boszorkányos Néptánc Együttes mutatott be somogyi táncokat

 

A buzsáki Boszorkányos Néptáncegyüttes – Fotó: Daria Narbutt

Ezt követően újra a Két Herdon és a Kis Bíró, majd a montenegrói csoport, utánuk ismét a Hagyományőrző Abonyi Néptáncegyüttes tagjai léptek színpadra

 

Az abonyi hagyományőrzők Kalotaszegi táncokat mutattak be – Fotó: Daria Narbutt

 

Kalotaszeg után nyírségi táncok következtek a kőröshegyi és környékbeli táncot kedvelő lakosokból tíz éve alakult Borkút Néptánc Együttes előadásában – Fotó: Daria Narbutt

A bemutatót a házigazda szárszóiak zárták. Az önkormányzat és a művelődési ház oklevéllel köszönte meg a fellépőknek a közreműködést.
A rendezvény végén a közönség is lehetőséget kapott a táncra a Dió Banda táncházában.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár