Zánka – Borhétvégék új borokkal, vásárral és programokkal

A borhétvégéket nyitó felvonulást az idén is a Rozmaring Lovasudvar lovasai vezették

Az eddigi tapasztalatok alapján jó borok készülhetnek majd az idei szőlőkből, mert a tavalyi évvel ellentétben nem volt olyan jelentősebb időjárási gond, ami problémát okozhatna, mondta Varga Zoltán, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék elnöke a Zánkai Borhetek szombati megnyitásakor.

 

A 19. alkalommal megrendezett borhetek, illetve borhétvégék az idén először már önállóan, a 35 évadot megélt Halásznapok nélkül zajlanak. Ahogy a halászat tiltott balatoni foglalkozássá vált, a vendéglők balatoni halételeivel együtt eltűnt az ünnepük is.

A borhetek programja a Faluháztól a Balaton-partig tartó hagyományos felvonulással indult, amit az idén is a helyi Rozmaring Lovasudvar lovasai vezettek. Őket a Vonyarcvashegyi Mazsorettcsoport és a felvonuláshoz a zenét adó Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar követte. A menet további részében a Balatonfüred-Csopaki Balatonvin Borlovagrend, a Magyar Tenger Népdalkör, a zánkai gyermektánccsoport, a Bókafogó Táncegyüttes, majd a helyi színjátszó csoport tagjai vonultak. A menetet a felvonuló helyi lakosok és más érdeklődők zárták.

 

A Vonyarcvashegyi Mazsorettcsoport és a felvonuláshoz a zenét adó Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar

 

A Bokafogó Táncegyüttes tagjai a menetben – június 22-én fel is lépnek a programban

A megnyitó ünnepséget a színjátszók tengerészes száma indította, majd Filep Miklós polgármester köszöntötte az érdeklődőket. A borheteket megnyitó Varga Zoltánnal felhívták a figyelmet arra, hogy az idén a programokkal már elsősorban a hétvégi napokra koncentrálnak, és a Nivegy-völgyi borokat kínáló borházak mellet kézműves termékek, sajtok, sütemények vásárával is bővült a rendezvény.

 

A zánkai színjátszók az idén matróznak öltözve indították a show-t

 

Filep Miklós (balról) és Varga Zoltán a borhétvégék megnyitóján

A megnyitó részeként az idén is új tagokat fogadott sorába a Balatonfüred-Csopaki Balatonvin Borlovagrend. A Szabó István és Huszár Zoltán irányításával eredményesen teljesített próbák után borrendi taggá fogadták György Pétert, Végh Róbertet és Végh Tamást. Az avatási szertartás végén a Magyar Tenger Népdalkör most is borhimnusszal köszöntötte az ünnepi gyülekezetet.

 

Borrendi avatás

 

A Magyar Tenger Népdalkör tagjai borhimnusszal köszöntötték a résztvevőket

Varga Zoltán, aki egyben a Szentantalfai Hegyközség elnöke is, a nyitóünnepség végén kihirdette a Nivegy-völgyi borok idei versenyének eredményét. A legjobb pontszámával az Év Bora 2017 címet a Péringer Családi Pince 2015-ös késői szüretelésű félédes Olaszrizlingje nyerte. A pincetulajdonos Péringer Antal egyben elnyerte a Nivegy-völgy legobb borosgazdája címet is.

A díjazott borok közül többet meg is lehetett kóstolni a strand előtti téren felállított borházakban. Az idén a pincészetek többsége a tavalyinál 20 százalékkal drágábban adja a legolcsóbb borát. A deciliterenkénti árak jellemzően 300 forintnál indulnak, egy borházat láttam, ahol maradtak a tavaly jellemző 250 forintos induló szintnél.

 

Borházak a strand előtti téren

A kóstolásból még nem maradt ki senki, hisz Zánkán ezen a hétvégén és egy hét múlva is várják a vendégeket a borokkal és az itt olvasható programokkal a strand előtti borházaknál.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár