Zánka – Hőstett volt, amit a magyarok tettek a keletnémetekért – 2015.12.01.

Németország hivatalosan megköszönte a zánkaiaknak, az egykori úttörőváros dolgozóinak és minden érintett magyarnak, amit 1989 augusztusában, szeptemberében tettek a keletnémetek befogadásával, majd kiengedésével.

A hazai ifjúsági turizmus egyik hajdani fellegvárában, az egykori zánkai úttörővárosban mostantól kétnyelvű tábla állít emléket annak, hogy 1989 szeptemberének elején több mint kettőezer keletnémet menekült talál otthonra a táborban az osztrák-magyar határ megnyitásáig.

A ma Erzsébet táborként működő üdülőben dr. Heinz Peter Behr, a Németországi Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete idézte fel hétfőn, hogyan segítették a Zánkán és más táborokban az akkor még NDK állampolgárokat, hogy a határnyitás után az NSZK-ba utazhassanak. A nagykövet szerint a keletnémetek befogadása, majd a határok megnyitása előttük közvetlenül elvezetett a két német állam újraegyesítéséhez.
Heinz Peter Behr felidézte Németh Miklós miniszterelnök és minisztertársai tárgyalásait az NSZK vezetőivel. Beszélt azokról a lépésekről, amik a zánkai tábor megnyitásához is elvezettek. Mint elmondta az itt menedéket kapó emberek nagyvonalú, példamutató segítőkészségre és szolidaritásra találtak. Németország az emléktáblával akar tisztelegni a tábor egykori dolgozói, Zánka lakói és más segítők előtt, s egyúttal emlékébe akarja idézni a jelen generációnak, hogy mi történt ezen a napon – hangsúlyozta a nagykövet.

 

Az emlékezést a tábor főépülete előtt felállított táblánál tartották – Fotó: Győrffy Árpád

Az eseményt köszöntötte Schanda Tamás János ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, aki úgy vélte, hogy a zánkai tábor mindig a barátságnak, szolidaritásnak volt a központja.
A beszédek után Filep Miklós zánkai polgármester társaságában leleplezték a kétnyelvű emléktáblát.

 

Schanda Tamás János (balról), Filep Miklós és Heinz Peter Behr a zánkai emléktábla előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A nagykövet saját közvetlen emlékei az 1989-es eseményekről

Heinz Peter Behr az idén szeptemberben vette át a budapesti képviselet vezetését, de Magyarországra érkezése nem volt előzmények nélküli, hisz a határnyitás idején, 1989-90 között is itt teljesített szolgálatot, a nagykövetség gazdasági referatúráján az NDK-menekültek ellátása volt a feladata. A megemlékezés után röviden beszélgettünk a 26 évvel ezelőtti események hátteréről.

– Már az 1980-as évek korábbi időszakában is voltak olyanok, akik az NSZK budapesti nagykövetségén próbáltak menedékjogot kérni, hogy kijussanak nyugatra. Volt olyan, hogy 2-3, de később 50-80-100 ilyen menekült is volt később évente. 1989 májusában, júniusában kezdett növekedni radikálisan a számuk. Az akkor még az Izsó utcában lévő nagykövetség kertjében zsúfolódtak össze, várták, hogy sorsuk rendeződjön. Az akkori nagykövet, dr. Alexander Arno kért meg arra, hogy én legyek az, aki ezeknek a menekülteknek az ügyét kézbe veszem.

Mint elmondta, mindent meg kellett szervezni, hisz a nagykövetség épületet nem volt alkalmas több száz ember ellátására. Kiürítettek néhány irodát, ezeket is berendeztük a menekültek számára. A német hadseregtől, a Bundeswehrtől kaptak ágyakat.

– Mint menekültügyi megbízott néhány szállodával, húsz taxisofőrrel szerződést kötöttem arról, hogy naponta háromszor ételt szállítanak a menekülteknek. A bonni külügyminisztériumból küldtek egy kollégát, aki a menekültek pszichológiai lelkigondozását végezte, gyerekcsoportokat szervezett. Amikor aztán megnyíltak a táborok, felvettük a kapcsolatot Kozma Imre atyával, Csilla von Boeselagerrel és másokkal. Jártam a táborokat, így egyszer jártam Zánkán is ebben az időszakban. Készítettük a menekülteknek a nyugatnémet útleveleket és mindenhol beszélgettem is velük. A fő kérdésük persze az volt, hogy mikor nyitják meg a határokat.

 

A nagykövet Filep Miklóson keresztül külön is köszönetet mondott a zánkaiaknak, az úttörőváros dolgozóinak – Fotó: Győrffy Árpád

Heinz Peter Behr szerint nagyszerű cselekedet volt az akkori magyar vezetők és magyar emberek részéről, amit menekültekért tettek. Szerinte akkor ehhez nagyon nagy bátorságra és előrelátásra volt szükség. Hiszen létezett még a Szovjetunió – bár Gorbacsov idején már látszottak az első jelei a változásoknak -, létezett még az NDK, működtek az állambiztonsági szolgálatok, megvolt még a nyugati és a keleti szövetségi rendszer és a magyar kormányon belül is voltak még olyanok, akik a régi rendszer képviselték, és ennek a fenntartásában voltak érdekeltek.

– Igenis nagy bátorságra volt szükség, akár Németh Miklós miniszterelnök, akár Horn Gyula külügyminiszter részéről. És hadd hangsúlyozzam a jelentőségét a magyar civil társadalomnak, civil szervezeteknek. Így a Kozma Imre atya és Csilla von Boeselager által akkoriban megalapított Magyar Máltai Szeretetszolgálatét, aminek munkatársai, segítői éjjel-nappal rengeteget fáradoztak a menekültek megfelelő ellátásáért, lelki gondozásáért. Ez a segítőkészség nem korlátozódott Budapestre, hanem vidéken is ugyanúgy megtapasztalgató volt. Így Zánkán is ugyanígy éreztük ezt a szolidáris hozzáállást. Összességében azt mondanám, hogy hőstett volt, amit akkor a magyarok tettek, és mi németek ezt soha nem fogjuk elfelejteni.

 

A 60 éves nagykövet, aki 26 évvel ezelőtt fontos szereplője volt a menekültválság kezelésének, hőstettként értékeli a magyarok akkori cselekedetét – Fotó: Győrffy Árpád

Arra kérdésemre, hogy a mai Magyarország meglátása szerint megtenné-e ugyanazt, amit 26 éve tett, Heinz Peter Behr azzal reagált, hogy most inkább maradjunk a történelemnél, a mai időkről, majd beszéljünk tíz év múlva.


A zánkai menekülttábor történetéről  egy egykori dolgozó emlékei

A Berlinben élőket fizikailag is elválasztó fal felépítése után Magyarország lett német polgárok legnagyobb találkozó helye. Nyaranta több százezer “nyugatnémet” és “keletnémet” jött a Balaton-partra, hogy a demokratikus berendezkedésű Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK), vagy éppen a szocialista táborhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) élő rokonával, barátjával találkozni tudjon.
Így volt ez 1989 nyarán is. A Magyarországon, Lengyelországban és a Szovjetunióban is tapasztalható pozitív változásokkal szemben a keletnémetek azt látták, hogy országuk vezetői görcsösen ragaszkodnak a hatalmukhoz, a szocialistának titulált rend fenntartásához. Egyeseknek annyira elege lett ebből, hogy úgy döntöttek, a nyári szabadságukról már nem térnek vissza az NDK-ba. Több százan az NSZK szocialista országokban lévő nagykövetségeire behatolva próbálták kikényszeríteni maguknak a szabad nyugatra távozás lehetőségét. A többség a magyar viszonyok lazulását látva nálunk próbált szerencsét.
Jó okuk volt erre, hisz a nyár elején befejeződött a osztrák-magyar határon kiépített műszaki határzár, a vasfüggöny felszámolása. Mindezt betetőzte az augusztus 19-i Páneurópai piknik nevű rendezvény híre, amelyen gyakorlatilag szabadon mehetett át több száz keletnémet a szabad világba. Szeptember első napjaiban már szinte minden szabadulni akaró német hazánkban gyülekezett. A budapesti egyházi segélyszervezetek által működtetett befogadóhelyek, a menekülttáborrá nyilvánított csillebérci úttörőtábor hamar megtelt. A Magyar Vöröskereszt az NSZK partnerszervezettel együttműködve ekkor nyitott menekülttábort a zánkai úttörővárosban, ahol Bartos Csaba az egyik “nyári tábor” vezetőjeként dolgozott akkor.

– Talán szeptember 1-én vagy 2-án jelentek meg az első keletnémet menekültek, az úttörőcsoportok már elmentek, mert kezdődött a tanév. Ahogy én emlékszem, gyakorlatilag üres volt az úttörőváros. A nyári épületekben – ahogy mi neveztük – táborokban helyeztük el őket. Nyolc ilyen van, mindegyik kétszintes lakórésszel, tízágyas szobákkal. Egy-egy épületben 270 személy fért el – emlékszik vissza a tábornyitásra.

 

Talán soha nem volt még olyan Trabant-sor az úttörőváros bejárata előtt, mint 1989. szeptember 2-án – Napló, Vida András fotója

– Igazán az maradt meg bennem, hogy mennyire vidámak voltak – folytatta Bartos Csaba. – Lelkesedés, felhőtlen boldogság áradt mindenkiből. A napjaikat úgy élték, mintha csak nyaraltak volna. Sportoltak, lejártak a strandra fürödni. De akármit is csináltak, látszott rajtuk, hogy csak azt várják, mikor indulhatnak tovább. Esténként sokáig beszélgettek, söröztek. Persze, nem bulizás volt ez. Nem emlékszem semmilyen hangoskodásra. Jó egy hétig tartott ez az állapot, amikor aztán megindultak a határra autókkal, buszokkal.

Bartos Csaba szerint akkor valahogy nem tűnt ez annyira nagy eseménynek, mint amilyenné később vált.

Nem igazán gondolkodtunk akkor a politikán, hogy miért került erre sor, vagy egyáltalán hogyan kerülhetett rá sor. Persze, éreztük, hogy ez valami fontos dolog, hogy mi ebbe bekapcsolódhattunk, de eszünkbe nem jutott volna, hogy ez ilyen jelentős mérföldkő lesz majd az európai történelemben. Csak az volt a fontos, hogy segíteni kell nekik.

 

Bartos Csaba a hétfői megemlékezésen – Fotó: Győrffy Árpád

A Veszprém Megyei Naplóban folyamatosan hírt adtak a tábor életéről. Ezekből a cikkekből tudjuk, hogy az első menekültek szombaton délelőtt, tehát szeptember 2-án jelentek meg Trabantokkal, Wartburgokkal és öt busszal a dugig telt csillabérci úttörőtáborból hoztak át menekülteket. Az első nap mintegy ötszáz embert fogadtak be. Mivel az épületekben csak kétezer fő elhelyezésére volt lehetőség, vasárnap éjjel az Osztrák Vöröskereszt kamionja sátrakat, takarókat hozott.

“Az úttörőváros dolgozói nagy türelemmel és fegyelmezetten végzik mindennapinak egyáltalán nem mondható munkájukat. Gondoskodnak a háromszori étkezésről és az egyéb szolgáltatásokról. Sokan ezekben a napokban akartak szabadságra menni, de természetesen a menekülthelyzet megoldásáig tovább végzik munkájukat.
Az úttörőváros továbbra is ellátja mindennapi feladatait, folynak a továbbképzések, természetesen ezek a város másik részén, a téliesített épületekben. Zavartalanul tanítanak az általános iskolában. Igaz, a szülők közül néhányan nyugtalanságuknak adtak kifejezést. Az úttörőváros egyik illetékese kijelentette, hogy az itt tanuló iskolásokat semmilyen veszély nem fenyegeti, nincs ok az aggodalomra.
…Természetesen furcsa jelenetek is lezajlanak a menekülttáborban. Azt mesélik, hogy egy híres színésznő, a berliniek első számú szexbálványa is a tábor lakója. Még szombaton fekete, NSZK-rendszámú Mercedes limuzinnal érkezett, s az autócsoda korosodó gazdája azóta is naponta kétszer látogatja, s étellel, itallal, új ruhákkal megrakott csomagokkal segíti “hozzátartozóját”. Jelentkeztek már szülök, akik gyermeküket arra próbálták rávenni, hogy térjenek vissza hazájukba. Ezzel szemben megjelent az első nyugati munkaközvetítő is, aki állásokat és letelepedési lehetőségeket kínál a kivándorlóknak.”
– írta például Vida András a tábor életéről a Napló szeptember 7-én megjelent számában.

 

Érkező és sétáló keletnémetek a tábor előtt – Napló, Vida András fotója

Még szeptember elején az NDK budapesti nagykövete sajtótájékoztatón leszögezte, hogy nem tartják elfogadhatónak az ország ilyen módon való elhagyását, és büntetlenséget ígért a Kelet-Németországba visszatérők számára. “alapvetően visszatérhetnek a foglalkozásukhoz és a munkájukhoz”- tolmácsolta szavait az MTI. A menekülni akarókat nem hatotta meg az ajánlat. Ahogy az sem tántorította el őket szándékuktól, ha a hatóságok vegzálni kezdték a rendszámok alapján vagy más módon beazonosított otthoni hozzátartozóikat.

A szeptember 11-ei határnyitásig mintegy 2300 embert szállásoltak el Zánkán. A költségeket az NSZK Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt finanszírozta. A tábor tíznapos működtetése mintegy ötmillió forintba került, de a Vöröskereszt pénzzel is ellátta a menekülteket.

A saját kocsival rendelkező menekültek már szeptember 10-én éjjel elindultak a záhonyi határállomás felé, a többiekért szeptember 11-én az Osztrák Vöröskereszt 30 autóbuszt küldött.

 

Buszra szállás Zánkán – Napló, Vida András fotója

Húsz környékbeli taxis is felsorakozott az úttörőváros előtt, de a borsos viteldíjak miatt senki sem választotta őket. Egy különvonat is készenlétben várakozott az akali állomáson, de végül a kocsik és buszok elvittek mindenkit, így nem volt szükség rá.


Németh Miklós miniszterelnök a keletnémetek kiengedésének nemzetközi hátteréről

2009-ben először szólaltathattam meg Németh Miklós miniszterelnököt a rendszerváltáshoz vezető döntések hátteréről. Idekívánkozik akkori beszélbetésünkből a keletnémet menekültek ügyének kezeléséről szóló rész.

– Kicsit viccesen azt mondhatnám, hogy a mi gondolkodásunkat a román főtitkár, Ceauşescu indította el abba az irányba, ami végül a német menekültek előtti határnyitáshoz is elvezetett. 1988 november végén esküdtem fel a parlamentben, két hónappal később már tízezernél több, Romániából érkezett menekült problémájával kellett foglalkoznunk. Folyamatosan kaptam a leveleket, telefonokat Bukarestből, hogy járjunk el a szerződések szerint – magyarul, toloncoljuk vissza a többségében magyar nemzetiségű menekülteket Romániába. Ebből tudtam meg, hogy a hatvanas évek végén az akkori szocialista vezetők titkos záradékkal szerződést kötöttek az ilyen ügyek kezeléséről. Ez egyértelműen kimondta, hogy ha lejárt a tartózkodási ideje valakinek, és az illető nem akar hazamenni, akkor akár fizikai erővel is haza kell toloncolni, ahol aztán megbüntetik. Én elképedve láttam ezeket a szerződéseket, de nem szeghettük meg őket, hisz Kulcsár Kálmánnal, Pozsgayval és másokkal azt vallottuk, hogy a jogállam felé megyünk. S ha egy érvényes szerződést nem tartok be, akkor lábbal tiprom a jogot. A dilemmára a jogászokkal való konzultáció adott választ. Románia és Magyarország is tagja volt az ENSZ-nek. A menekültekről szóló genfi egyezmény magasabb rendű volt ezeknél a szerződéseknél és kizárta az ilyen megoldásokat. Mivel Magyarország még nem csatlakozott az egyezményhez, gyorsan aláírtuk a New York-i kiegészítő protokollal együtt. Ettől kezdve az egyezményt pajzsként tarthattuk a román követelésekkel szemben.

 

Németh Miklós 1989 szeptemberében az aszófői kertjében – Fotó: Gáspár Gábor

– Hogyan kapcsolódik ez az NDK menekültek kiengedéséhez?

– Az egyezmény aláírásával nyitottá vált az ország, hisz nem lehetett az ügyet csak a Romániából érkezőkre leszűkíteni. Ehhez jött még a nyugati határ mellett végigfutó műszaki zár, a vasfüggöny megszüntetése. Maguk a határőrség vezetői vetették fel 1987-ben, vagy már egy évvel korábban, hogy ezt így nem lehet fenntartani. Ha továbbra is szükség van rá, akkor modernizálni kell. Az ország gazdasági helyzete miatt erre pénzünk sem lett volna, meg arra is gondolni kellett, hogy a Béccsel közösen tervezett világkiállítás a nevetség tárgyává válhat, ha a határzár fennmarad.

– Mit szóltak Moszkvában ezekhez a lépésekhez?

– Március elején Moszkvában már tényként közöltem Gorbacsovval a határzár megszüntetést.
A protokoll szerint nekem a tárgyaló partnerem Rizskov miniszterelnök volt. Amikor az előre egyeztetett ügyekkel végeztünk, négyszemközt elmondtam neki, hogy még van öt nagy ügyem, amiben mindenképpen választ várok. A Balaton-felvidéken tárolt atomrakéták illetve robbanófejek jövője, a szovjet csapatok kivonása, a műszaki határzár lebontása, a többpártrendszer bevezetése az előbbiek tükrében és több kisebb ügy ötödikként. Rizskov széttette a kezét, hogy ő ezekben nem illetékes, de felkészíti rá Gorbacsovot. Így is lett. Az eredetileg húszpercesre tervezett bemutatkozó látogatásom végül közel kétórás lett. Gorbacsovot akkor ismertem meg személyesen, amikor még mezőgazdasági titkárként jött Magyarországra. Mi szerveztük a pártközpontban a programját. Ekkortól tegeződtünk. Tehát én nem továris Gorbacsovnak, hanem Mihail Szergejevicsnek szólítottam, ő meg engem Miklósnak. Most is így volt.

 

Egy korabeli MTI-fotó Németh Miklós (balról) és Mihail Gorbacsov 1989-es találkozásáról

– Mihail Szergejevics – mondtam, – mi eldöntöttük, hogy Magyarország a többpártrendszerre tér át. Hogy ez pontosan mikor lesz, még nem tudjuk. Annyi biztos, hiába ülne az én székemben akár Gábriel arkangyal is, a negyven évi egypártrendszer után a mi pártunkat kiakolbólítják a hatalomból. Mit fogtok csinálni akkor az ott lévő nyolcvanezer katonátokkal meg az atomtöltetű rakétáitokkal egy más irányultságú hatalom mellett?!
– Amíg én ebben a székben ülök, 1956 még egyszer nem ismétlődik meg – mondta, és közben oda is csapott a karfára. Tehát, hogy ők nem lépnek fel a magyarok ellen. Ez nagyon fontos mondat volt. Be is tartotta a szavát. A műszaki zár lebontásáról szóló bejelentésemet tudomásul vette. Azt mondta, minden ország maga felel azért, hogy hogyan védi meg a határait. Nem is érti, mi itt a probléma.

– Hogyan jutottak végül döntésre a németek ügyében?

– Meg kellett oldanunk azt a kérdést. Jogi megoldást kellett találnunk az egyezmény felmondására. A záradék lehetővé tette ezt, de ehhez 3-6 hónapos időt szabott. Ezt az irány nem választhattuk, hisz hogyan tartottuk volna itt a menekülteket az őszi fagyok idején. Ekkor jött Kulcsár Kálmán és a külügyből a Görög János vezette csapat a nagy ötlettel, hogy nem felmondjuk az egyezményt, hanem felfüggesztjük az érintett pontok végrehajtását. Így jogilag tiszta megállapodást választottunk. Ugyanezt tettük Bős-Nagymaros esetében is.
Augusztus 25-én közöltem is Helmut Kohl-lal, hogy megvan a döntésem, amit rövidesen a kormány hivatalosan is meg fog hozni. A német-német vitában mi a nyugatnémet álláspont mellé állunk, megnyitjuk a határunkat a menekülők előtt. Ezt kell tennünk humanitárius alapon, meg a Romániából hozzánk menekülőkre gondolva sem tehetünk mást.
Kohl hosszan faggatott, hogy a lépéseimet egyeztettem-e Moszkvával. Elmondtam neki, hogy nem, de ezért, meg ezért nyugodtan megtehetjük. Elmondtam azt is, hogy Gorbacsov komolyan gondolja azt a kijelentését, hogy halott a Brezsnyev-doktrína.
Én akkor azt gondoltam, hazarepülünk, aztán kinyitjuk a határt. Maga Kohl mondta, hogy egy kis időt kérnek, mert erre fel kell készülni.
Kérdezte, mennyien lehetnek. Igazán nem lehetett bemérni, hogy hány akar menni. Olyan 60 ezer és 200 ezer között volt a számuk, ami folyamatosan változott. Sokan akkor indultak haza Bulgáriából, Romániából, egy részük azoknak is itt maradt nálunk. Ezeket az embereket nem volt olyan egyszerű ellátni. De az igazi feladat nem is ez volt. Be kellett vonni az osztrákokat, no meg a titkosszolgálatoknak is végezni kellett a feladatát, hisz mi is tudtuk, hogy rengeteg Stasi ügynök dolgozik a táborokban, hogy az NDK-sokat jobb belátásra bírják. Mi van, ha az NDK politikai vezetése úgy dönt, hogy a határnyitás örvén átdobnak több száz ügynököt úgymond menekültként, akik aztán majd szépen elkezdenek dolgozni visszafelé Ausztriából, Németországból?!

Németh Miklós – Fotó: Gáspár Gábor

– A nyugati sajtó augusztus végén tudni vélte, hogy szeptember 4-én nyílik a határ. Volt ennek alapja.

– Igen, eredetileg valóban szeptember elejében állapodtunk meg. Azt is megbeszéltük, hogy a két külügyminiszter, a Genscher és a Horn kommentálja majd az ügyet. Aztán mégsem így lett, mert az én kedves kollégáim elkotyogták egy éppen hozzánk látogató NSZK szociáldemokrata politikusnak. Aki alig, hogy leszállt Bonnban, eldicsekedett azzal, hogy mi, szociáldemokraták elintéztük. Azonnal hívott Horst Teltschik, Helmut Kohl nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy mi van? Vele tárgyaltam közvetlenül, mert angolul tolmács nélkül tudtunk beszélgetni. Kohl-lal csak tolmáccsal. Mondtam jó, utánanézek. A Horn Gyula is, Kovács László is, Nyers Rezső is elismerte külön-külön, hogy ők voltak. Na, mondom, akkor elhalasztjuk. De a dátumot nem mondtam meg nekik, csak Horst Teltschik-kel beszéltem meg. A Gyula kétségbe is esett, hogy akkor most majd nem ő jelenti be?! Megnyugtattam, hogy betartom az ígéretemet. A németek végül változtattak, ott a Kohl jelentette be nyilvánosan.

 

Ausztriába távozó gyalogos keletnémet fiatalok a záhonyi határállomáson szeptember 10-ről 11-re virradó éjszaka – fotó Fortepan.hu – Urbán Tamás

 

Egy másik társaság ugyanott Wartburggal – fotó Fortepan.hu – Urbán Tamás

– Mennyire volt veszélyes a határnyitásról szóló döntés az országnak, vagy személy szerint Önöknek?

– Ceaucescau levélben kérte Gorbacsovot, hogy hívjon össze egy külön tanácskozást a szocialista vezetőkkel Magyarország és Lengyelország képviselői nélkül, hogy a két országban zajló dolgokat megvitassák. Talán még arra is gondolt, hogy tankokat kellene küldeni hozzánk, ahogy a szerencsétlen 68-as bevonulás idején. Szerencsére Gorbacsov erre nem volt vevő, ilyen tárgyalás nem lett, de a levél másolatát megküldte nekem. Persze, mindez másképp alakulhatott volna, ha közben Gorbacsov helyzete meggyengül. Én úgy gondolom, ebben az ügyben is úgy voltunk mint másokban: mi nem tettünk lehetetlent, de amit lehetett, azt megtettük. Lépésről-lépésre kipuhatoltuk az akadályokat, hogy meddig lehet elmenni, és addig el is mentünk. (2009. szeptember)


A későbbi adatok szerint a határnyitást követő első három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november közepéig pedig mintegy 60-70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül.

A magyarországi határnyitás után két hónappal a keletnémet vezetők gyakorlatilag megadták magukat, és megnyitották az országuk határait az NSZK felé. Néhány nappal később megkezdődött a 28 éve álló berlini fal lebontása, majd egy újabb évvel később, 1990. október 3-án a két Németország hivatalosan is kimondta újraegyesítését.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár