zpr Nemzetközi összefogás a tavak fennmaradásáért – 2013. június 15.


Nemzetközi összefogás a tavak fennmaradásáért – 13.06.15.


Hamarosan lezárul az EULAKES program, amelynek célja, hogy ösztönözze és javítsa a közép-európai tavak fenntartható kezelését. A projekt kilenc partnerszervezet közreműködésével – hazánkat a Balatoni Integrációs Kft. képviseli – valósul meg négy ország négy tavát érintően: Olaszországban a Garda-tónál, Ausztriában a Fertő-tónál, Lengyelországban a Charzykowskie-tónál, hazánkban pedig a Balatonnál.


A 2010-ben indult program eddig elért eredményeiről Balatonarácson számoltak be a magyarországi szakemberek. Ismertették, az elmúlt három évben egyebek mellett elvégezték a Balaton ökológiájának történeti vizsgálatát, kidolgoztak egy olyan monitoring rendszert, amely képes meghatározni a tavak alga koncentrációját, és éghajlat változási előrejelzéseket alkottak a jövőben várható hatásokról. A Balatont érintő veszélytényezők és kockázatok elemzése kapcsán sérülékenységi térképet is készítettek, különös tekintettel a vízmennyiség és vízminőség okozta kihívásokra.


Kutics Károly tanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg ugyan megfelelőnek mondható a Balaton vízszintje és vízminősége, ám 2050-re a hőmérséklet emelkedésének hatására jelentős lehet a párolgás a tavat illetően, így fel kell készülni nagymennyiségű vízpótlására. Geletáné Varga Éva pedig rámutatott, a klímaváltozás a Balatont is jelentős mértékben érinti, hiszen hatására kipusztulhatnak egyes fajok. Padisák Judit, a Pannon Egyetem professzora hozzátette, néhány faj eltűnése felboríthatja a vízi élővilág teljes rendszerét, hiszen egy faj pusztulásával együtt funkciója is eltűnik.


Az EULAKES program zárásaként egy olyan rendszert hoznak létre, amely támogatja a döntéshozókat az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos intézkedések kialakításában.
 


VERSENY FELHÍVÁS


Éghajlatváltozás hatása az európai tavakra
A vízkészleteink jövője


A Földünk éghajlata folyamatosan változik, ezt számos nemzetközi tudományos felmérés is igazolta. A mai gyerekek pedig kétség kívül az a generáció, akik majd felnőve felelősek lesznek a természeti erőforrások kezelésért a változó éghajlati körülmények között. Éppen ezért elengedhetetlen a diákok bevonása, amelynek első lépése érdeklődésük megragadása és környezettudatos szemléletük kialakítása.


A diákok szerepvállalásának növelése érdekében a Balatoni Integrációs Kft, az EULAKES projekt partnereivel együttműködve, az “Éghajlatváltozás hatása az európai tavakra. A vízkészleteink jövője” elnevezéssel nemzetközi oktatási versenyt szervez az általános és középiskolai diákok részére. A verseny arra inspirálja a diákokat, hogy átgondolják miként hat az éghajlatváltozás a tavakra, milyen változások várhatóak a jövőben, valamint milyen intézkedéseket kellene tenni a tavak megóvásáért.


A verseny az EU által támogatott “Eulakes – Környezeti Kihívásokkal küzdő tavak Európában” elnevezésű projekt partnereivel közösen kerül megrendezésre Ausztriában, Lengyelországban, Olaszországban és Magyarországon. A verseny keretében a diákokat arra kérjük, hogy művészi készségeikre támaszkodva fejezzék ki véleményüket és elképzeléseiket az éghajlatváltozás hatásairól a Balatont érintően. Az értékelés során azonban előnyt jelent, ha a feldolgozott téma a projekt többi partnertavát is érinti, név szerint az olaszországi Garda-tavat, az osztrák-magyar határon fekvő Fertő-tavat, valamint a lengyelországi Charzykowskie-tavat.


A versenyben általános és középiskolai diákok vehetnek. Egyénileg, csoportban vagy akár osztály szinten indulva a gyerekek három korosztályban mérhetik össze tudásukat:
 A Kategória: Általános iskola alsó tagozata (1 – 4. osztály)
 B Kategória: Általános iskola felső tagozata (5 – 8. osztály)
 C Kategória: Középiskolások (9 – 13. osztály)


A verseny keretében meghirdetett téma feldolgozásának a formája a gyerekek képzelőerejére van bízva. A benyújtott pályamű lehet írásos fogalmazás, ének, vers, rövid videofilm, fénykép montázs, rajz, képregény, dráma, interjú, stb.


A versenybe a Balatoni Integrációs Kft. honlapjáról (www.balatonregion.hu) letölthető jelentkezési lappal lehet nevezni. A pályaművek beérkezési határideje 2013. június 30-a.
A beérkezett pályaművek feltöltésre kerülnek a Balatoni Integrációs Kft. honlapjára. A pályaműveket egyrészt egy háromtagú zsűri értékeli majd kategóriánként az ötletek újszerűsége, a téma feldolgozásának eredetisége és tartalmi pontossága alapján, másrészt a nyilvánosság is szavazhat az általa legjobban ítélt munkára. A kategóriák és a közönség szavazás nyertesei értékes díjakban részesülnek. Ezen felül a kategóriák győztesei tovább jutnak a verseny nemzetközi fordulójába, amelyek közül kerül majd kiválasztásra az EULAKES oktatási verseny nemzetközi győztese!
A versennyel kapcsolatban bővebb tájékoztatás az
eulakes@balatonregion.hu e-mail címen kérhető!














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár