Balatoni világszenzáció! Elsőként vezetik be az e-horgászatot a magyar tengernél

Rövidesen bealkonyul a hagyományos horgászatnak a Balatonnál, és helyébe a hasonló élményeket kínáló, de halbarát e-horgászás lép - Fotó: Győrffy Árpád

Április 1-én lép érvénybe a Balatoni Horgászrend módosítása, ami a hagyományos és behúzós (behordós) horgászat mellett hivatalosan megteremti az e-horgászat lehetőségét. A hagyományos horgászatot a tervek szerint három év múlva teljesen megtiltják a magyar tengernél.

 

Az e-horgászat gyakorlatilag ugyanolyan, mint a normál, csak ennél a halak valós kifogása nélkül fogják a halakat, miközben számos új dolog gazdagítja az élményt. A balatoni világelsőség egy különleges tudós- és mérnökcsoport több éves munkájának köszönhető. A csapat egyik meghatározó tagja, Antal Fülöp informatikus, limnológus szakértő több részletet is megosztott velünk az új horgászási módszerről.

Mint elmondta, a halakat kímélő horgászat elindításával már több országban próbálkoztak, de eddig csak olyan részleges megoldások születtek, mint például a Balatonnál a behúzós (behordós) horgászat, amiről a Horgász Szabályzat rögzíti: “a behúzós (behordós) horgászat célja a békés halak kifogása, lemérése, lefényképezése, majd kíméletes visszabocsátása”.

 

Ma még csak részlegesen oldották meg a fájdalommentes horgászatot – Fotó: Győrffy árpád

Persze az érintett békés halaknak a visszadobásig túl kell élni minden, a kifogással, mérlegeléssel, tárolással kapcsolatos nehézséget. Igaz, ha megérik, ismét szabadon élhetnek, mint hal a vízben a következő kifogásig. Az e-horgászat a fentiekkel szemben teljesen mentes a fájdalom okozástól, teljesen veszélytelen a halakra, mert fizikailag nem fogják ki azokat, miközben a horgászat mégis gyakorlatilag ugyanazt az élményt nyújtja.

A balatoni elsőség több fontos feltétel együttes rendelkezésre állásának köszönhető

  • Az egy kézben lévő tó- és halgazdálkodás,
  • az e-sportok támogatására meghirdetett pályázati program,
  • a rendszeres haltelepítések,
  • a korábbi Horgász Igazolvány helyett idén bevezették a QR-kódos Horgászkártya, ami távolról is biztonságos és gyors azonosítást tesz lehetővé – sorolható a fontosabb feltételek közé.

A rendszer alapvető eleme a gazdaság és a minden napi élet számtalan pontján jelenleg is használt RFID, azaz a rádiófrekvenciás azonosító rendszer, ami lehetővé teszi a megjelölt halak felismerését akár nagyobb távolságból is. Hosszú ideig gondot jelentett a “személyes adatokat” tároló és azokat szétsugárzó chipek halakon, illetve halakban való elhelyezése. Eleinte műkukoricába építették be a jelet sugárzó áramköri elemet, de az hiába volt emészthetetlen, a halak rövid időn belül kiürítették magukból.
A megoldást végül egy speciális anyaggal való “festés” hozta meg. Az RFID transpondert egy vízben is használható, pillanatok alatt megszilárduló anyaggal úszás közben kenik fel a halakra. A ragasztóanyag nem csak megvédi az áramkört, egyben áramforrásként is működik a víz és a hal teste közötti elektrokémiai kölcsönhatást kihasználva.

 

Az RFID transponder a halak oldalára kerül – Fotó: Győrffy Árpád

Jelentős műszaki újítás volt a halak jelölését elvégző berendezés megépítése. A jelölés ezzel közvetlenül akkor zajlik, amikor a halastavakban felnevelt halakat a Balatonba telepítik. A beeresztő csatornán kialakítottak egy olyan szakaszt, ahol az egyedeket egyenként lefotózzák, lemérik, majd végül egy leszűkített részen az egyéni azonosítóval ellátott transpondert ráfestik. A pillanatok alatt lezajló folyamattal párhuzamosan a központi adatbázisban a fotó, a méretek és más adatok összekapcsolásával megalkotják a hal profilját.

 

Mire a halak a telepítőcsatorna végére érnek. lefotózták, lemérték őket, rögzítették adataikat, és a transpondert is felfestették az oldalukra – Fotó: Győrffy Árpád

A nyomkövetővel ellátott halak mellett az e-horgászat másik alapvető eleme a speciális horgászbot, ami horog helyett egy rádiófrekvenciás és vizuális egységet tartalmaz az RFID transponderek érzékelésére és a halak szkennelésére. A horog helyén található egység a horgász telefonján futó mobilalkalmazáson keresztül összekapcsolódik a halak profilját tartalmazó adatbázissal.
Ugyanez a mobilalkalmazás kommunikál az e-bot speciális számítógépes vezérlésű orsózó, feszítő berendezésével is, amelyik kapás esetén a horgász számára a valódi helyzethez hasonlót imitál.

 

Egy egyszerűbb kivitelű e-bot a biciklisek által is kedvelt Shimanotól – a motoros elektronikát a vastag alsó részben helyezték el

 

Hogyan is zajlik maga az e-horgászás?

A horgászok hagyományos csalikkal dolgoznak, de ezt egy olyan speciális csalitartó eszközön helyezik el, ami nem okoz kárt a halban kapás esetén. Amennyiben egy transponderrel ellátott hal bekapja a csalit, a horgot helyettesítő érzékelő rögzíti a halon lévő transponder adatait, szkenneli a hal pillanatnyi méreteit, s ha fényképezőgéppel is fel van szerelve, akkor friss fotót is készít a halról. (Ha ilyen nem lenne, akkor a rendszer a halról korábban letárolt képet használja.)
Közben a horgász mobiltelefonos alkalmazása jelzi, hogy kapás van, megkezdődhet a hal virtuális megfogása és kiemelése. A szoftver a hal méreteihez, előéletéhez igazodva elindítja a kifogási akciót a speciálisan felépített pecaboton, aminek damilja, orsója ugyanúgy dolgozni kezd, ahogy egy valóságos fogásnál. A szoftvert egy átlagos versenyző esetén 35 százalékos nyerési esélyre programozták be a horgászok tapasztalatainak összegzésével.

 

Az e-horgászatnál több lehetőség lesz a pihenésre is – Fotó: Győrffy Árpád

Amennyiben sikerrel végződik a hal kifogása, a központi adatbázis elkészíti a közös fotót a halról és a horgászról a korábban rögzített, vagy a fogás pillanatában készített képek alapján. Ehhez a horgász a mobilos alkalmazásában előre beállíthatja az egyéni NM-faktorát, hogy a készülő közös fotón vizuális torzítással mennyivel látsszon nagyobbnak a hal a valódi méreténél. A fogás adatai a fotóval együtt felkerülnek a központi virtuális dicsőségfalra, ahol az egyéni adatvédelmi beállítások szerint akár azt is megnézhetjük, hogy az érintett horgásznak korábban milyen fogásai voltak.

Az e-horgász a sikeres fogásért egy megfelelő méretre szóló elektronikus utalványt kap, amit akár azonnal be is válthat igazi balatoni halra a Nemzeti Halbolt Hálózat interneten is elérhető üzleteiben. (Az igazi balatoni hal alatt olyan, a közeli halastavakban nevelt halakat kell érteni, amiket a vonatkozó jogszabály balatoni halnak minősít.)

A központi e-horgász oldalon azt is megnézhetjük, hogy egy adott halat eddig hányan fogtak ki. Amennyiben az érintettek beállításukkal hozzájárulnak, a horgászok névvel, közös fotóval is megjeleníthetők lesznek az adott hal “fogási naplójában”. A jövőben várhatóan különleges versenyek indulnak majd olyan halak “kifogására”, amiket már sokan kifogtak. S ugyanígy külön pontot érhet a korábban még ki nem fogott halak első “elejtése”.

A rendszer rögzíti majd azt is, ha egy jelölt halat egy hagyományosan dolgozó horgász véglegesen kifogna. Esetében a neve helyett csak egy titkosan generált kód lesz látható, ami azonban megjelenik majd az összes olyan nyomkövetős halnál, ami az érintett horgász miatt fejezte be valós életét.

 

Az egy-egy halat végleg kifogó horgászok nevét nem tartalmazza majd a rendszer, de tudni fogjuk, ki hány jelölt halat fogott ki véglegesen – Fotó: Győrffy Árpád

A rendszer kezdetben csak az ezután telepítésre kerülő egy- illetve kétnyaras süllőkre, valamint háromnyaras pontyokra terjed ki, de az e-horgászat beindításával párhuzamosan megkezdik a már a tóban lévő halak nyomkövetővel való megjelölését is. Ehhez az áramlási viszonyok alapján több jelölő csatornát építenek ki a Balaton különböző részein, hogy az ezeken áthaladó halakat is lefotózzák, beszkenneljék, megjelöljék. A jelölő pontok egyúttal arra is szolgálnak, hogy a korábban már megjelölt halakról frissítsék az adatbázisban lévő fotókat, méretadatokat.

Az új módszer ma még választható. Az illetékesek azzal szeretnék népszerűvé tenni, hogy az e-horgászathoz szükséges a területi jegy csak a hagyományos töredékébe kerül, és a kísérleti időszakban jelképes összegért lehet majd e-botokat kölcsönözni a horgász egyesületeken.

Az Egry-program megvalósításához, működtetéséhez mintegy 13 milliárd forintos összeggel járul hozzá az Európai Unió a KEOP pályázati keretéből. A pénzből a projektet szervező konzorcium a megalapozó kutatások, a haljelölő eszközök megépítése, a központi internetes adatbázis elkészítése, működtetése mellett 350 e-botot is legyártatott a kölcsönzéshez. Ugyancsak ebből a pénzből telepítik a mobil wifipontokat a Balaton vízére tervezett új viharjelző állomásokra, hogy a tó minden pontján folyamatos legyen a kapcsolat az e-botok és a központi rendszer között.

 

Tábla a kapcsolódó uniós támogatások egyik 1,5 milliárdos részletéről a tihanyi limnológiai intézet bejáratánál – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az uniós támogatásból több horgászhelyet USB-csatlakozókkal látnak el – Fotó: Győrffy Árpád

A programot bonyolító konzorcium a támogatásért cserében vállalta, hogy a halászatról korábban meghozott döntéshez hasonlóan a Balatonnál 2022. április 1-étől teljesen betiltják a hagyományos horgászatot. Attól kezdve csak a halakat kímélő e-horgászatra lesz lehetőség a magyar tengeren.

Az ellenőrzést rendkívül egyszerűvé teszi majd, hogy 2022-re várhatóan az összes hal jelölést kap, és a Horgász Kártyába épített RFID transponder is akár több száz méterről beazonosíthatóvá teszi a horgászokat a halőrök csendesen suhanó drónjai előtt. A nyomkövető funkció ilyen alkalmazása az e-horgászaton túl beláthatatlan lehetőséget biztosít majd a halak és horgászok viselkedésének tanulmányozásában – és nem utolsó sorban a rabsicok lefülelésében.

Információink szerint húsvétkor nagyszabású e-horgász bemutatót és versenyt rendeznek Tihanyban. A hírek szerint több más vezető mellett Áder János is kipróbálja a lelkéhez különösen közel álló módszert.

Győrffy Árpád

Kedves Olvasó! felhívnám a figyelmet, hogy a fenti cikk 2019. április 1-én, az ünnep* tiszteletére készül! A valósággal való esetleges egyezése csak véletlen lehet, azért csak a valóság lehet a felelős!

* április 1-én a bolondokat ünnepeljük

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

5 Comments on "Balatoni világszenzáció! Elsőként vezetik be az e-horgászatot a magyar tengernél"

  1. Egy öreg HORGÁSZ | 2020.01.17. at 17:21 |

    Ha ez igaz amit leírtak és tényleg be akarják vezetni arra csak egyet tudok mondani:az anyja sem volt normális a kitalálójának,aki vele van az meg elmebeteg!!!E horgásszon otthon a számítógépén,úgykell neki.Mi normális régi horgászok azért fogjuk ki a Balatonból a halat,(kb. a horgászok 70%-a)hogy megegyük!Kiváncsi lennék,hogy a 80 éves,még jó erőben lévő,de számítógépet közelről nem látott öreg spori hogy fog e-horgászni?A horgászatban nincs helye a virtuális világnak,ez fizikailag sport kell maradjon.Emberek ébresztő!A Balatonnak nem szabad néhány őrült virtuális játszóterévé válni!

  2. DR Szijj józsef | 2020.01.10. at 11:32 |

    Tréfának durva, BAROMSÁG!Már csak EZ hiányzik nekünk!!!! EMBEREK ÉBRESZTŐ!

  3. Anulu Papunem | 2019.09.26. at 13:03 |

    ZSENIÁLIS a cikk!!! Aki meg nem érti a tréfát, vagy elvesztette a humorérzékét, annak úgy kell!!! Gratula!

  4. Csak egy" mezei" horgász | 2019.04.02. at 13:35 |

    Úgy gondolom, ez egy április 1-i tréfa. Megjegyzem, annak azért túl erős. Ki az a tollforgató, aki ekkora marhaságot ír, és van rá ideje.A balatontipp.hu-t ennél komolyabbnak gondoltam. Nem divat már az a nagy bolondra járatás.

  5. Joe Nyomozo | 2019.04.01. at 23:20 |

    Persze kimeletes horgaszat?! Hmm…mi a kovetkezo “virtualis horgaszat”? Ha szorakozni akarok akor videozok de ha halat szeretnek enni akkor elmegyek halaszni ha meg tudom fizetni a draga Balatoni horgasz engedelyt! De hat igy van. A halaknak is tobb joguk van mar mint a polgarnak! LOL!

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár