Balatoni vendéglátóhelyek – Sokan már nyitnak, mások maradnak csak az elviteles főzésnél

A révfülöpi Tóth vendéglőben hétfőtől ritkábban lesznek az asztalok, mint ezen a korábbi képen - Fotó: Tóth vendéglő

Több vendéglátóhely már hétfőtől várja a helyben fogyasztó vendégeket a teraszokra, kerthelyiségekbe a járvány miatti szabályok enyhítésére építve. Mások inkább kivárnak. Azt mondják, bizonytalan még a helyzet, félnek egy esetleges újabb szigorítástól, vagy csak egyszerűen túlságosan gazdaságtalannak ítélik meg a működést ilyen korlátozott lehetőségek között.

 

Bogdán József, a révfülöpi Rév Büfé tulajdonosa az újranyitókhoz tartozik. Üzletében hétfőtől minden nap délelőtt 9-től este 9-ig várják a vendégeket, miközben az elviteles kiszolgálást és a kiszállítást is folytatják.

– Az asztalokat, padokat csak hétfőn rakjuk ki. A korábbinál kevesebbet, hogy az asztalok között meglegyen a másfél méteres távolság. Mindkét pultunkra plexifalat szereltünk, hogy a rendelés leadásánál a vendégek és a munkatársaim is védve legyenek. A megrendelt ételt a kollégánk kesztyűben és maszkban viszi ki. Az asztalokat minden egyes vendég után fertőtlenítjük.

 

Korábbi kép a Rév büféről. Hétfőtől ennél kevesebb asztal lesz kitéve – Fotó: Rév büfé

A révfülöpi Tóth Vendéglő hétfőtől szerdáig fél tizenkettőtől este hatig, a hét második felében pedig minden nap fél tizenkettőtől este nyolcig várja a helyben fogyasztó vendégeket az ernyőkkel felszerelt teraszra.

– Ebben az időszakban a hét eleji napokon nem sok vendégre számítunk, de azt szeretnénk, ha tudnának róla, hogy nyitva vagyunk, hogy ilyenkor is számíthatnak ránk – mondta Tóth Gábor, az üzlet tulajdonosa, vezetője.

– Kiemelten figyelünk a fertőtlenítésekre. A vendégeknek is teszünk ki fertőtlenítő törlőkendőket a bejárathoz és a mosdókba is. Az étlapokat és természetesen az asztalokat, székeket is minden vendég után áttöröljük. Amíg erre nem került sor, addig kiteszünk rá egy “Nincs fertőtlenítve” feliratot, nehogy közben egy új vendég gyorsan elfoglalja. Majd amikor elvégeztük a fertőtlenítést, az asztalra kikerül a “Fertőtlenítve” felirat. Az evőeszközöket nem tesszük ki előre, csak akkor visszük, amikor a vendég már elfoglalta az asztalt. Plexi védőfalat szereltünk a pultra is, ahol a bankkártyás fizetéseket a vendégek lebonyolítják – sorolta a felkészülés elemeit Tóth Gábor.

Hétfőtől minden nap délelőtt 10-től este 7-ig helyben fogyasztó vendégeket is fogad a keszthelyi móló előtt lévő Z Lángosdája üzlet. Náluk annyival egyszerűbb a helyzet, hogy csak a “könyöklő” asztalokat kell kitenni.

– Ahogy korábban, ezután is csak eldobható eszközöket adunk, és a kiszolgáló ablaknál plexilappal akadályozzuk meg a vírus terjedését. Természetesen az asztalokat rendszeresen takarítjuk a vendégek után – mondta Tóth Zoltán, az üzlet tulajdonosa, aki hévízi Old Smokey Burger üzletében is megnyitja hétfőtől a teraszt a helyben fogyasztó vendégek előtt.

 

A keszthelyi Z Lángosdája egy korábbi forgalmasabb nyári napon – Fotó: Győrffy Árpád

Az almádi Határ Étteremben csütörtökre vagy péntekre tervezik a terasz megnyitását.
– Már elkezdtük a teraszt takarítani, összerakni, hogy megfeleljünk az előírásoknak – mondta Pressing Zsolt, az üzlet tulajdonosa, vezetője.  – Az ételkiszállítás során sok olyan jelzést kapunk, hogy a törzsvendégeink már szívesen jönnének. Persze kisebb forgalomra számítunk, mint máskor ebben az időszakban, hisz sokakban benne van a félelem, és a vendégeink között jelentős részt képviselő fővárosiak nem is igazán jöhetnek. Abban bízom, hogy a hétvége már hoz majd olyan forgalmat, amiért érdemes lesz működtetni a teraszt – mondta Pressing Zsolt.

Hétfőtől minden nap fél tizenkettőtől este tízig várja a vendégeket a balatonboglári Platán strand előtt lévő Gianpiero’s étterem.
– A teraszt és a kerti részt fogjuk kinyitni. Mindegyik helyre csak annyi asztalt raktunk ki, hogy megfelelő távolság legyen közöttük. Mindkét helyre kiteszünk egy automata adagolóval felszerelt kézfertőtlenítőt, hogy a vendégek használni tudják. A benti részt csak a WC miatt nyitjuk meg, de azt is korlátozzuk, hogy egyszerre csak egy ember lehet benn – beszélt a felkészülésről Fodor András, az étterem munkatársa. Az elmúlt hetekben tapasztalt mozgás alapján abban bíznak, hogy lesz vendégük megfelelő számban.

 

A balatonboglári Gianpiero’s étterem elé megfelelő távolságot tartva rakták ki az asztalokat a hétfői nyitáshoz – Fotó: Gianpiero’s étterem

Több olyan vendéglőssel is beszéltünk, aki még nem döntött, vagy ha döntött, legkorábban május végére tervezi a nyitást. Vannak, akik attól félnek, hogy a szabályok lazítása csak ideiglenes lesz. Azt gondolják, a járvány terjedésének esetleges gyorsulása miatt visszatérhetünk a rövidített nyitva tartáshoz, vagy akár a helyben étkezés újbóli megtiltásához. Ezért végleges döntést csak két-három hét múlva, a járvány további terjedésének ismeretében akarnak hozni.
A nyitás ellen szól többeknél a fertőtlenítés miatt megnövekedett munkateher is, amivel szemben egy még az előszezonban megszokottnál is kisebb forgalom és bevétel áll. Így inkább maradnak a csökkentett üzemmódnál az elvitelre, kiszállításra főző konyhával.

Az Elvitelre, kiszállításra főző és újranyitó vendéglátóhelyek a Balatonnál című, folyamatosan frissített írásunkban további információkat találhatnak a balatoni vendéglátóhelyekről.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásaink

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár