Hétfőtől vidéken kitör a szabadság, a sportban pedig különösen

Füredi esti hangulat a Blaha Lujza utcából - ez a védőtávolság talán már megfelel - Fotó: Győrffy Árpád

A vendéglői teraszokon asztaltársaságok között mérik a védőtávolságot, és az üzletek a nyár végégig ingyenesen használhatják terasznak a közterületeket, derül ki az új szabályokat rögzítő kormányrendeletből.

 

Csütörtökön éjjel megjelent a koronavírus járvány miatti védelmi intézkedések új szabályait meghatározó 168/2020-as kormányrendelet. Amíg a korábbi nyilatkozatok még azt sejtették, hogy a főváros mellett csak az agglomeráció lesz kivétel alóla, a jogszabály Budapest mellett az egész Pest megyét kivette a hatálya alól. Így az ott élőkre továbbra is a korábbi, szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Az új rendelet az általános védelmi intézkedések között fenntartotta, hogy mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot tartani. Ez alól csak a közös háztartásban élők jelentenek kivételt.

Új általános szabály, hogy mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

A rendelet rögzíti, hogy a május 4-ei hatálybalépésétől kezdve “valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható”. Ugyanakkor továbbra is kimondja, hogy a vendéglátó üzleten belül csak az ott foglalkoztatottak és az elvitelre készített ételek átvevői tartózkodhatnak.
“A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.”

A rendelet megfogalmazása szerint: “A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni”.  Ettől persze még a hatóság megkérdezheti, hogy az egy asztalnál ülők között miért nincs másfél méter, ha nem egy háztartásban élnek!

A kormány egy újabb kedves lépést is tesz az önkormányzatok zsebére. A rendelet kimondja, hogy a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének a közterületen működő terasz után május 4-étől szeptember 1-éig nem kell a közterület-használati díjat megfizetnie az önkormányzatnak.

A rendelet szerint “a strand, valamint a szabadtéri fürdő” illetve a szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható. A látogatók, vevők közötti védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról ezeknél és a vendéglátóhelyeknél is az érintett hely üzemeltetője gondoskodik.

Fontos, hogy a fenti korlátozások, tiltások megsértői a rendelet szerint szabálysértést követnek el, amiért ötezer és ötszázezer forint között büntethetők. Ugyanígy büntethető az a szolgáltató, vendéglős is, aki nem biztosítja a védőtávolság megtartásához szükséges feltételeket.

A foci mindent üt?

Külön jogszabály rendelkezik arról, hogy nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén meg lehet tartani a sportrendezvényeket, és részt lehet venni a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzéseken.
A rendelet szerint ez a szabadság akkor is jár, ha a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, illetve a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet másképp rendelkezne.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásaink

 

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

2 Comments on "Hétfőtől vidéken kitör a szabadság, a sportban pedig különösen"

  1. Üdûlőtulajdonosok révén csak fizetjük az igen magas adót,de semmi beleszólásunk nincs a helyi ügyekbe,pedig lennének elvárásaink.

  2. dr Kellner Róbert | 2020.05.01. at 11:29 |

    Ha valaki kettős állampolgár, két ország választásain is szavazhat. Ha valaki tartózkodási helyét illetően kettős identitású /pl.nyaraló tulajdonos/, semmilyen beleszólása nincs szeretett ideiglenes lakhelye ügyeibe. Nem lehetne ezen változtatni? Önkormányzati választásokon pl. fél szavazatot levélben leadni?

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár