Balatonfüred – Újabb unortodox parti sétány a Balatontól több száz méterre

A Kékszalag sétány várható nyomvonalaA Balaton-partra ígért Kékszalag sétány várható nyomvonala - Fotó: Győrffy Árpád

Az elmúlt héten végigszaladt a sajtón a hír, hogy Kékszalag elnevezéssel sétányt alakítanak ki a Balaton-parton Balatonfüred nyugati részén. A ma érvényes hazai jogszabályok szerint korrekt a bejelentés, de a balatoni hullámok csobogásának hangját ne nagyon keressük majd séta közben.

Az ügy először a balatonfured.hu oldal “Legyen minél nagyobb a szabad partszakasz!” című írásában kapott nyilvánosságot. A cikkben a helyi turisztikai egyesület online évadnyitójáról tudósítottak.  Többek között így írtak a füredi polgármester hozzászólásáról: “Bóka István hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja a városban található szabadon bejárható partszakaszok növelését, az önkormányzat arra törekszik, hogy minél több parti terület a város tulajdonába kerüljön. A cél az, hogy a kempingtől egészen a Kisfaludy strandig bárki számára szabadon hozzáférhető legyen a parti rész.
– Ennek érdekében megszereztünk ingatlanokat. A volt Brázay strand területén parkot alakítunk ki, a mellette álló területen városi strandot létesítünk és hamarosan elkezdődik a kemping északi részén a Kékszalag sétány építése is. Egy hosszú, bejárható partszakaszt tudunk kialakítani a kempingtől a Kisfaludy strandig, amelynek egyes részei egész évben szabadon bejárhatók lesznek, míg a strandok területei a nyári szezonon kívül lesznek nyitottak – fogalmazott a város polgármestere.”

A Kékszalag sétány látványterve

A Kékszalag sétány látványterve vitorlázó elemekkel – Forrás: Balatonfured.hu

A témát egy nappal később egy másik cikkben is feldolgozták Új sétány épül a parton címmel.  Ebben többek között azt írták: “Hamarosan elkezdődik a Füred Kemping előtti útszakasz felújítása, azaz a Kékszalag sétány kialakítása. Az 550 méter hosszú, új sétány egy impozáns sétálóút lesz, pihenő padokkal, sok zöldfelülettel, hangulatos szigetsávokkal, a tókerülő vitorlás versenyt megidéző látványelemekkel… Az új sétány a Kempinget köti majd össze a Széchenyi sétányon keresztül a Tagore sétánnyal, így egy impozáns, egységes arculatú, egybefüggő sétálórész áll majd rendelkezésre a város parti részén”.

A Kékszalag sétány látványterve padokkal - Forrás: Balatonfured.hu

A Kékszalag sétány látványterve padokkal – Forrás: Balatonfured.hu

A cikkből még kiderül, hogy az 550 méter hosszú Kékszalag sétány kialakítása 177 millió forintba kerül.  A fentiekhez Bóka István a veol.hu-ban még annyit tett hozzá, hogy a sétány a Berzsenyi-forrástól indul, és a pénzt uniós támogatásból kapják.

Bár az önkormányzat oldalán nem találtam semmilyen konkrét fogódzót, határozatot, térképet, a fentiekből már kikövetkeztetjük a “Balaton-partra” tervezett Kékszalag sétány valószínűsíthető nyomvonalát. A vezető képből és a lenti térképből annyi azonnal látszik, hogy a tervezett sétánynak földrajzilag semmi köze a Balaton-parthoz, hisz attól minden szakaszán legalább 3-400 méterre halad el.

A Kékszalag sétány a WeGoHere térképén

A Kékszalag sétány a WeGoHere térképén – több száz méterre a Balatontól

Ugyanakkor mégsem állíthatjuk egyértelműen, hogy megvezettek bennünket, mert jogilag nyugodtan nevezhetik “parti sétánynak” azt a sétáló területet is, aminek semmi kapcsolata sincs a vízzel. Csak annyi kell, hogy a nyomvonala beleessen abba a vonalba, ameddig a part menti területek közcélú használatának szabályozását kijelölték. Úgy tűnik, ez éppen beleesik. Persze ez ettől még csak jogilag parti sétány, a hullámzó Balatont és a tiszta beszédet ne itt keressük.

A Kékszalag sétány látványterve

A Kékszalag sétány látványterve a kemping bejárata és a Széchenyi sétány vége közötti szakaszról – Forrás: Balatonfured.hu

A Kékszalag sétány kemping bejárat és Széchenyi sétány közötti szakasza mai állapotban

A Kékszalag sétány kemping bejárat és Széchenyi sétány közötti szakasza mai állapotban – Fotó: Győrffy Árpád

Egyébként az ilyen unortodox parti sétány építés Füreden bevett szokás. Nyolc évvel ezelőtt ugyanígy készült parti sétányként 450 milliós uniós támogatással az Esterházy strand és a Brázay strand előtt Aranyhíd sétány néven, illetve a 71-es számú főút mellett Széchenyi sétány néven. Az utóbbi még BFT támogatást is kapott ugyancsak parti sétány építése címen.

A Balatontól elzást Aranyhíd sétány

A Balatontól elzárt Aranyhíd “parti” sétány – Fotó: Győrffy Árpád

Széchenyi sétány hullámokat idéző pihenőhellyel

A Széchenyi “parti”  sétány hullámokat idéző pihenőhellyel – Fotó: Győrffy Árpád

Mint korábban írtuk, Balatonfüreden több valódi lehetőség is lenne parti sétányok létrehozására. Hosszú egyeztetés után 2004-ben miniszteri rendeletben jelölték ki, melyek azok a területek egy-egy Balaton-parti településen, ahol parti zöldterületet, parti sétányt kell kialakítani. Ez a szabályozás került be a települések, így Balatonfüred Helyi Építési Szabályzatába illetve Szabályozási Tervébe is.  Majd ezt vitte tovább “A Balaton vízparti területei közcélú területfelhasználási tervének” 2019 őszén vitára bocsátott anyaga, aminek füredi lapjából kiemeltünk egy olyan részletet, ami a fenti dokumentumok mindegyikében így szerepel.

Balaton vízparti tervegyeztetési anyag balatonfüredi részlete

A Balaton vízparti tervegyeztetési anyag balatonfüredi részlete 2019-ből – A bal oldali zöld sáv és piros pontok a Füred Hotel és a kapcsolódó apartmanházak elé ír elő parti sétányt és zöldterületet. A jobb oldali sétány egy nádas mellett húzódik a Flamingó Hotel és az egykori Hotel UNI területe között

Az utcán járó emberek elképzelni sem igazán tudják, miről maradnak le, amikor a zárt kapuk, kerítések, más célra kisajátitott területek előtt elhaladnak.

Sétány kijárat

A tervezési anyagok szerint valahol itt lenne a bejárat a Füred Hotel előtti sétányra a Széchenyi sétányról – Fotó: Győrffy Árpád

Sétány kijárat

Innen vezetne az út a Hotel UNI és a Flamingó között kijelölt sétányhoz – Fotó: Győrffy Árpád

Füred Hotel előtti parti sétány helye

A középen látható zöld terület a Füred Hotel előtti parti sétány helye – Fotó: Győrffy Árpád

Szerencsére valódi biztató hírek is vannak. Ahogy tavaly decemberben megírtuk, a füredi önkormányzat az Aranyhíd sétány előtti két parti telek megszervezésével és összevonásával azt szeretné elérni, “hogy ezeken a parti részeken bárki számára elérhető legyen a Balaton”.
A bevezetőben szereplő idézetben is erre utalt Bóka István azzal, hogy “A volt Brázay strand területén parkot alakítunk ki, a mellette álló területen városi strandot létesítünk”. Hogy ez a városi strand létesítése hogyan is lesz, ma még nehéz elképzelni. A decemberi írásban 70-100 méterre saccoltam a teljes terület előtti, nádas nélküli nyílt partszakaszt. Azóta kicsit változni látszik a helyzet, mert az érintett terület keleti szélén annyira rövidre kaszálták a nádat, hogy az várhatóan rövidesen kipusztul. Igaz ezen a részen nem éppen strand, inkább egy csónakkikötő kialakításának nyomait látni.

A Balatonfüredi Horgász Egyesület horgászháza előtti terület

A Balatonfüredi Horgász Egyesület horgászháza előtti terület februárban – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonfüredi Horgász Egyesület horgászháza előtti terület

A Balatonfüredi Horgász Egyesület horgászháza előtti terület napjainkban a kopaszra vágott náddal és egy épülő csónakkikötő nyomaival – Fotó: Győrffy Árpád

A Brázay park készülő partvédőműve

A Brázay park készülő partvédőműve – Fotó: Győrffy Árpád

Brázay park Balatonfüred

Az egykori Brázay strand és a horgászegyesületi terület, ahol az önkormányzat szabadon használható parkot és “városi strandot” tervez, plusz épül egy kikötő – Előtérben Kurutz Károly Oroszlán a tengeren című szobra – Fotó: Győrffy Árpád

További parthoz, vízhez jutási lehetőségekkel is számolhatunk a közeljövőben. A balatonfured.hu már idézett cikke szerint szeptemberben elkezdődik “a kemping bejáratát és a kikötőt összekötő 270 m hosszú belső sétány kialakítása, ennek költsége 181 millió forint. A vízparthoz való lejutást biztosító szakasz várhatóan a következő évi szezonra készül el”.

Az MVSZ és a füredi önkormányzat épülő kikötője

Az MVSZ és a füredi önkormányzat épülő kikötője a Füred kemping előtti partszakaszon – Fotó: Győrffy Árpád

Ez talán azt jelenti, hogy ezzel a vízparthoz való lejutást mindenki számára biztosítják az önkormányzat és a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésével, jelentős uniós támogatásból épülő új vitorláskikötőben.

Rövidesen további vitorláskikötők mólói is megnyílhatnak a sétálók előtt Füreden. Mint korábban írtuk, mások mellett három balatonfüredi kikötő illetve működtetője is kapott a közös pénzünkből a Kisfaludy Program kikötőfejlesztés támogatására meghirdetett pályázatán.
Csányi Sándor B.A. 1 Kft.-je a füredi UNI Hotel kikötő fejlesztésére 549 719 843 forintot, a BYC Kft. a Balatonfüredi Yacht Club e-kikötő fejlesztésére 299 999 400 forintot, az Appeninn Nyrt. érdekeltségébe tartozó Solum-Invest Kft. E-kikötő fejlesztése a balatonfüredi Vitorlás Központban projektre 999 963 232 forintot kapott.

A pályázati kiírás szerint a szabadkikötő kialakításának műszaki előírásai szerint többek között vállalni kellett, hogy
– Sétányszerű akadálymentes mólókiépítés (minimum három méter járható szélesség, utcabútorok elhelyezése és világítás kialakítása a mólón), amely a nem hajóhelyet használók számára is szabadon megközelíthető és használható.
– Férfi, női, gyerek (különálló) és mozgáskorlátozott WC rendelkezésre állásának megteremtése, amely a nem hajóhelyet használók számára is szabadon megközelíthető és használható.
– Ivókút rendelkezésre állásának megteremtése, amely a nem hajóhelyet használók számára is szabadon megközelíthető és használható.
A fentiek szerint “nem hajóhelyet használóként” legalább ennyit kapunk a pénzünkért cserébe évente 210 napig, legalább 5 éven át.

A Balatonfüredi Yacht Club kikötője

A Balatonfüredi Yacht Club kikötője 2020 őszén – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonfüredi Vitorlás Központ kikötője (balról) és az egykori UNi Hotel kikötője

A Balatonfüredi Vitorlás Központ kikötője (balról) és az egykori UNi Hotel kikötője 2020 őszén – Fotó: Győrffy Árpád

A fentieken túl hasonló feltételekkel kapott támogatást a Peninsula Resort Zrt. a balatoni e-kikötő fejlesztéshez kapcsolódva a Tihanyi Yacht Club kikötőjének megújítása és bővítésére 194 496 338 forintot, a Balatonfői Yacht Club Kft. a kenesei Balatonfői Yacht Club kikötő fejlesztési projektre 901 230 831 forintot, a Solum-Investhez hasonlóan az Appeninn körhöz tartozó PRO-MOT Hungária Kft. E-kikötő fejlesztése a Club Aligában projektre 999 921 306 forintot. Ugyanezen a pályázaton kapott 897 448 484 forintot a BALABO Kft. a Balatonföldvár Nyugati Kishajó Kikötő létesítményeinek kiépítésére. Mint korábban írtuk, esetükben annyi a különbség, hogy új kikötőt építenek.

Ha minden jól megy, akkor Balatonfenyves, Alsóörs és néhány részlegesen nyitott déli parti vitorláskikötő után újabb mólók nyílhatnak meg a sétálók előtt.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

5 Comments on "Balatonfüred – Újabb unortodox parti sétány a Balatontól több száz méterre"

  1. Kedves Kormány Katalin!
    A Füred Hotel előtt lévő zöld sáv ma is a város tulajdonában lévő közterület. Azt 2014 áprilisában adták bérbe a Czigle-Flamingó Hotel Kft.-nek 10 évre. A bérlet 2023. december 31-én jár le.

  2. Dr Kormány Katalin | 2021.03.23. at 15:27 |

    ha ilyen híreket olvasok mindig az istriai Rovinj parti sétánya jut eszembe, ahol a tengerpart mindenkié és még a szállodakomplexumok sem sajátíthatjak ki.

  3. Nagy István | 2021.03.16. at 08:59 |

    Nem a náddal van igazán a gond, hanem a sétány helyével. Ennyi erővel tervezhették volna a vasúti sín mellé is. Onnan legalább látható a Balaton

  4. Győrffy Árpád | 2021.03.16. at 08:21 |

    Appel úr! Örülnék, ha így lenne. Én eddig úgy tudtam, hogy több mint tíz centit meg kell hagyni belőle a víz felett, hogy biztosan megmaradjon. Itt ez csak kis részénél valósult meg.
    Győrffy Árpád

  5. APPEL MIKLÓS | 2021.03.16. at 08:14 |

    Györffy ÚR. NEM KELL AGODNI az a nád a horgásztanyán KI FOG NŐNI.Ha rátudtunk menni a jégre minden évben levágtuk.NEM PUSZTULT KI. APPEL MIKLÓS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár