Tihany – Ötszázezerre büntették a krátert vájó tulajdonost, de nem fogadta el a döntést

Tihanyi tájseb az apátsággalA tihanyi panorámát átalakító telektulajdonos fellebbezett a büntetés ellen - Fotó: Győrffy Árpád

Ötszázezer forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezték azt a tihanyi ingatlantulajdonost, aki az Óvár-hegy oldalában kráterszerűen kivájta telkét – derült ki Vadai Ágnes országgyűlési képviselő kérdésére adott államtitkári válaszból.

A hírt most is az ügyet tavaly nyilvánosság elé táró 444.hu adta közre. A lap tavaly arról írt, hogy az összesen majdnem 9 ezer négyzetméteres telken a tulajdoni lap szerint egészen 2019 végéig szőlő, rét és gyümölcsös volt. Tavaly ugyanott egy óriási gödröt ástak, amin az építési engedély szerint egy 385 négyzetméteres, lakófunkcióval is rendelkező mezőgazdasági épület lesz.

A tihanyi tájseb közelebbről

A tájseb nem csak a hegyoldal látványát, a csapadékvíz mozgását is jelentősen átalakította a növényzet kiirtása miatt – Fotó: Győrffy Árpád

Az Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár által Vadai Ágnesnek adott válasz szerint “a kormányhivatal az ingatlan tulajdonosát 2020. október 16-án természetvédelmi engedély nélkül elvégzett fakivágás és szakhatósági hozzájárulástól eltérően végzett tevékenység miatt ötszázezer forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. A kötelezett a bírságot kiszabó határozattal szemben jogorvoslattal élt, a közigazgatási per a Veszprémi Törvényszék előtt jelenleg is folyamatban van.
Tájékoztatom továbbá, hogy a fentieken túlmenően az építésfelügyeleti hatóság az ingatlanon zajló építőipari kivitelezési tevékenységet a helyszínen szúrópróbaszerűen, valamint az építési naplóban távoli eléréssel is többször ellenőrizte“- írta az államtitkár.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Tihany – Ötszázezerre büntették a krátert vájó tulajdonost, de nem fogadta el a döntést"

  1. Vágó Jutka | 2021.03.17. at 17:27 |

    ha egész kilenc ezer területet, HA BEKERÍTETT volna akkor amikor a tulajdonába került? talán akkor nem lett volna ez a nagy büntetés! de ilyen, és ekkor gyönyörű nagy természeti részt, ennyire elbarmolni!ide egészen nagy ész kellett!! ilyet kigondolni, épp eszű ember nem tud!!! 2021.március 17.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár