Balatonfüred – Nádkivágás a néhai Hotel Uni telke mellett – Frissítve! Visszavonták!

Balatonfüred - Hotel Uni - nádasA Balatonfüreden tervezett nádkivágás helye és környezete a Google Earth 2017-es térképén

Egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég nádas kivágására, gyökérig menő kiszedésére készül Balatonfüred nyugati partszakaszának egyik legfrekventáltabb részén. (A cikk végén olvasható tájékoztatás szerint az ügy közben elvesztette aktualitását!)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal oldalán megjelentetett hirdetmény szerint a B.A. 1 Ingatlanforgalmazó, Ingatlanhasznosító és Vagyonkezelő Kft. kérelmére természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárást indítottak “a Balatonfüred 79/3 hrsz.-ú ingatlantól nyugati irányban található nádasok kivágásának, a nádrizómákat tartalmazó iszap kiemelésének és áttelepítésének tárgyában”.

A hirdetmény a nádkivágás mértékéről nem tartalmaz további részleteket, és címet sem ad a további információk elérhetőségéhez.  A kérelemben megjelölt 79/3. helyrajzi számú ingatlanon állt október közepéig a Hotel Uni épülete. Akkor néhány nap alatt ledöntötték, és el is takarították.

A Hotel Uni helye Balatonfüreden

A Hotel Uni helye Balatonfüreden 2020. október 10-én. Jobbról a kivágásra, kiirtásra kiszemelt nádas – Fotó: Győrffy Árpád

Az “ingatlantól nyugati irányban található nádasok” Balaton felőli része a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MEPAR) térképe szerint Natura 2000-es területként van besorolva. A “Balaton vízparti területei közcélú területfelhasználási terve” tavaly októberi egyeztetési anyaga szerint a parthoz közelebb I-III. a víz felől IV-V. osztályú nádas található. A nádast körülvevő parti rész a fenti terv szerint parti sétányként tervezett zöldterület besorolású.

Balaton vízparti területei közcélú területfelhasználási terve érintett füredi részlete - Lechner Kft.

Balaton vízparti területei közcélú területfelhasználási terve érintett füredi részlete – Forrás: Lechner Kft.

A nádkivágási kérelmet benyújtó B.A. 1 Ingatlanforgalmazó, Ingatlanhasznosító és Vagyonkezelő Kft. tulajdonosa a Bonitás Ingatlanbefektetési Holding Kft. Ez utóbbit pedig Csányi Sándor birtokolja.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal hirdetménye szerint az ügyfajtára irányadó ügyintézési határidő 90 nap, ami január 18-án fog lejárni.

Győrffy Árpád

2020. december 2-án 18:35-kor az alábbi közleményt kaptuk Palkovics Rózsától, mint a B.A. 1 Kft. ügyvezetőjétől

a 2020.12.01. napján honlapjukon „Balatonfüred – Nádkivágás a néhai Hotel Uni telke mellett” címmel megjelent cikkel kapcsolatban kérem Önöket, hogy az alábbi helyreigazítást haladéktalanul – a cikket frissítve, és a frissítés tényét a cikk elején jelezve – szíveskedjenek közzétenni:
„A cikk megjelenését követően a B.A. 1 Kft. szerkesztőségünket az alábbiakról tájékoztatta:  Társaságunk a cikk témáját képező kérelmét 2020. november 12. napján teljes terjedelmében visszavonta, mely kérelmünket az eljáró hatóság a 2020.11.17. napján kelt VE-09/KTF/07780-8/2020. számú eljárást megszüntető határozatával nyugtázta. A benyújtott – de azóta visszavont – kérelem nem a cikk címében félrevezető módon szereplő „nádkivágásra” vonatkozott, hanem nádáttelepítésre.”

Bár nincs helyreigazítani valónk, a levelet örömmel közzétesszük.  Az idézett hirdetményt 2020.11.29-én 13:35-kor töltöttük le a https://www.kormanyhivatal.hu/download/4/1d/56000/7780-4-20-hirdetm%C3%A9ny_alairt.pdf címről. Ebben a pillanatban is megtalálható a visszavonás jelzése nélkül.
A nádkivágás szót is a hirdetményből vettük, ami “nádasok kivágásának, a nádrizómákat tartalmazó iszap kiemelésének és áttelepítésének tárgyában” határozza meg az ügy témáját.
De azt gondolom, mindez lényegtelen, a fontos, hogy elálltak a tervtől.
Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

4 Comments on "Balatonfüred – Nádkivágás a néhai Hotel Uni telke mellett – Frissítve! Visszavonták!"

  1. Kemény Zsigmond | 2020.12.04. at 15:09 |

    A Balaton irtások és nád bugásodások következtében elszenvedett nád veszteségének helyreállítására eddig nem találtak biológiai megoldást. Állítólag… Most üstökön kellene
    :ragadni a benyújtott ötletet :a Balaton megcsonkított nádszegélyeinek helyreállítására – mindennél előbbre valóan!!!

  2. A visszavonástól függetlenül kíváncsi vagyok, hogy a hatóság bevonta volna-e az ügybe szakértőként vagy ügyfélként vagy akármiként a nemzeti parkot és a limnológiai intézetet, és ők mit szóltak volna hozzá. Bár ettől függetlenül is érdemes lenne megkérdezni őket ebben a témában; egyáltalán a nád túléli-e nádrizómákat tartalmazó iszap kiemelését és
    áttelepítését?

  3. Korrekt | 2020.12.02. at 21:07 |

    Tehát a megmentő képében akartak bájologni, a tisztelt kérelmet benyújtók.[miután kivágták a nádast]
    Ma nincs olyan érdek, és annyi pénz,ami a nádasok újbóli kiterjedését, regenerálódását segítené.[de kidolgozott mezőgazdasági technológia sincs a nád gyakorlati telepítésére, szaporítására]
    Csak önös üzleti érdek van.

  4. Korrekt | 2020.12.01. at 21:16 |

    Mekkora duma: a nádrizomák és az iszap kitermelése, áttelepitése.
    Kérdem én hova telepitík?
    A Velencei – tóra, vagy a Fertőre, netán a Tisza-tóra???..
    A legegyszerübb volna valamelyik hotel strandjára.
    Technikailag is egyszerű kivitelezni. Mondjuk oda ahol hotel vendégei szoktak fűrdőzni. Ez így lenne korrekt.
    Mert ugye elég dilettáns cselekedet lenne, ha egy nádasban telepítenének nádast…
    Erdőbe fát vinni?

    Mo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár