Balatonfüred – Ismét versenyre hívják a költőket

A Quasimodo emlékdíjasok versei a Vaszary-villa kertjében

A balatonfüredi önkormányzat 2016-ban is meghirdeti verspályázatát a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. A díjátadót az idén is érdekes kulturális programok színesítik.



 

Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden Szabó György kíséretében. Látta Rabindranath Tagore emlékfáját és olvasta sorait. Salvatore Quasimodo  Tagore-hoz hasonlóan a városban nyerte vissza egészségét. Ő is emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, Balatonfüredhez fűződő érzéseit.

A faültetés hagyományát 1926-ban Rabindranath Tagore indította el, s azóta is a városba érkező hírességek, nagykövetek, politikusok füredi látogatásuk emlékére facsemetét ültetnek a Tagore sétány feletti úgynevezett Alsó Parkban. 1992-ben ismét olasz költő járt és ültetett fát Balatonfüreden: Franco Cajani. A költő, művészettörténész kezdeményezésére született meg a költői verseny, illetve a Quasimodo Emlékdíj gondolata.

Franco Cajani és Alessandro Quasimodo koszorút helyez el Salvatore Quasimodo szobránál – Fotó Győrffy Árpád  

 

Balatonfüred Város Önkormányzata, illetve az általa létrehozott Quasimodo Alapítvány emlékdíjat alapított a Nobel-díjas olasz költő emlékére, melyet évente hirdet meg a magyarul verselő költők számára. A legjobbnak ítélt alkotás szerzője elnyeri a Quasimodo ösztöndíjat, s mellé Borbás Tibor alkotását, a Quasimodót ábrázoló bronz plakettet.

A beérkezett pályázatokból minden évben az Emlékdíjas, valamint a különdíjas verse(ke)t olasz nyelvre is lefordítják. A díjátadásra ünnepélyes külsőségek között, a nemzetközi zsűri jelenlétében kerül sor. Képzőművészeti és zenei rendezvények kísérik az átadó műsoros estet, melyen ismert előadóművészek szavalják el a nyertes verseket.
1995 óta a Magyarországi Olasz Kultúrintézet is támogatja rendezvényt.

A Salvatore Quasimodo Költőverseny eddigi díjazottjai

 

Emlék-díjasok Különdíjasok
1993. Gömöri György Géczi János
1994. Bihari Sándor Kabdebó Tamás, Széki Patka
László, Kondor Ilona
1995. Gergely Ágnes Brasnyó István
1996. Határ Győző Lászlóffy Aladár, Tóth Éva
1997. Tóth Bálint Károlyi Amy
1998. Ballá D. Károly Sumonyi P. Zoltán
1999. Rakovszky Zsuzsa Döbrentei Kornél
2000. Faludy György Szőcs Géza
2001. Orbán Ottó Utassy József, Visky András
Czigány György
2002. Székely Magda Ballá Zsófia, Lackfi János
Czigány György
2003. Sumonyi Zoltán Petőcz András
2004. Czigány György Veress Miklós, Rigó Béla
2005. Kiss Dénes Tóth Krisztina
2006. Csiki László Kálnay Adél
2007. Miklya Zsolt Sztanó László, Szálinger Balázs
2008. Tóth Krisztina Barna T. Attila
2009. Tőzsér Árpád Kálnay Adél
2010. Szálinger Balázs Kabdebó Tamás
2011. Jász Attila Csontos János, Lackfi János
Kiss Benedek (Életmű-díj)
2012. Tatár Sándor Gyukics Gábor
Neogrády Antal
2013. Zalán Tibor Aczél Géza
2014. Orbán János Dénes Weiner Sennyey Tibor
2015. Lanczkor Gábor Turcsány Péter, Payer Imre
Vári Fábián László (Életmű-díj)

Balatonfüredi Salvatore Quasimodo emlékdíj – kiírás –

Balatonfüred Város Önkormányzata ismét meghirdeti verspályázatát a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére.

Valamennyi pályázó két magyar nyelvű, kiadatlan, más pályázatokon nem díjazott és nem említett művel vehet részt. A pályamunkákat gépírással 5 példányban kérjük eljuttatni 2016. május 31-ig a következő címre: Polgármesteri Hivatal 8230. Balatonfüred, Szent István tér 1.

A kettőnél több verset küldők pályázatát nem áll módunkban figyelembe venni, illetve a csak egy példányban küldött pályázatokat sem.

Valamennyi beküldött példányon kérjük feltüntetni a pályázó teljes nevét és címét, a borítékra írják rá: Quasimodo költői verseny.

A beküldött műveket nem áll módunkban visszaküldeni!

A pályázaton első díjas költemény szerzője elnyeri az Emlékdíjat, valamint ösztöndíjban részesül. A zsűri a fődíjon kívül más díjakat is kiadhat.

A díjkiosztót a 2016. szeptember 3-án rendezendő nemzetközi költőtalálkozó keretében, a 18 órakor kezdődő gálaesten – a zsűri jelenlétében – tartjuk meg.

A versenyre beadott versek közül többet maguk a szerzők olvasnak fel a Vaszary-villa kertjében   – Fotó Győrffy Árpád 

 

A 2013-as emlékdíjas Zalán Tibor a Tempevölgy folyóirat Quasimodo-különszámával  – Fotó Győrffy Árpád

Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és Költőtalálkozó tervezett programja

2016. szeptember 2. péntek

18.00 óra, Kisfaludy Galéria Magyar Pen-club -est
Beszélgetés az augusztusban kiosztott Janus Pannonius díjról, valamint a Magyar Pen-clubról, mint az egyetlen hazai nemzetközi írószervezetről.
Tervezett meghívottak: A Pen-club képviselői és a Janus Pannonius díjazott

19.30 óra, Kisfaludy Galéria Irodalmi-könnyűzenei műsor
Olyan irodalmi-zenei produkció meghívása amely országos v. nemzetközi hírnévre tett szert. Tervezett meghívottak:

2016. szeptember 3. szombat

10.00 óra Vaszary Galéria terasz Irodalmi matiné és sajtótájékoztató – Az olasz-magyar kulturális aktualitásokkal és a költészettel kapcsolatos könyvbemutatók, valamint sajtótájékoztató. A díjazott költők felolvassák verseiket.
Tervezett meghívottak: A 2016. évben a felvázolt témában megjelent könyvek szerzői, a sajtó képviselői, a költőverseny díjazottjai, hangszeres szólista.

17.00 óra, Tagore sétány
Koszorúzás Salvatore Quasimodo emlékfájánái
Hagyományos megemlékezés a névadó költő emlékfájánál és emlékszobránál.
Tervezett meghívottak: Alessandro Quasimodo, a költő fia, Franco Cajani, a nemzetközi zsűri elnöke, a magyar és az olasz kultúrpolitika képviselői, a magyar irodalmi szervezetek képviselői.

18.00 óra, Anna Grand Hotel díszterme
Gálaműsor – A gálaműsor keretében átadják a díjakat, a zsűri tagjai felolvassák laudációikat valamint meghívott színművészek interpretációjában elhangzanak a díjazott versek magyar és olasz nyelven.
Ugyanekkor osztják ki a Bertha Bulcsú díjakat is.
Tervezett meghívottak: A díjazottak, a közalapítvány tagjai, a bírálóbizottság tagjai, a magyar és az olasz kultúrpolitika képviselői, a magyar irodalmi szervezetek képviselői, a Veszprémi Petőfi Színház művészei.
A gálaműsor komolyzenei koncerttel zárul, majd a város polgármestere, a Quasimodo kuratórium tagja fogadást ad a díjazott költők és a meghívott vendégek részére

 



 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár