Örvényes – Egy saját csapáson járó festő kiállítása

Pálffy Károly (balról) és Rosta Sándor a megnyitón

Az éppen zajló izlandi-magyar EB-meccs ellenére is nagy érdeklődés mellett nyílt meg szombaton Pálffy Károly kiállítása az örvényesi faluházban.

 

A Balatonfüreden élő festőművészt és képeit Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság és a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság egykori vezetője, Balaton-díjas turisztikai szakember mutatta be.

Mint elmondta, Pálffy Károly Tapolcán született. Veszprémi középiskola után 1974-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán rajz, biológia szakon végzett. Füreden általános iskolában és gimnáziumban tanított. Több önálló kiállítása volt Veszprém megyében és az ország más településein. Munkásságát  Pro Comitatu Veszprém,  Balaton-díj, Balatonfüred Város Közalapítvány Kulturális nagykövete, Balatonfüred Kultúráért kitüntetésekkel ismerték el.

Pálffy Károly: Rohan az idő

Pálffy Károlyra gyerekkorától hatot a Káli-medence és maga a tó, ettől más az ő festészetének látásmódja, mint másoké. Egy boldog ember, mert játszhat a színekkel, a témákkal, és ez a játék az ő művészete. Azt szeretné, ha alkotásai megmaradnának, továbbélnének, ezért is összpontosítja erejét, hogy behatoljon a természet szépségeibe és felfedezze titkát. Festészete ezért nem más, mint egy csoda. Néhány szín, vonal és a vászonról a Balatoni nap meleg, vagy viharos színei sugároznak felénk.

Pálffy Károly: A Tihanyi-öböl a füredi hegyoldalból

 

Pálffy Károly: Pipacstengeren úszó Csobánc

 

A balatoni tájban lényeges hogy itt olyan intenzív és változékony a felhők, a víz játéka, és minden olyan sokféleképpen vetődik vissza, mint sehol másutt, nagyon nehéz lehet a tünékeny benyomásokat ecsetvonásokkal kifejezni. Ezért is értékelik nagyra alkotásait. Károly azt festi le, amit lát, és ezt a szándékát tökéletesen megvalósítja. A fény, ami szétárad és beburkolja a vonalakat, mindez egyszerűnek látszik, és milyen nehéz ezt megalkotni. Ehhez kell az ő művészete.

Pálffy Károly: Tél

Pálffy Károly: Nyár

Pálffy Károly: Balatonudvari kőszívek

 

Minden képe a táj egy-egy darabját tárja fel. Üzenetet hoznak képei, és a táj színeit, szépségeit harmóniába rendezi. Képei beszélnek Nem kell külön értelmezni őket, csupán nézni kell azokat figyelmesen és megértjük művészeti üzenetének titkát. Pálffy Károly nagy kalandja a művészettel eljutott a végső pontig, képei kristályosan tiszták, ehhez sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet – fogalmazott Rosta Sándor.

Pálffy Károly: Három grácia

 

A művészt köszöntötte Huszár Zoltán polgármester, aki abban bízik, hogy a 140 fős falu lakóinak többsége megnézi majd a tárlatot, és sok érdeklődő lesz távolabbról is.

Huszár Zoltán az Örvényesi üdvözlet című képpel

Külön is köszönetet mondott az Örvényesi üdvözlet című képért, amin Pálffy Károly egybe sűrítve mutat be mindent, ami a faluból fontos.

A megnyitón Szűcsné Sallai Margit és Egyed Katalin énekelt, verset mondott.

Szűcsné Sallai Margit egy paloznaki képpel a háttérben

 

Egyed Katalin az érdeklődők egy részével

A kiállítás július 16ig látható a Szent Imre u. 47. szám alatt – a 71-es főúttól 30 méterre – található faluházban.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár