Alsóörsi téltemetés a kiöntő Balaton partján

Alsóörs - máglyahalálra várakozó magányos kiszebáb a kiöntésre készülő Balaton partján

Alsóörsön is elégették a tél jelképét vasárnap. Kicsit nehezen gyulladt meg a kiszebáb, de végül mégis máglyahalált halt a hideg idő a vidám hangulatú vasárnapi program zárásaként.

 

Az önkormányzat hagyományos téltemető mulatsága az idén is táncos toborzóval kezdődött a faluközpontban a Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Galiba zenekar közreműködésével.

  

Innen a táncosokból, zenészekből és nézőkből álló menet a móló melletti Sirály-parkba indult. A menet élén most is kereken húzták a kiszebábot. Útközben lánynak öltözött fiúk és más maskarások ijesztgették a főutca szélén álldogáló nézőket és az arra tévedő autósokat.


A parkban Simon Gábor tánegyüttesvezető, ceremóniamester vezénylésével énekkel és táncokkal fűszerezve tréfás esküvőn összeadták a falu öreglányát és öreglegényét.

A lagzit követően a vízzel teljesen megtelt Balaton partjára vonultak, és a Tavaszi szél című népdal éneklésével kísérve, télűző varázslatként elégették a kiszebábot.

A műsor befejeződése után még sokan hosszan időztek pohárral a kézben, az ismerősökkel beszélgetve a Sirály-parkban felállított forraltboros, forró teás edények előtt.

A többiek bevonultak az Eötvös Károly Művelődési Házba, ahol a rendezvény zárásaként a Veszprém-Bakony Táncegyüttes adott még rövid ráadás műsort a Galiba zenekar kíséretével.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár