Több száz embernek osztottak áldást torokbetegségek ellen

Mintegy 3-400 ember vett részt szombaton a hagyományos Balázs-áldáson

Soha nem látott érdeklődés mellett, mintegy 3-400 fő részvételével zajlott szombaton a hagyományos Balázs-napi szabadtéri mise a balatoncsicsói Szent Balázs-hegyen.

 

A 800 éves Szent Balázs templom romjánál tartott szertartást és a kapcsolódó programot az idén is a Balatoncsicsó Fennmaradásáért Közalapítvány és a csicsói önkormányzat szervezte. A torokbetegek védőszentjeként tisztelt Szent Balázs püspök emléke előtt tisztelegő misét Baladincz József köveskáli plébános, Tódor Szabolcs keszthelyi káplán és dr. Léber Mihály nyugalmazott keszthelyi és egykori balatoncsicsói plébános celebrálta.

A Balázs-templom Tagyonból fényképezve – a szertartás a templom mögötti réten volt az idén is

Baladincz József (balról), Tódor Szabolcs és Léber Mihály a szertartáson

A mise végén kerül sor az U-alakú gyertyákkal végzett Balázs-áldásra, ami a hagyomány szerint megvéd a különböző torokbetegségektől.

Az áldásosztás után az ünneplők szétszéledtek a hegy nyitott pincéiben. A Nivegy-völgyi Borút Egyesület tajai közül a Mersics Porta, a Gergely borház, a Molnár családi Pince, a Brazsil Cseppek, a Dobosi Pincészet és Péringer Antal pincéje várta finom borokkal a vendégeket.

Péringer Antal pincéjét bent és kint is elfoglalták a vendégek.

Kint is tavaszi melegben kóstolhatták a 2015-ös Juhfark és Olaszrizling bort

Nagy sikere volt ennek a 2015-ös kései szüretelésű Olaszrizlingnek is

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár