Alsóörs – Horgásznap kevés zsákmánnyal, de finom halételekkel

Tatai Lajos, a VVH elnöke (balról), Keresztesi Olivér és Sándor Tibor, a főzőversenyen győztes csapat tagjai, a zsűri tagjai, Maurer István és Gál Tamás, valamint Hebling Zsolt polgármester a díjátadón

Az idén is változatos halételek készültek a harmadik alkalommal megrendezett horgásznap halfőző versenyén. Közülük a zsűri egy hagyományos módon főzött halászlét talált a legjobbnak.

 

Az Alsóőrsön működő Veszprém Vidéki Horgászegyesület (VVH) és az önkormányzat közös programja kicsit nehezen indult a reggeli szakadó eső miatt. De a barátságtalan idő ellenére is 13 háromfős csapat vett részt a rendezvényt nyitó horgászversenyen.
Úgy tűnik, nem csak a szervezők, a halak is megfelelően felkészültek a programra, legalábbis erre utal, hogy csak mutatóban maradt néhány a környéken 9-12 óráig zajló verseny idején. Így aztán az induló csapatok harmada semmit sem fogott, de a többiek összteljesítménye is csak 14 darab hal volt, amik összsúlya nem érte el a 10 kilogrammot. (A horgászok szerint a pontyok az időjárás miatt maradtak távol a rendezvénytől, így csak keszegeket fogtak.)
A győzelmet az idén is a herendi Ponty Team – Kalász Nándor, Kalász Arnold, Tamás Péter – szerezte meg 4 darab, összesen 2545 gramm súlyú hallal. A második a Flexibilis csövek nevű csapat – Kránitz Róbert, Takács Balázs, Rómer Dániel – lett, akik ugyancsak négy hallal, 2110 gramm összsúlyt produkáltak. A harmadik helyen a Köke-Küsz csapat – Németh László, Buti Attila, Söveges Károly –  végzett két hallal, 1575 gramm összsúllyal.

 

A Ponty Team tagjai azt ígérik, hogy jövőre végleg elnyerik a vándorkupát

Egyéniben az első helyet Kránitz Róbert szerezte meg 3 darabos, 1385 grammos fogással, második Németh László lett egy 920 grammos hallal, a harmadik Tóth Zoltán egy 915 grammos hallal. A legnagyobb halat fogó díját Német László nyerte egy 920 grammos dévérkeszeggel.

 

Kránitz Róbert a horgászverseny egyéni győztese

 

Németh László a legnagyobb hal kifogója

A horgászversennyel párhuzamosan zajló halfőzőversenyre a korábbihoz hasonlóan hat csapat nevezett. A helyi, környékbeli és pesti tagok mellett egy teljes csapat érkezett Vas megyéből is. Az ételek szakmai minősítését két mesterszakács, Maurer István és Gál Tamás végezte. Az eredményhirdetésnél Maurer István elmondta, hogy nem tartja igazán szerencsésnek az ételek sorrendbe állítását, inkább érmekkel kellene minősíteni azokat, mert mindegyik étel kiérdemelné az arany vagy az ezüst fokozatot. A végül az első három helyre kiválasztott ételek mindegyike szerinte aranyat érdemelne. Az idén persze maradtak a kiírásnál, de jövőre megfontolásra szánta a javaslatot a szervezőknek.
Összességében dicsérte, hogy nem “újragondolt”, hanem hagyományos halételeket készítettek a csapatok. Néhol voltak kisebb ízesítési hibák, de ezek sem rontották el az eredményt.

Az első helyet a Kútfúrók – Lipták Zsolt, Keresztesi Olivér, Sándor Tibor – szerezte meg. Halászlét főztek balatoni módra paszírozva. Az alaplébe keszeget, sügért raktak, a végén pontyszeleteket főztek bele. Mint kiderült, életükben először főztek halászlét, így aztán többször is telefonos segítséget kértek az ügyben járatosabb ismerőseiktől. A halakat is úgy kunyerálták össze más horgászoktól, mert nem fogtak eleget. A sikerük szerintük nem csak a “szűz kéznek”, hanem valami titkos adalékanyagnak is köszönhető. Hogy ez mi volt, azt nem árulták el. Maurer István azzal dicsérte őket, hogy az elmúlt két évben ilyen jó halászlevet nem ettem.

 

A Kútfúrók csapata telefonon kapta az utasításokat a halászléfőzéshez – nyertek

A második a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör csapata – Heiter Sándor, Farkas Sándorné és Varga Lászlóné – lett.  Ők “keszeggel felhúzott”, azaz keszeggel sűrített pontypaprikást készítettek, amit csalános túrótallérral tálaltak. A hal kifogás előtt a Balatonban nevelkedett volt, a magas vastartalmú és ízletes csalán veszprémi.

 

A Jeruzsálemhegyi Baráti Kör csapat Veszprémből – Heiter Sándor, a verseny főszervezője és társai az idén sem hagyták ki a csalánt az étrendből

A harmadik a Hal-Ászok – Dobáncki László, Pados Zoltán, Takács Ilona, Pados Zoltánné Edit – lett, akik a Vas megyei Püspökmolnáriból érkeztek. A versenyen harcsapaprikást készítettek kapros túrós csuszával tálalva. A harcsát otthonról hozták.

 

A Hal-Ászok csapatánál már csak a csuszából maradt egy kevés

Főztek még

Gombócolók, azaz Gecse Gábor, Solymosi Anna bakonyi halgombóc levest készítettek. A ledarált, fűszerezett, átpaszírozott halakból – amur, keszeg, ponty és más fajták – tojással gombócokat formáztak, majd azt főzték bele szeletek helyett az alaplébe. Ki-ki választhatott, hogy tejföllel, kapros tejföllel vagy anélkül fogyasztja. Kenyeret adtak mellé.

 

A Gombócolók tavaly másodikak lettek

A Három Grácia csapat – Herczeg Lászlóné, Németh Judit és Rónási Andrea – állandó résztvevői a versenynek.  Az idén tárkonyos gombás halragut készítettek pontyból és legalább ötféle gombából

 

Ketten a Három Gráciából – Tavaly egy tejszínes, kapros hallevessel elsők lettek.

A Tanyasiak – Balogh László és társai  Balatoni módra készítették a halászlét, de az alapléhez nem paszírozták, hanem darálták a halakat. A darálás előtt a nagyobb szálkákat kiszedték a megfőzött halakból, majd egy vékony lyukú darálón átengedték, hogy az apró szálkákat szétroncsolják. Szerintük így egyszerűbb és legalább annyira jó az eredmény, mint paszírozásnál, a különbség legfeljebb annyi, hogy így sűrűbb lesz a halászlé. De van, aki eleve így szereti jobban. Az alapléhez keszeget, pontyot és más balatoni halakat használtak, amibe a végén pontyszeleteket főztek.

 

A (horgász)Tanyasiak nem paszíroztak, daráltak

A versenyételeket sokan a nézők közül is megkóstolhatták a helyi valuta ellenében. Ha valakinek nem jutott, akkor az óvodai konyhán pontyból, harcsából és keszegből készített halászléből ehetett.

 

Az óvodai konyha dolgozói 120 adag halászlét főztek, hogy jusson mindenkinek

A közben megjavult időben a gyerekek és felnőttek is jót játszottak a pétfürdői “Fanyüvők játszóház” érdekes játékaival.

 

Csigás Forma1

 

Nagy sikere volt a különböző ördöglakatoknak

 

A csúzlival a lyukon kellett átlőni a labdát. Szerencsére most nem sikerült

 

A madzaggal összekötött golyókat úgy kellett dobni, hogy felcsavarodjanak a rudakra. Működött

A rendezvény zárásaként a Viktória zenekar játszott.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár