Szeptember 21-én lezárult a szavazás a pólókra kerülő balatoni bringakörös logókról. Bár egyértelmű a sorrend, azt javaslom, hogy többet is használjunk közülük.
Szavazni a legjobban tetsző három terv sorba állításával lehetett. A 9 tervről harminckilencen szavaztak. A segítséget nagyon köszönöm mindenkinek. Többen az oldal üzenőjébe írták be véleményüket, mások e-mailben küldték el szavazataikat. Volt aki csak a szerinte legjobbat, illetve a két legjobbat jelölte meg, de a túlnyomó többség a javaslat szerint három tervet állított sorrendbe. Természetesen mindegyik szavazatot érvényesnek tekintettük, ha kiderült a levélíró álláspontja.
Az eredmény kiszámításánál az első helyezettként való megjelölést 3 pontnak, a második helyezést 2 pontnak, a harmadik helyezést 1 pontnak vettem. Az összeadás után az alábbi eredmény alakult ki.
A legjobbak
A további sorrend
4. 1-es (20 pont – 10 szavazat) – Zsidai Nikolett terve
5. 7-es (17 pont – 8 szavazat) – Stéger Ferenc terve
6. 8-as (16 pont – 8 szavazat) – Stéger Ferenc terve
7. 2-es (8 pont – 5 szavazat) – Zsidai Nikolett terve
8. 4-es (4 pont – 4 szavazat) – Zsidai Nikolett terve
9. 3-as (0 pont – 0 szavazat) – Zsidai Nikolett terve
Mivel az első három helyezett terv teljesen eltérő képi világú, ugyanakkor a szavazatok száma és súlya alapján mindegyiknek sok támogatója van, azt javaslom, hogy legyen háromféle logó. Mindenki válasszon olyant magának, amelyik legközelebb áll hozzá. (De ha valakinek ahhoz van kedve, akár többfélét is hordhat. 🙂
Remélem, mindenki elfogadja ezt a megoldást.
Nagyon köszönöm a rajzokat a tervezőknek, Zsidai Nikolettnek, Felker Jenőnek és Stéger Ferencnek, és gratulálok a munkájukhoz. Arra kérem őket, hogy készítsék el a kész változatokat 2013-tól legalább 2017-ig minden évre. Fizetségként csak annyit tudok ajánlani, hogy a Balatontippen szerepelni fog a logóknál a készítő neve.
Amint megkapom a készítőktől a végleges változatokat, felteszem azokat az oldalra, hogy mindenki letölthesse és pólóra nyomathassa a neki tetsző változatot a megfelelő évszámmal. Közben elkezdek keresni olyan vállalkozót, aki internetes rendeléssel, postai szállítással is vállal pólónyomást a logóinkkal, hogy közvetlenül is lehessen rendelni.
Felmerülhet esetleg, hogy kizárólag azoknak tegyük lehetővé a logós pólók beszerzését, akik a feltételeknek megfelelően teljesítették a bringakört. Azt gondolom, nem kellene korlátoznunk a viselését, hisz ezzel is népszerűbb lehet a Balatoni Bringakör letekerése.
Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre