Gyenesdiáról*
Gyenesdiás a Balaton északnyugati partján, a Keszthelyi-hegység koszorújában fekszik, 2 km-re Keszthelytől és 7 km-re a világhírű gyógyfürdőtől,
Hévíztől. Gyenesdiás a Nyugat-Balatoni Régió egyik legintenzívebben fejlődő települése, turisták által kedvelt üdülő- és kirándulóhely, kiváló lehetőségeket nyújtva a pihenni, szórakozni, sportolni, kirándulni vágyók számára.
A településen 2 strand várja a fürdeni vágyókat: a Diási strand (mely mindhárom évben Kékhullám Zászló minősítést kapott) mára a környék egyik legszebb strandja, ahol a hagyományos szolgáltatások mellett óriáscsúszda, strandröplabda-pályák lelátóval és éjszakai világítással, foci-, a nyílt vízfelületen kialakított vízilabdapálya (mely a Balatonon az első), streetballpálya, asztalitenisz, egyéb strandi szolgáltatások, tágas napozófelület – melyet árnyas fák öveznek –, és egy ingyenes autóparkoló áll a vendégek rendelkezésére. Kicsik és nagyok szórakozásáról egyaránt animátorok gondoskodnak, hogy ne csak a fürdés-napozás jelentsen élményt. Az idei évben újdonságként szabadtéri sakkot, illetve a vízben napozóstéget (mely akár víziszínpadként is használható) vehetnek birtokba a strandolók. Mindezeken túl apró vendégeink kedvéért a játszóteret bővíti, fejleszti az önkormányzat.
A község kisebb fövenyes, homokos partú Gyenesi strandja kisgyermekes családok kedvelt fürdőhelye. Itt strandbővítés, és ezzel egyidejűleg strandfoci pálya kialakítása várható.
Hagyományos programlehetőségeink mellett, mint gyalogtúrák, kerékpározás, lövészet, vitorlázás, horgászat, lovaglás az idei évtől szervezett keretek között egyedülálló élményeket, túrákat kínálunk, hogy vendégeink nyaralásuk során valóban felejthetetlen emlékeket szerezhessenek. A repertoárban quad- és jeep-túrák, „élményerdei” kalandok, tandemugrás, vitorlástúrák szerepelnek, hogy csak néhányat említsünk.
A település évente megrendezésre kerülő, hagyományos rendezvényei (Rügyfakadás-Tavaszünnep április végén, Pünkösdi Szezonnyitó, Bornapok júliusban, Községházi Esték – komolyzenei hangversenyek főszezonban, Szent Ilona búcsú augusztusban, Szüreti Vígasságok szeptemberben) mellett a településen működő civil szervezetek is komoly szerepet vállalnak a rendezvényszervezésben.
Az ideérkezőket a vendégszerető helyiek fizetővendég-szobákba, színvonalas apartmanokba, panziókba, kempingekbe várják.
A település kedvező fekvésével, remek klímájával, két balatoni strandjával, változatos turisztikai vonzerőivel, és vendégszeretetével ideális célpont minden korosztály számára, mely színvonalas és árban is kedvező nyaralási lehetőséget kínál
LÁTNIVALÓK:
GYENESDIÁS FOKOZOTTAN VÉDET ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGEI
Gyenesi Szent Ilona templom, Hunyadi u.
Az akkor még Keszthelyhez tartozó gyenesi szőlőhegy lakói már 1807-ben elhatározták, hogy Isten tiszteletére kápolnát emelnek. Ekkor bontották el a faludi Szent Erzsébet templom még álló romjait. Az építéshez azonban nem járult hozzá a község akkori földbirtokosa gróf Festetics György, ezért a köveket a község polgárai eladták, árát kamatra eltették. A gróf halála után fiához Festetics Lászlóhoz fordultak, aki nemcsak megengedte a kápolna építését, hanem építési anyaggal is támogatta azt, ehhez területet is adott.
Az egyházi tárgyakat és a templom összes felszerelését a gróf neje, a hercegnő és lánya Ilona grófnő készítették. A klasszicista stílusú templom másfél év alatt elkészült, 1826-ban Szent Ilona tiszteletére szentelték, ezzel állítva emléket László gróf Ilona lányának is. A félköríves szentélye a hajóval egyező szélességű. Kétoszlopos kapuzata fölött timpanon és kis torony látható. A kereszt a felszentelést követő évben került a toronyra. A Az országban ez az egyetlen Szent Ilona templom.
Diási Havasboldogasszony templom, Kossuth L. u. – Darnay u. sarok
A Havi Boldogasszonynak szentelt kápolnát 1894-ben építették egy korábban ott állott kápolna helyére Radits Ákos budapesti műépítész tervei alapján. Az építési költségek nagyobb részét Dornyai Mihály hagyatékából fedezték. Az építési anyagok egy részét Festetics Tasziló gróf adta, míg a felszerelés költségeit Diás lakói fedezték.Az olasz reneszánsz stílusú, polikrom oltár Runggaldier József tiroli szobrász alkotása. (1914)
Darnay (Dornyai) pince, Darnay u. 10., Műemlék fabordás pince, magántulajdonban
A XII. századból megmaradt boronapince a népi építészet eredeti, tipikus darabja. Mestergerendájában olvasható az 1644-es évszám. Amíg a faizás (fa szedése az erdőről) lehetséges volt, addig a vastag tölgyfákból faragott gerendákból építették a pincéket. 1800-ban azonban megtiltották, hogy a pincék ilyen módon való építésével az erdőkben kárt okozzanak, helyette más módszert ajánlottak (vályog, vesszőfonat). Sajnos hasonló pincéből mára alig maradt.
Mária szobor – Patrona Hungariae, megközelíthető a Bem utcából
A 71-es főút fölé magasodó dombon, fokozottan védett természetvédelmi területen áll a Szűz Mária szobor, amelyet 1990-ben szenteltek fel. Boldogfai Farkas Sándor alkotása Magyarország utolsó királynéjának, IV. Károly feleségének, Zitának emlékét is őrzi. A szobrot dr. Taba Istvánné állítatta.
Vitéz kereszt, Madách u. sarok
A Vitéz keresztet Vitéz János és felesége Ságvári Anna állíttatta 1807-ben. Érdekessége, hogy felállításának évszáma rejtjeles formában van feltüntetve, azaz a latin szövegben rejlő római számok összeadásával kapjuk meg az 1807-et. A község területén több – további 16 db – kereszt található.
Kapernaum – evangélikus üdülő, szeretetotthon és konferenciatelep, Béke u. 43.
A Kapernaum Izraelben a Genezáreti tó partján elterülő városka neve, ahol Jézus szívesen időzött. E helységről nevezték el az evangélikus intézményt. Eredetileg a házat dr. Bita Dezső győri bencés egyetemi tanár építtette a múlt század végén, nyaralónak. 1907-ben a Balatonra saját lejáratot és fürdőt létesített, így volt idő, amikor a falunak három strandja volt. A ház többször gazdát cserélt, végül a Soproni Evangélikus Teológus Otthon vásárolta meg 1933-ban lelkészüdülő és konferenciatelep céljára. Máig többször bővítették. Nyaranta vasárnaponként nyilvános istentiszteletet tartanak.
Gyenesdiási - Diási játékstrand Gyenesdiás - Alsógyenesi Lidó strand
Gyenesdiás bemutatása Gyenesdiáson tervezett rendezvények
* a tourinform iroda segítségével