Gyenesdiás – A tagok véleményére alapozzák az egyesületi munkát

A J and A Kerámiaműhely is része a garantált programhelyszíneknek Gyenesdiáson - Fotó: Győrffy Árpád

A vendégek nem vágynak luxusra, de a kényelem, a tisztaság, és a szállásadók vendégszeretete nagyon fontos – derült ki egy helyi felmérésből Gyenesdiáson.

 

A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület év elején kutatást végzett a partnerség jegyében az egyesület munkájáról, a nyugat-balatoni üdülőfalu turizmusáról. A felmérés során nem csak a tagság, de a náluk lecsapódó vendégvélemények is összegzésre kerültek. A címben is szereplő üzenet egyike a legsokatmondóbbaknak. A felmérés célja, hogy partnereik véleményét, elvárásait ismerjék, hogy annak megfelelően alakíthassák munkájukat, szolgáltatáskínálatukat.

A több mint 100 fős tagságból 58-an vettek részt a kutatásban (42 szállásadó, 16 szolgáltató). A válaszadók 69%-a több mint 16 éve foglalkozik turizmussal, de akadnak többen is, akik csak pár éve „csöppentek bele” a szakmába. Válaszaik szintén nagyon fontosak, hiszen tőlük friss szemléletű gondolatokhoz jutott az egyesület. A személyes beszélgetések során fény derült az együttműködés erősségeire, gyengeségeire, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a változtatásra szoruló dolgokat újragondolják, illetve a jól működő folyamatokat erősítsék. A visszajelzésekből kiderült, mennyire fontos a személyes kapcsolattartás, hiszen amellett, hogy a megkereséssel az egyesület napi munkájának jelentősége megerősítésre került, a tagok számára nyilvánvalóvá vált, hogy fontosak az egyesület számára.

A helyi TDM szervezet tagjai pozitívan értékelik Gyenesdiás turizmusának fejlődést, mindemellett vannak még fejlesztendő vagy éppen tovább fejlesztendő területek. Az egyesület munkájával elégedett a tagság. Tudják, hogy a turisztikai egyesület jelentősége és erőssége a partnerségben, az érdekképviseletben, a folyamatos információadásban, tájékoztatásban és segítségnyújtásban, a települési marketing feladatok ellátásában, a helyi turisztikai kiadványok biztosításában rejlik. Megfogalmazódott az is, hogy az egyesület igazán sikeres működéséhez minden tagnak, szolgáltatónak is hozzá kell tenni a „magáét”.

Az idei év tennivalóit partnereik elvárásainak megfelelően, a felmérés eredményét, építő gondolataikat figyelembe véve alakítják, így a felmerült igényeknek megfelelően:
– a tavaszra tervezett belső study tour – a garantált programhelyszíneink jobb megismerésére, a tapasztalatok felfrissítésére -, mely a kialakult járványügyi helyzet miatt elhalasztásra került, ősszel, vagy jövő tavasszal kerül megrendezésre;
– több kötetlen baráti találkozót terveznek a kapcsolatok erősítése érdekében;
– aktívabb kommunikáció az egyesület erősségeiről, értékeiről a még nem tag szolgáltatók bevonzása érdekében,
hogy néhányat említsünk a konkrét tervek közül.

Forrás: Gyenesdiási Turisztikai Egyesület

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár