Tihany – XIX. Gardália Napok – Kicsit másképp, mint eddig

Az ősz hangulatához és a járványhelyzethez igazodva a korábbiaknál csendesebben ünneplik a gardákat az idén Tihanyban - Fotó: Győrffy Árpád

Közeledik a november, csendesedik a Balaton part, gyönyörű arcát mutatja ilyenkor Tihany környéke. Egyre hidegebb a tó vize, fürödni már nem jó benne, de egy-egy nagy séta, egy kirándulás még mindig kellemes program a félszigeten – írják a program szervezői előzetes közleményükben.

 

Ez a november csendesebb lesz a megszokottnál, hiszen a település egyik legnagyobb rendezvénye, a Garda Fesztivál – közel húsz év után – a hagyományostól eltérő módon kerül megrendezésre. Ez az év mindenben más, mint a korábbiak, és a rendezvény is ehhez igazodik, de valamilyen módon idén is szeretnénk emléket állítani a balatoni halászatnak, a Tihanyban kemény munkát végző halászoknak, mindezt úgy, hogy legfontosabb szempont az egészség védelme. Ezért azok a programok, mely nagyobb tömegeket vonzanak, a kirakodóvásár, a nagyobb zenés rendezvények nem kerülnek megrendezésre, nem lesz látványsütés sem.

 

Az idén nem lesz gardasütés… – Fotó: Győrffy Árpád

De aki eljön Tihanyba november 13. és 15. között, az – bár gardát nem kóstolhat – nem marad halgasztronómiai élmény nélkül. A helyi éttermek színes kínálattal és erre az alkalomra megalkotott menüsorokkal várják Önöket. Zenés programokban sem lesz hiány, a falu több pontján lesznek kisebb koncertek, többféle műfajban. Ismét lesznek túrák, és a családok, gyerekek sem maradnak programok nélkül.

 

A falu több pontján lesznek kisebb koncertek, lesznek túrák és gyerekeknek szóló programok is – Fotó: Győrffy Árpád

Új formát ölt a népszerű halászlé főzőverseny: ebben az évben az éttermek és a családok, baráti társaságok külön kategóriában indulhatnak. Mindenki a saját portáján főz, és a rendezvény fénypontjaként kiderül, ki nyeri el a „Tihany legjobb halászleve 2020” fődíjat.

Tihany tehát változatlan szeretettel és lelkesedéssel várja vendégeit ebben az évben is a Gardáliára, reméljük, hogy ebben az új programkínálatban is megtalálja mindenki a kedvére valót! És továbbra se feledjük: Tihany vár, de vigyázz rá!
(Forrás: Tihanyi Legenda Kft.)

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Tihany – XIX. Gardália Napok – Kicsit másképp, mint eddig" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár