A következő hétvégén már semmi sem akadályozhatja a jeges bulik megrendezését több balatoni településen. Körkép a rendezvényekről és más korcsolyázó helyekről.
-
Alsóörsön, Badacsonytomajon, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Fonyódon, Vonyarcvashegyen a hétvégén jégen rendezett versenyekkel, ügyességi játékokkal, jelmezes felvonulással és versennyel, forró italokkal várnak mindenkit
-
A rendezvények helyszínén kívül Siófokon, Balatonkenesén, Balatonfüreden, Tihanyban, Gyenesdiáson és Keszthelyen hivatalosan kijelölt jégpálya működik – közvetlen tapasztalataim szerint megfelelő jéggel
-
A fentieken túl az elmúlt napokban Balatonfűzfőn, Örvényesen, Balatongyörökön megfelelő, esetenként kiváló minőségű jeget találtam, Csopakon és a tihanyi Gödrösnél már nem igazán
-
Keszthelyen korcsolyakölcsönző is működik, Siófokon talán a főtéri műjég mellől lehet kölcsönözni
Hétvégi rendezvények, amikre biztosan számíthatunk
Vonyarcvashegyen a Lidó strandon Jégrandi és II. Jégszobrász Művésztelep című programok január 20-22-én
Péntektől vasárnapig mindegyik nap 15 órától hangulatos zene, fakutyázás, korcsolyázás, forralt bor és tea
Szombaton
13.00 II. Vonyarcvashegyi Jégszobrász Művésztelep megnyitója (szervező: Major Lajos, Tel.: 30/964-5525)
14.00 Jeges ügyességi játékok gyermekeknek, felnőtteknek
15.00 forró buli hangulat a jégen a legjobb zenékkel

A Lidó strand jege január 15-én – Fotó: Horváth Tamás
A Balatonföldváron Jégkarnevállal várják a látogatókat január 21-én, szombaton 13 órától a Fesztivál térnél kijelölt jégpályára
Részletes program:
13:00 órától Sorversenyek a jégen
15:00 órától Jelmezes-korcsolyás felvonulás – majd a jelmezverseny eredményhirdetése
Zene este 18:00 óráig – a szervezők forralt bort, teát, melegedőt, este hat óráig zenét is biztosítanak

Itt lesz valahol a balatonföldvári jégpálya – Fotó: Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület
Az alsóörsi Községi strandon Jeges bulit rendeznek január 21-én 14-16 óráig
Programok
Jégvitorlázás – jégkorong bemutató – ügyességi versenyek – fakutyázás – váltó versenyek. A jelmezes korcsolyázókat, versenyzőket díjazzák
Lesz zene is, és az önkormányzat mindenkit ingyenesen teával, forralt borral kínál.

Az idén sem maradhat ki a gyorsasági verseny – kép egy korábbi alsóörsi jeges buliról
Balatonalmádi – Wesselényi strand – Jég-Hétvége – január 21-én és 22-én, mindkét nap 10-16 óráig
Sorversenyek, váltók, kötélhúzás, célba dobás, családi korcsolya, jégkorong, limbó, kori-rocky, gyorskorcsolya (11 órától), börze(?), “jég-ét/terem”(?) “Show-vivő: Tari Tibi” – A szervezők jelzik, hogy a programot kizárólag megfelelő időjárás esetén rendezik meg.

A limbó hanyatt az igazi a jégen is – kép egy korábbi almádi programról
Balatonberényben a Községi strandon január 22-én, vasárnap 13.00 órától tartják a III. Balatonberényi jeges sokadalom című programot
Az önkormányzat és több civil szervezet szervezésében zajló rendezvényen ügyességi és sportversenyekkel, kötélhúzással, jégkoronggal, forralt boros, teás büfével, melegedővel várnak mindenkit.

A balatonberényi jeges buli helyszíne térképen. Vasárnap reggel az erre legalkalmasabb részen hivatalosan is kijelölnek egy jégpályát – a képre kattintva behívható az eredeti interaktív változat

Csütörtöki fénykép a múlt hétvégén kialakult jégfelületről – Fotó: Véghelyi Róbert

A strand bejáratával szemben lévő területen locsolással alakítják teljesen simára a jég felületét – Véghelyi Róbert január 19-én készített fotója
Badacsonytomajon a Városi strandon január 21-én, szombaton 13.00 órától rendeznek Jégbulit
A szervezők tervei szerint lesz forralt bor, tea, ügyességi játékok, tombola, zene és jégen sütött langalló

A badacsonytomaji jeges buli helyszíne térképen – a képre kattintva behívható az eredeti interaktív változat
Fonyódon a város központjában lévő Sándortelepi strandon Jégkarnevált rendeznek január 21-én 13-17 óra között
A szervezők sorversenyekkel, jégtánccal, jéghokival, korcsolyakölcsönzési lehetőséggel, forró italokkal, pogácsával várják az érdeklődőket.

A város központjában, a hajóállomás mellett található Sándortelepi strand lesz a rendezvény helyszíne
További kijelölt jégpályák
Siófok

A siófoki jégpályát az Ezüstparton, a Káli-Nagy utca végénél jelölték ki – kattintással behívható az eredeti térkép

Kiváló jég, az öltözéshez padok, hat szabadon használható fakutya, büfé, egészségügyi szolgálat – a kép január 15-én készült – itt korcsolyakölcsönző nincs, esetleg a főtéri műjég mellől lehet korit bérelni
Egy rövid mozi a 15-én látott vidám forgatagról
Balatonkenese

Jó minőségű jég, a mentéshez eszközök, ügyelet – a kép január 15-én készült
Balatonfüred

A balatonfüredi jégpályát az Esterházy strandon jelölték ki – kattintással behívható az eredeti térkép

Január 19-én délután így nézett ki a gyereköböl jege. A korcsolyázók szerint megfelelő minőségű volt a felülete. A strand dolgozói estére seprést és fellocsolást terveztek, hogy a hétvégére nagyon jó legyen

A strand kikötő felőli oldala csütörtökön le volt zárva, mert napok óta elárasztással próbálják elsimítani a hétvégi csapadék miatti egyenetlenségeket. Csütörtök este itt is újabb fellocsolást terveztek – az eddigi eredmény nagyon biztató

Talán mások is beindulnak, mint ez a nagypapa, aki az unokáknak saját fakutyát barkácsolt egy kimustrált székből – az Esterházy strandon próbálták ki csütörtökön. Úgy láttam, bevált
Tihany

A Belső-tó jegét tönkretette a csúnyán fagyott hétvégi csapadék. Sajnos besegítettek azok is, akik a puha latyakot fagyás közben összejárták – a kép január 19-én készült

Szerencsére továbbra sem kell elkerülni ezt a hivatalosan is kijelölt jégpályát, mert szerdán este a bejárat közeli rész felületét vízzel árasztották el, ami többnyire simára fagyott

Viszonylag nagy területen tükör simaságú a jég. Úgy hallottam, csütörtökön este újabb területen próbálják javítani a jeget
Egy rövid videó az első hétvége több száz korcsolyázójáról
Gyenesdiás

A gyereköböl előtt kijelölt 30×15-ös pályán megfelelő a jég minősége, a parttól távolabb kiválóbb területek is vannak – január 17-én készült fotó
Keszthely

A jégpályán vannak kicsit gyengébb felületű részek is, de többnyire jó minőségű, néhol egészen kiváló a jég – tornaórát tartó iskolások a pályán – január 17-én készült fotók

A gyerekek közül sokan korcsolyáztak és fakutyáztak is – a tanárnéniknek szülők segítettek a felügyeletben

A korcsolyázó anyuka szerint a pici imád a jégen száguldva aludni

A gyereköböl szélére két büfé is kitelepült – többek között forró italokat, zsíros kenyeret kínálnak hétköznap déltől, hétvégén délelőtt tíztől estig

A korábban a műjégpálya melletti kölcsönző áttelepült a strandi jégpálya mellé. Hétköznap 14-18 óráig, hétvégén 10-18 óráig vannak nyitva (közben ebédszünet). Egy órára 400 forint egypár kori. Helyszínen nem éleznek, de másnapra megoldják – a képet még a korábbi helyen csináltam
Egy rövid videó a fakutyázókról, korcsolyázókról
További korcsolyázási lehetőségek
Balatonfűzfő

A szezon elején itt volt talán a legjobb jég, de később kicsit elromlott a felülete – január 15-én készült fotó

A jég felülete nem a legjobb, de használható – a strandon folyamatosan büfé működik – január 15-én készült fotó
Csopak

Január 19-én, csütörtökön délután sajnos nem sok jót láttam a csopaki strandon. A nyugati oldalt használhatatlanná tette a korábbi meleg. Itt is besegítettek azok, akik nem bírtak várni, és a latyakos terület egy részét megtisztítva akadálypályát építettek a jégre

A keleti oldal jegét rianások szabdalják, a még érintetlen részek felülete is rendkívül rücskös

Ez a rész még a jobb területek közé tartozik

Csütörtökön délután a jég teljes hosszban lassú mozgásban volt. Mivel szél nem volt, valószínűleg a nap melege miatt a tó belseje felől kifelé igyekezett a jég. Folyamatos pattogás, roppanások jelezték a lassú mozgást. A rianásoknál sok helyen állt a víz a jégen, mert az egyik tábla felnyomta, vagy leszorította a másikat. Ez a közrezárt darab például még csak látszólag fagyott össze a többivel, ha valaki rálépne, el is merülhetne
Tihany

Erre a korcsolyaszezonra már búcsút mondhatunk a Gödrösi strand jegének. A latyakos csapadék göcsörtös újrafagyása miatt teljesen használhatatlanná vált a felülete – a kép január 19-én készült
Örvényes

Az örvényesi szabadstrand továbbra is jó választás lehet. Január 19-én ilyen sima volt a jég felülete a partközelében

A Balaton belseje, illetve a Tihanyi-félsziget felé is jó minőségű jeget láttam
A fentiek is mutatják, hogy a Balaton jege mennyire sokféle lehet. Ismeretlen területre ne menjünk, ha mégis, legyünk nagyon óvatosak. Különösen vigyázzunk a rianásokkal, amiket néhol csak néhány centiméteres jég borít.
Egy ilyen rianás Fűzfő és Almádi között húzódó egy méter széles árkába szakadt bele csütörtökön két jégvitorlázó is. Szerencsére ki tudtak mászni és a vitorlást is ki tudták venni. Ha valaki egyedül kerül ilyen helyzetbe, nem biztos, hogy időben megérkezik a segítség.
Az innen elérhető oldalon a szabályok mellett a somogyi tűzoltók fontos tanácsait is el lehet olvasni – A jégen tartózkodás szabályai – Érdemes megszívlelni őket.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Korábbi jeges hírek a Balatontippen
- A jégen tartózkodás szabályai
- Balatoni jeges hírek – Sokan élvezhették a tél örömeit vasárnap – videóval 2017.01.16.
- Balatoni jeges hírek – Siófok és Vonyarcvashegy lehet a legbiztosabb vasárnapi korcsolyázó hely 2017.01.15.
- Balatoni jeges hírek – Latyak és narancsbőr a jégpályákon 2017.01.14.
- Balatoni jéghelyzet – Eső és hó gyilkolja a jeget, de még bármi is lehet 2017.01.13.
- Balatoni jéghelyzet – Csupa jó hír korcsolyázási lehetőségekről, bulikról 2017.01.12.
- Ábrahámhegyi óévbúcsúztató szilveszteri pancsolás a strandon 2017.01.10.
- Balatoni jeges hírek – Tihanyban több ezren korcsolyáztak a hétvégén 2017.01.09.
- Tihany – Csodálatos téli panoráma a Pisky sétányról a jeges Balatonnal 2017.01.08.
- Balatoni jéghelyzet – Tihanyban, Keszthelyen és a déli parton érdemes körülnézni 2017.01.07.
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre