Tihany – Csodálatos téli panoráma a Pisky sétányról a jeges Balatonnal

A szép napsütésben gyönyörű látványt nyújtott a Balaton keleti medencéjének északi oldala a kék és fehér között változatos árnyalatokkal tündöklő jéggel

A Balaton keleti medencéje ismét a lehető legszebb arcát mutatta a január eleji csillogó napsütésben a tihanyi Pisky sétányról. A szép látványhoz segítséget adott a hatalmas széltől kitisztult levegő is.

 

Ameddig a szem ellátott, a vizet mindenfelé jég borította, ami a fehér és a kék közötti különböző árnyalatokban szép környezetet adott az épített világnak.

 

A füredi hajóállomás és a Tagore sétány mintha csak karnyújtásnyira lenne a tihanyi apátsági templom melletti kilátóhelytől  – a rendkívüli hideg jól láthatóan megtette a hatását, amilyen gyorsan eltűnt a korábbi jég, ugyanolyan gyorsan visszafagyott a Balaton – igaz, még várni kell a megfelelő vastagságra

 

A Pisky sétány másik vége a Visszhang-dombbal – kiabálni nem nagyon volt kedve senkinek 🙂

 

A tihanyi móló környékét mindenütt jég borítja – a zárt részeken tükörsima, a szél felől apró darabokból fagyott újra

 

Úgy tűnik, még egy darabig várni kell a következő hajóra

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

2 Comments on "Tihany – Csodálatos téli panoráma a Pisky sétányról a jeges Balatonnal"

  1. Nagyon köszönöm az információt. Én is menni akartam, de Tihanyban nagyon megkéstem, és már nem értem volna oda megfelelő napsütésben. Remélem, a napokban még pótolni tudom.
    A kemping a Zala kemping lenne? Melyik a Kalandstrand?
    Üdv Győrffy Árpád

  2. Vasárnap nagy korcsolyaélet volt Keszthelyen. 1 cm hó alatt tükörjég. A kempingtől a Kalandstrandig lehetett korizni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár