Vers a parton és a peronon – versek a balatoni strandokon és vasútállomásokon

A balatonszárszói vasútállomás peronján József Attila Eszmélet című versét hallhatják a vonatra várók - Fotó: Győrffy Árpád

A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Így az idén az alsóörsi, balatonalmádi, balatonfűzfői strandok mellett már 13 Balaton-parti vasútállomás peronján is hallhatók magyar költők versei.

 

A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott, így Vers a peronon címmel bővül a június 4-étől szeptember 6-áig zajló program. A versek felvételről szólnak strandokon és a bekapcsolódó vasútállomások utastájékoztató rendszerén keresztül.
A déli parton Fonyód, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Zamárdi és Siófok, az északi parton Keszthely, Révfülöp, Balatonfüred, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő vasútállomása kapcsolódik a programhoz. Az állomásokon naponta egy alkalommal egy magyar vers fog elhangzani kortárs költők illetve művészek tolmácsolásában.

Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indult a verselés, a szomorú 100. évforduló miatt Juhász Gyula Trianon című versével. Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Áprily Lajos, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei többek között Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók. A fiatalabb színészgeneráció képviseletében Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Mihály Péter és Nagy Péter szólal meg.

 

Mások mellett Csuja Imre színművész is hallható lesz a vasútállomásokon és strandokon – Fotó: Győrffy Árpád

Varró Dani, Kemény István, Szabó T. Anna, Géczi János és Szálinger Balázs saját műveiket adják elő; egy korábbi felvételnek köszönhetően pedig a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; de a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell, a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban.
A narrációt a zalaegerszegi színházból Kiss Ernő látja el; a kiváló hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált, melyet a Kanadában élő Teleki Gergő zongoraművész szerzett, zongorán a 10 éves Mihály Adél adja elő.

 

Géczi János saját versét mondja el – Fotó: Győrffy Árpád

Mint Czompó Gábortól, az Aranyhíd Polgári Egyesület elnökétől megtudtuk, a MÁV Zrt. a várhatóan legtöbb utast szállító vonatok érkezéséhez köti a versek lejátszását. Például a balatonalmádi állomáson naponta 17:00-17:30 közötti időintervallumban lesz hallható a vers, Révfülöpön 17:30- 18:00 között. Minden nap egy verset hallhatunk. Mivel 95 nap alatt 38 vers kerül lejátszásra, így egy-egy vers 2-3 alkalommal lesz hallható a nyári szezon során.

Czompó Gábor szerint különleges pillanatnak ígérkezik, mikor a balatonszárszói peronon elhangzanak Szűcs Krisztián (HS7, Budapest Bár) előadásában József Attila Eszmélet című verséből az alábbi sorok:

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Az idén elhunyt Csukás Istvánra két verssel emlékeznek, Gáspár Sándor előadásában Sün Balázs történetét hallhatjuk, Róka Ricsiről Halas Adelaida fog “mesélni” – mondta Czompó Gábor.

 

A február 24-én elhunyt Csukás Istvánra két versével emlékeznek – Fotó: Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Vers a parton és a peronon – versek a balatoni strandokon és vasútállomásokon" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár