Tűzoltók – Balatonföldvár – Kárpát-medencei tűzoltók tanították egymást

Balatonföldvár – Kárpát-medencei tűzoltók tanították egymást a jó gyakorlatra – 2015.09.27. 




Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Ausztria, Románia és Magyarország önkéntes tűzoltóinak szervezett képzést a Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldváron, szeptember huszonhatodikán – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


A kurzuson tűzoltási és műszaki mentési tapasztalataikat, valamint a beavatkozások során használt eszközeiket hasonlították össze a szomszédos országok önkéntesei.
Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, a nemzetközi találkozó célja, hogy a szomszédos országok tűzoltói a mentési technikákat összevetve biztonságosabb és precízebb mozzanatokat alkalmazzanak, mind a saját, mind pedig a mentendő személyek és értékeik érdekében.


Az osztrák tűzoltóság felépítését Imre Ernst, Felsőőr kerületi tűzoltóparancsnoka mutatta be. Mint elmondta, a szövetségnek négyezer-nyolcszázötven tagja van, ebből mindössze hat hivatásos tűzoltóság, háromszázhuszonöt létesítményi tűzoltóság, a többi pedig önkéntes alapon működik. Csak a nagyvárosokban van hivatásos tűzoltóság: Bécs, Graz, Linz, Salzburg, Klagenfurt, Innsbruck. Összesen 339.000 tűzoltó dolgozik az országban, tíz százalékuk ifjúsági, tíz százalékuk pedig nyugdíjas. Mivel Ausztriában továbbra is van kötelező katonai szolgálat, ezért, aki nem vállalja a fegyveres kiképzést, az a tűzoltói képzést választhatja. Ily módon minden huszonötödik osztrák állampolgár tűzoltó. Kiderült továbbá az is, hogy egy száz lakosú településnek is van legalább egy tűzoltógépjárműve, s minimum tizenöt tűzoltója.


A mentőkötél műszaki jellemzőiről már Kovács Bálint tűzoltó százados, a siófoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese beszélt. A siófoki tűzoltók bemutatták azt is, hogyan alkalmazzák a hármas hurokkötést a mentéseknél. Somogyban az elmúlt egy héten is több teherautó borult árokba, melyek mentésének taktikai megoldásait részletezte a szomszédos országok önkénteseinek Bodó László, a KÖTÉL Egyesület vezetője.


 




Az előadást követően a KÖTÉL Egyesület a gyakorlatban is bemutatta egy balesetet szenvedett nő szakszerű mentésének mozzanatait, egészen a jármű stabilizálásától kezdve, a roncs szétvágásán keresztül, a sérült kiemelésig.


 



 



 


A környezetszennyezés megakadályozásának, a sérült üzemanyagtartály betapasztásának költségtakarékos lehetőségeire is választ kaphattak az érdeklődők. A kaposvári önkéntes tűzoltók bemutatták azt a műszaki mentő járművet is, amelyeket nehezen megközelíthető helyszíneken vetnek be.


Nagy Béla, a Szlovák Tűzoltó Szövetség alelnöke ezután annak az Iveco Daily hatszemélyes gépjárműnek ismertette a műszaki paramétereit, amelyből Szlovákiában az elmúlt időszakban négyszázat adtak át, egyebek mellett Nagymadon, jövő tavaszig pedig további százötven településen. A járműhöz egy olyan – búvárszivattyúval, kismotorfecskendővel, áramfejlesztővel és kéziszerszámokkal, valamint világító felszereléssel ellátott – árvízvédelmi utánfutó is kapcsolódott, amelyre nagy szükség van Szlovákiában, ezért ebből hatszázhuszonegyet bocsátottak a tűzoltók rendelkezésére.


Reichert Csaba, a tabi önkormányzati tűzoltók parancsnoka a beavatkozás szervezéséről, a felállítási hely fontosságáról beszélt a kollégáknak. Bemutatták a tűzoltás vízellátásának kialakítását.


A jövő évben ötven Heros-Aquadux X1500 típusú jármű átadását tervezik a katasztrófavédelem számára, jelentette ki Rajnai Attila, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója. Az ezerötszáz liternyi víz szállítására képes, főként városi használatra szánt fecskendőn kívül bemutattak egy fejlesztés alatt álló pickup gépjárművet is, valamint egy önkéntes tűzoltóságoknak tervezett utánfutót.


 



 



 


Évente mintegy öt-hatezer személy eltűnéséről érkezik bejelentés hazánkban, a felkutatásukhoz kapcsolódóan Bodó László nyújtott módszertani segítséget. Előadásában rávilágított arra, hogy az ilyen esetek hátterében legtöbbször a droghasználat és szerelmi bánat áll, továbbá elárulta azt is, hogy hetvenkét óra leforgása után már nagyon kevés az esély a sikeres felkutatáshoz. A KÖTÉL Egyesületnek legutóbb azonban sikerült egy idős asszonyt visszahozni öt nap után a családjának. Ebben segítségükre volt egy számítógépes applikáció is, amelyen látják a mentésben résztvevőket egy térképen, s így a program kiszűri azokat a területeket, amelyeket még nem fésültek át.


A mentendő személyek mellett a beavatkozó állomány testi épségének megóvása sem elhanyagolható, folytatta az előadássorozatot Kóbor Csaba tűzoltó alezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, aki a sűrített levegős légzésvédelmi eszközök használatát mutatta be. A füst veszélyeiről pedig már Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke tartott beszámolót.


 



 


A képzéssel egy időben a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi ülést tartott, amelyen dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelő-helyettese beszélt az önkéntes tűzoltó egyesületek 2015. évi támogatásáról. Elhangzott: 443 önkéntes egyesület négyszáz, míg a mentőszervezetek százmillió forintra pályázhattak. Végül 63 millió forint értékű technikai eszközt vehettek át a települések önkéntesei; 31 millió forint értékű védőfelszerelés került az egyesületekhez; 800 ezer forint üzemanyag-hozzájárulást nyertek; 600 ezer forintot pedig műszaki felülvizsgálatra, míg 1,7 millió forintot képzésekre fordíthatnak – hangzott el a találkozón a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója szerint.
Fotók: SMKI


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár