Balatonföldvár – Ötéves faültetési programot indítanak a város közterületein

Az új fáknak sok évtized kell, hogy ilyenek legyenek - jellegzetes földvári kép - platánsor a Somogyi Béla utcában a bicikliút és sétaút két oldalán

Az idei évtől kezdődően öt éven keresztül évente 30 darab nagynövésű fa elültetésére kerül sor a város közterületein kertészeti szakértő javaslatának figyelembevétele mellett – tudatják az önkormányzat közleményében.

 

A telepítés során az őshonos tölgy, kőris, hárs, fűz fafajták, továbbá a Balatonföldvár történetéhez, hagyományaihoz illeszkedő platán fafajta válaszható. A város közterületeire nyár, fenyő és akác nem kerülhet kiültetésre – e fafajták kiültetése a magántulajdonban lévő ingatlanokon történő fapótlás, faültetés esetében sem támogatottak. A közterületi faállomány karbantartására és a fásítási program megvalósítására az önkormányzat költségvetésében, minden évben, elkülönített forrásnak kell rendelkezésre állnia.

 

A Csigaház előtti tér fenyőit a jövőben már nem lehetne ideültetni

A fásítási program megvalósítása során, a képviselő-testület fokozott figyelmet fordít a védett fasorok, parkok, egyéb fás területeken lévő faállomány állapotának figyelemmel kísérésére, állagának megőrzésére, megóvására. Az elmúlt időszak gyakorlatával megegyezően, fa kivágására kizárólag a fa betegsége vagy balesetveszély esetén, szakértői vélemény alapján kerülhet sor – írják a közleményben.

 

Őszi fakivágás nyomai a szabadstrandként használt kikötő melletti parkban

Az ültetés évét megelőző évben született balatonföldvári lakóhellyel rendelkező gyermekek részére ünnepélyes keretek között kerül elültetésre egy-egy fa a szülők kérésére a faültetési akció keretében – derül ki a közleményből.

Képek Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár