Szántódra költözik a Pannónia Fesztivál – 2012.02.14.


Szántódra költözik a Pannónia Fesztivál – 2012.02.14.


Az idén Várpalota helyett a Balaton déli partján, Szántódpusztán rendezik meg a Pannónia Fesztivált. Mázló Imre, a fesztivál igazgatója az MTI-nek elmondta: azért költöztetik el a fesztivált, mert kinőtték az eredeti helyszínt.


A Pannónia Fesztivált a pünkösdi hosszú hétvégén, május 24. és 27. között rendezik meg Szántódpusztán. Mázló Imre elmondta: az idén hatodik alkalommal megrendezendő fesztiválra mintegy 70 ezer embert várnak.
Az új helyszín kapcsán kiemelte: a korábbihoz képest sokkal jobb infrastruktúra, több sátor- és parkolóhely várja majd a fesztiválozókat a “vízparttól néhány méterre”.
Mint az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményből kiderül, az idei fesztiválon több mint 160 magyar zenekar és előadó lép színpadra. A fellépők névsorára a látogatók szavazhattak, a legtöbb szavazat a Tankcsapdára, a Roadra, a Depresszióra, a Quimbyre, a 30Y-ra, valamint az Alvin és a Mókusokra érkezett. Részletes programot február végére ígértek a szervezők.
A fesztiválra a négynapos bérlet 6900 forintba kerül, a május 25-től 28-ig érvényes háromnapos bérlet ára 5900 forint. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy a fesztiválra napijegy is váltható 3900 forintért.
Forrás: MTI pmg \ brr


 










A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár