Strandos – Kitört a nyár a Balatonnál, kezdődik a strandszezon!









Kitört a nyár a Balatonnál, kezdődik a strandszezon!
– 2014. május 23.


Kicsit megkésve, a tavalyihoz hasonló árakkal és kiváló vízminőséggel kezdődik az idei strandszezon ezen a hétvégén.


Persze a 17 Celsius fokos hőmérsékletű víz még sokaknak hidegnek tűnik, de már csütörtökön több fürdőzővel találkoztunk az északi parton. Víz van hozzá bőven, hisz 127 centiméteres vízszintet május végén talán még soha nem mértek. Talán többet mond mindenkinek, ha inkább azt mondjuk, hogy a Balaton átlagos mélysége jelenleg 375 centiméter.


Minden strandon voltak kisebb-nagyobb fejlesztések. Igaz, ezt az évet igazán nem a nagyberuházások jellemzik. Szerencsére visszafogottan nyúltak az árakhoz is. Körkérdésünk során egyedül Balatonfűzfőn értesültünk jelentősebb emelésről. Mentségükre szolgáljon, hogy a múlt évben egy nagy fejlesztés zajlott náluk, amiért akkor ki is maradt az emelés, meg az is, hogy a most hozzátett 10 százalékkal is inkább a középmezőny alsó felébe tartozik az 550 forintos felnőtt belépőjük.
Az összes strandot nézve egyébként 450 és 1000 forint között mozognak a felnőttektől kért belépődíjak.


Az alábbiakban több településről, strandról részletesebben is megtudhatjátok, hogyan készülnek a szezonra.


Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strand egész éven át folyamatosan és ingyenesen nyitva volt, ettől a héttől már az alapvető higiénés szolgáltatásokat is biztosítják: nyitott mosdóval, működő szabadtéri zuhanyzókkal várják a vendégeket.
Mivel a pénztárak várhatóan csak pünkösdkor állnak üzembe – vagy még akkor sem -, addig napközben is ingyen lehet strandolni. A pénztár zárás után később is.
Az idei szezon legnagyobb újdonsága náluk a Kisfaludy strandon készülő minigolfpálya. Ugyanott egy úszóstéget is felújítanak.


 



Tóth Péter (balról), Dávid Imre és Dávid Imre a minigolfpályát építi a Kisfaludy strandon (még rajtuk kívül is volt két Dávid Imre a csapatban)


Az Eszterházy strand gyermeköblénél vízi élményelemeket telepítenek a lídós partszakaszra, az öblöt nyugatról záró mólón pedig egy kivilágított szökőkutat alakítanak ki esti látványosságnak. A bejárati épület teraszán működésbe lép valami szuper távcső is, amivel minden eddiginél jobban lehet majd kukkolni a csajokat (is).


 



A Skóciából érkezett Cheryl Show és Demus Ádám már megnyitotta a szezont a Kisfaludy strandon


A Skóciából érkezett Cheryl Show és Demus Ádám a Kisfaludy strandon már kipróbálta a 17 Celsius fokos Balatont – tetszett nekik 🙂



 
Siófokon a Nagystrand rendkívül korán, május 1-én kinyitott, ez itt egyben a pénztár megnyitását is jelzi, mert szezonon kívül itt nem használható sétányként a terület, ahogy Füreden, és esténként is a programoktól függ, mit lehet tenni. A vendégeket Nagystrandon és a Sóstoi strandon is a tavalyi árakon fogadják. Az Újhelyi strand továbbra is ingyenes, és a város aranyparti és ezüstparti szabad partszakaszain is ingyenesen lehet strandolni. A szabadstrandokon található ingyenes illemhelyek a hétvégétől működnek.


Balatonberényben is változatlan belépődíjakkal várják az idén a strandolókat. Az egykori csúszda helyén “felnőtt játszóteret” alakítanak ki kültéri fitneszeszközökkel és az idei nyártól már masszázst is kínálnak a strandon.


Balatonlellén a napokban várják az engedélyt a nyolc éve minden szezonra megújított 300 méter hosszúságú lídós rész kialakításához. Az idén a magas vízszinthez alkalmazkodva nem a meder feltöltésével, hanem a partvédőmű megnyitásával szeretnék kiépíteni a homokos partszakaszt.
A tervek szerint pünkösd után egy héttel nyitnak, az árak itt sem változnak a múlt évhez képest. Az élményfürdőben idei szezonban már itt is lehet SZÉP-kártyát használni, a strandon továbbra sem.
A város szabadstrandjain várhatóan a június közepén nyitnak az illemhelyek, július elejétől pedig vízimentők is lesznek.


Fonyódon is gőzerővel zajlik a város központjában lévő Sándortelepi strandon a 200 méter hosszúságú fövenyes partszakasz kialakítása. A munka befejezését július 1-ére tervezik. A strand továbbra is ingyenes lesz, ahogy a város másik tíz szabadstrandja is.
A fejlesztés további lépéseiként különböző gyermek-korosztályok számára vizes és szárazföldi élményjátszótereket alakítanak ki a strandon. A szezon végeztével fognak folytatódni a munkálatok, a jövő szezonra a teljes strand megújul: új vizesblokkok és öltözők, komplex parkosítás, új járdák, akadálymentesített vízi bejáró és sportpályák fogják várni a nyaralókat.


Balatonfenyvesen a múlt heti vihar közel hatvanmillió forintos kárt okozott a település nagyobb strandjain, parti sétányaiban. Az önkormányzat dolgozói hosszabbított műszakban dolgoznak, hogy az iskolai szünet kezdetére mindent rendbe tegyenek.


 


Balatonfenyves Központi strand


Egy héttel ezelőtt még így nézett ki Balatonfenyvesen a Központi strand – további képek a balatoni árvízről ide kattintva  


Balatonvilágoson a Club Aliga strandján újjáépítik büfésort és a vizesblokkokat. A pénztárnyitás itt június 16-án lesz, de a strandot addig is lehet használni.


Gyenesdiáson jelenleg is látogatható a strand, a szolgáltatások május 30-tól működnek, a pénztár pedig június 7-től üzemel. A Diási Játékstrand kapuzata megújul, a főszezoni sorban állás csökkentésére plusz pénztárat alakítottak ki, illetve online jegyvásárlásra, és automatából való jegyvásárlásra is lesz lehetőség. Az árak itt sem változnak.
A község mindkét strandján fejlesztik a játszótereket, többek között árnyékolókat is telepítenek a gyerekek védelmében.


Keszthelyen a Városi strandon parti sétányt alakítottak ki és jelentősen bővítik az Wi-Fi-s internet szolgáltatás sávszélességét, kapacitását. A strandok már jelenleg is nyitva vannak, a pénztárak várhatóan pünkösdkor vagy utána egy héttel nyitnak. A belépődíjak nem változnak.


Balatongyörökön a strand pénztárak június 14-én nyitnak a két éve változatlan árakkal, addig ingyenesen működik itt is a strand.
A strand mellett élménysétányt alakítottak ki a víz gyógyító hatására épülő élményelemekkel. A sétány több Kneipp pontot foglal magában, interaktív módon a kúrák lényegét is megismerhetik a sétálók. Új központi fogadóépület is építettek infokommunikációs ponttal, pénztárakkal, vizesblokkal és baba-mama szobával.


Balatonakaliban május 31-én nyitnak a pénztárak a tavalyi árakkal. A strandon felújították a teljes parti sétányt, új bejárókat csináltak, zuhanyzókat építettek. Egy új épületet is kialakítottak, amiben a játszóház és a strandkönyvtár mellett egy olyan üzlet lesz, ahol csak  egészséges gyümölcsökből készült termékeket árusíthatnak, amik elsősorban a térségben készültek.
A strand különlegessége az önkormányzati üzemeltetésben lévő csúszda, amin napi 600 forintért lehet csúszkálni.


Révfülöpön minkét strandon változatlan árakon, 450 forintos felnőtt belépővel fogadják a vendégeket az idei szezonban is. A pénztárak itt június 1-én nyitnak, de előtte is működnek már a strandok.
A Császtai strandon komfortosították a régi hatszögletű kabinépületeket, a korábbi hat fülke helyett csak kettő marad mindegyikben. Az egyiket pedig teljesen egybe nyitották, mozgássérült illemhelyet és egyben pelenkázó szobát alakítottak ki belőle.
Mindkét strandon felszerelik azt a víznyomással működő berendezést, amivel a kerekesszékkel közlekedők is kényelmesen, biztonságosan, akár segítség nélkül is bemehetnek a vízbe. Ugyancsak a nehezen közlekedőket segíti, hogy a MÁV-val közösen akadálymentesre alakították a Császtai strandhoz vezető két vasúti átjárót.


 



Szabó Péter (balról) és Czuczor Gyula a vízi bejárót festi a révfülöpi Császtai strandon


Szabó Péter (balról) és Czuczor Gyula a vízi bejárót festi a révfülöpi Császtai strandon


A zánkai községi strandon is a mozgássérültek lehetőségeinek javítása volt a fő fejlesztés az idén, náluk kettőt is telepítenek a nyitásra a vízbeemelő készülékből. Egy hajóelemmel bővítik a játszóteret is. A belépődíjak maradnak a tavalyiak, de ezt is csak június 1-től kell fizetni, addig ingyenes a strandolás.


Balatonudvariban a község központjában és a Fövenyes településrész strandján is felszerelik a mozgássérültek bejutását segítő berendezést. A nagyobb fejlesztések itt a szezon után indulnak. Az árak maradtak a tavalyiak, a pénztárnyitás Udvariban június 12-én, Fövenyesen két héttel később lesz.


A balatonalmádi strandok egyik újdonsága, hogy az idei évtől a SZÉP-kártya mellett bankkártyával is lehet fizetni a káptalanfüredi kisebbik strand kivételével. A Wesselényi strandon két új büféépületet építenek, az idén is lesz strandkönyvtár. A belépődíjak nem változnak, csak a kabinárak nőnek 10 százalékkal. A pénztárakat már május 15-én megnyitották. A napi zárástól éjfélig itt is ingyenesek a strandok.


Balatonfűzfőn május 24-én nyitnak a pénztárak mindkét strandon, a felnőtt jegy 10 százalékkal 550 forintra emelkedik, a gyermek jegynél 17 százalékos az emelkedés.
Mindkét strandon akadálymentes vízi bejáró létesül. A Fövenyes strandon játszóteret is fejlesztik különböző elemekkel, köztük egy hajó utánzattal. A nagyobb biztonság érdekében részleges térvilágítást építenek ki és négy kamerát is telepítenek. Az infó-kommunikációs akadálymentesítés keretében Braille-feliratú táblákat is elhelyeznek.


Alsóörsön sem emelkedtek az árak. A szezonra jelentős mennyiségű meder homokozással, új vízi bejárók beszerzésével, szabadtéri sporteszközök telepítésével, pelenkázásra, szoptatásra használható baba-mama szoba kialakításával készülnek.
Kép és szöveg: Győrffy Árpád, Balatontipp.hu (ahogy a többi anyagnál is)


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár