Fonyód – A fürdeni akarók elfoglalták a lezárt strandot

Fonyód – A fürdeni akarók elfoglalták a lezárt strandot – 2015.06.08. 




A jelenleg is zajló fejlesztések miatt június 7-én háborús állapotok fogadtak bennünket Fonyód központi strandján, a Sándortelepi strandon. A sokak szerint itt már megszokottnak tűnő helyzetet az tette különösen érdekessé, hogy a fürödni, napozni akarók a tiltó táblák ellenére elfoglalták a strand jelentős részét.


A kerítéseken a tiltáson kívül nem találtunk tájékoztatást arról, hogy mikor, hogyan nyílik a strand. A vendéglátósok tudni vélték, hogy a hónap vége felé a terület nyugati részét megnyitják a fürdőzők előtt.
A meg is nyílik, nem lesz benne sok köszönet. Mivel a füvet eddig nem nyírták, a felmagzás miatt sokkal rosszabb lehet majd a pázsit, mint korábban. A múlt évben még a Balaton leghosszabb homokos plázsaként hirdetett parti terület is jelentősen megváltozott, a Balaton elvitte a homokot a cölöpökből kialakított partvédőmű elől.


 




Itt készül a főbejárat a leendő pénztárral. Ha el is készül, a helyiek szerint az idén már nem nagyon mernek belépődíjat szedni.


 




 



 



 



 



 



Vasárnap ilyen volt a gyereköböl


 



Egy évvel ezelőtt még homokkal volt feltöltve


 




A strand nyugati szélénél lévő sólyánál hasonló állapotokat találtunk


 



A kikötőben álló szoborpár is értetlenül nézi a fonyódi állapotokat


 



A parkolóknál már tavaly felszerelték a fizetésre utaló táblákat, majd letakarták őket. A takarót valószínűleg a szél tépte le róluk. Automatákat még nem telepítettek.


 



A szomszédos Balatonfenyves Központi szabadstrandján sem minden úgy alakul, ahogy elvárható lenne. A strand nyugati szélén épülő vitorláskikötőnek még mindig nyitva van a keleti mólószára, így a Rigó-árkon át a berekből érkező huminsavas víz áramlás éppen megcélozza a strand nyugati gyermeköblét.  Azt mondják, a szennyezés egészségre ártalmatlan, de fürdővíznek kicsit undorító. 


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár