Balatoni strandok – Balatonlelle megfertőzte a többieket is – újabb homokos plázsokat alakítanak ki tó körül


Balatoni strandok – Balatonlelle megfertőzte a többieket is – újabb homokos plázsokat alakítanak ki tó körül – 2014.02.25.


Egyre több balatoni település készül fövenyessé alakítani a strandjait, az idén nyárra elkészülhet az eddigi leghosszabb szakasz, amelyet Fonyód központi strandján építenek ki – tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.



Csonki Istvan


Csonki István elmondta: Fonyód támogatást nyert el a strandjának megújítására, el fogják bontani a partvédőműveket, és mögötte homokkal lidót alakítanak ki a parti részen.
Hozzátette, ezt a vízügy csak támogatni tudja, hiszen ez a törekvés segít visszaállítani – ha csak csekély hányadban is – a tó eredeti állapotát, s minden újabb fövenyes partszakasz egy kicsit növeli is a tó mederterületét, és segíti a víz öntisztulását.
Balatonlelle néhány éve úttörőnek számított azzal, hogy egy egész strandot lidósított homokkal, de ezt nem a szárazföldi részének, hanem a tó medrének terhére tette, ugyanis a partvédőmű előtti részt töltötte fel a Balaton mederanyagával. A lidós strandnak ugrásszerűen nőtt a népszerűsége és a forgalma.


 



Balatonlelle Napfénystrand plázs lidó


A balatonlellei Napfény strand – az évek óta tartó hatalmas érdeklődés jelz, hogy jól döntöttek


 


Balatonlell Napfény strand építés


Építési munka 2013 tavaszán a balatonlellei Napfény strandon



Csonki István beszámolója szerint korábban kisebb, nem engedélyköteles nagyságú szakaszokon próbálkozott egy-egy település – köztük Balatonfenyves – lidósítással. Tavaly Balatonfüred, jelenleg pedig Balatonfűzfő és Balatonszepezd kapott engedélyt a strandjai egy részének fövenyessé alakítására, és most zajlik Balatonudvari és Vonyarcvashegy kérelmének elbírálása.


“Üdvözlendő ez a törekvés, de nem szabad elfelejteni, hogy nem mindenhol lehet vagy érdemes lidósítani, mindenhol kutatásnak kell megelőznie a beruházást – mondta a vízügyi szakember. Kiemelte, fontos megvizsgálni áramlástanilag, hogy az adott partszakasz erózióra vagy feltöltődésre hajlamos. Ott lehet kedvezően fövenyes partszakaszokat kialakítani, ahol egyensúlyi állapot van, vagy enyhén feltöltődésre hajlamos a mederszakasz. A feltöltéseket kizárólag bevizsgált mederanyaggal vagy bevizsgált tiszta homokkal lehet elvégezni.


 



Balatonfüred Kisfaludy strand lidó plázs


A balatonfüredi Kisfaludy strandon is nagyon szeretik a fövenyes részt


 


Balatonfenyves központi szabadstrand plázs


A balatonfenyvesi központi szabadstrandon 2013-ban már a második fövenyes szakaszt alakították ki


 


Balatonszepezd központi strand


A balatonszepezdi strandnak talán ezen a részén lesz a tervezett plázs



Hidvégi József, Fonyód polgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy a város központi, Sándor-telepi strandjának mintegy 440 millió forintba kerülő megújításához zajlik a közbeszerzési eljárás. Ott készül el júniusra a Balaton leghosszabb, csaknem kétszáz méteres fövenyes strandja.


 



Fonyód Sándortelepi strand


A fonyódi “Sándortelepi” strand délkeleti széle – már 2013-ban tervezték a föveny kialakítását, de akkor kifutottak az időből


Több évig folyt a tervezés, nem volt egyszerű a hatóságokat meggyőzni – mondta a polgármester. Szerinte az egész déli part attól lenne szép, ha tele lenne fövenyes partszakaszokkal. A Balaton kiviszi a hordalékát a partra, könnyebb összeszedni így, mint a kövek közül – tette hozzá.
A strand egészét érintő beruházáshoz tavaly, a balatoni turisztikai attrakciók létesítésére kiírt pályázatokon nyert el támogatást az önkormányzat. Ez folytatása lesz a fonyódi kikötő melletti területfejlesztésének, ahol az elmúlt években már megújult az üzletsor, és szabadtéri színpad is épült.
A strandberuházás részeként játszóterek, sétányok, parkoló, közösségi épületek, sportpályák is épülnek, a lidósításhoz pedig csaknem kétezer köbméter bevizsgált homokot szállítanak majd a strandra – mondta a polgármester. (MTI – btt bám blz)


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatoni strandok – Balatonlelle megfertőzte a többieket is – újabb homokos plázsokat alakítanak ki tó körül" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár