Sió-zsilip – Bejött a papírforma. Nem határidő előtt, jóval utána készülhet el

A Sió és a Balaton közötti új zsilipek építésének állása egy évvel a munka megkezdése után - balról a hajózási-, jobbról a vízeresztő zsilip - Fotó: Győrffy Árpád

A Vízügy Lengyel Róbertet is bevette a Sió-zsilip építéssel kapcsolatos információk kiigazításába. Ha hihetünk a siófoki polgármester által írtaknak, akkor legalább másfél év csúszásra számíthatunk a Balaton levezető rendszerének korszerűsítésénél a hivatalosan tervezetthez képest.

“Gőzerővel készül a Sió zsilip és a csatorna városi mederszakaszának felújítása, rendbe tétele. Tegnap szakmai konzultációt tartottunk az irodámban az illetékes vízügyi igazgatóság vezetőjével, Csonki István úrral és a siófoki kirendeltségük vezetőjével, Pécseli Péter úrral… Ha munka továbbra is ütemesen halad, 2023. őszére maga a zsilipfelújítás befejeződhet, 2024. nyarára pedig minden egyéb is” – írta többek között Lengyel Róbert siófoki polgármester január 12-én a Facebook-oldalán. Ha valóban jól emlékszik az elhangzottakra – és beszélgető partnerei nem vezették meg -, akkor beigazolódott a korábbi sejtésünk, a kivitelezők nagyon nem tartják a vállalt határidőt.

A zsilipek a WeGoHere térképén

Csonki István, a Vízügyi Igazgatóság vezetője egy hónappal a projekt elindítása előtt, 2019. szeptember 20-án azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy “A legnagyobb projekt 2022 januárjában fejeződik be a tervek szerint, ez a tó levezető rendszerének korszerűsítését: a Sió-zsilip átépítését és a Sió-csatorna vízeresztő képességének növelését eredményezi”. A jelek szerint ez már biztosan nem valósul meg.

Csonki István 2019 szeptemberi nyilatkozata szerint a január végén így kellene kinézni az új zsilipeknek – ezt már csak 2024 nyarára ígérik – Forrás: Vízügy

A Balatontippen 2019 október 11-én a olvashatták a projektindítóról szóló tudósításomban az Országos Vízügyi Főigazgatóságot vezető Láng István által elmondottakat: “mostanra a finanszírozási gondokat is sikerült megoldani. A teljes projektre vonatkozó befejezési határidő 2022. december 31. Az összes munkát egyben veszik át.”

A munka félidejénél, 2021 március 3-án írtam arról, hogy a projekt honlapján az induláskor ígért 2022. december 31. helyett 2023. március 31. szerepelt a befejezés dátumaként (ahogy ez ott ma is olvasható).

Az írás megjelenése után két héttel a siofok.hu oldal a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság válaszára hivatkozva helyre tette a cikkemet. Mint írták, “a kivitelező teljesítési határideje a szerződés hatályba lépésétől 2019. szeptember 19-től számított 38 hónap, vagyis 2022. november 18.” Erről 2021. március 17-én számoltam be.  Ez még a projektindítón ígértnél is szebb lett volna, de mint a mostani bejelentésből kiderül, szó nincs gyorsításról, inkább jelentős lassításról.

A látványterv szerint így fog kinézni a zsiliprendszer – Valamikor – Forrás: Vízügy

Ha komolyan vesszük a Lengyel Róbert által írtakat, illetve, amit neki mondtak, akkor határidőt nem csak a Csonki István által megjelölt “2022 januárjához” képest tolták el, de a projektindítón mondott 2022. december 31-hez képest is nagy lesz a lemaradás. Sőt a a projekt honlapján szereplő “A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023. március 31.” is csak vágyálom marad ahhoz képest, hogy “2023. őszére maga a zsilipfelújítás befejeződhet, 2024. nyarára pedig minden egyéb is” – a Lengyel Róbert által közvetítettek szerint.

Az új hajózási zsilip 2021 szeptemberében – Fotó: Győrffy Árpád

Az eddiginél délebbre helyezett új vízeresztő zsilipnek még csak a lábai voltak készen 2021 szeptemberében – Fotó: Győrffy Árpád

Bocs a sok dátumért. Nem fárasztanám az olvasókat ilyennel, ha az illetékesek tisztességesen kiállnának, elmondanák, hogy bolondságokat beszéltünk/naivak voltunk/nem mondtunk igazat – a megfelelő választható -, a projekt megvalósítása az eredetileg ígért 2,5, majd 3 év helyett négy és fél évig fog tartani.

Az eddigi tapasztalatok szerint én nagy tétben nem fogadnék erre sem.

Normál esetben ilyen késésnél a kivitelezők kötbért fizetnek a megbízónak – nekünk. A NER-es gyakorlat szerint azonban még mi örülhetünk, ha nem kell megtoldani a korábban kialkudott 19 milliárd forintos árat a lassabb munkáért.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár