Révfülöp – Érvénytelen lett a a vitorláskikötőről tartott helyi népszavazás

A körrel jelölt helyre tervezett kikötő ellenzői szerettek volna lakossági megerősítést álláspontjukhoz - Forrás: Wegohere

A vitorláskikötő építését ellenzők kezdeményezésére kiírt helyi népszavazáson kevesen jelentek meg ahhoz, hogy a NEM érvényes lehessen.

 

A népszavazás kezdeményezői az alábbi kérdésre vártak választ augusztus 11-én a nagyközség felnőtt lakóitól.

„Akarja-e Ön, hogy Révfülöp vízparti központjában, a móló és a futballpálya közötti öblöt az eddigi funkciója helyett teljes területén 133 db vitorláshajó téli-nyári vízen-tárolására alkalmas vitorláskikötővé alakítsák át, ehhez a vízbe ív alakú, az ívével a nagymólón is túlnyúló, 180 m hosszúságú, betonoszlopokkal és szádfalakkal megtámasztott, 16.000 m3 terméskövet tartalmazó kőgátat építsenek, a vízfelületre 600 m2 felületen úszó-pontonokat telepítsenek, a téli vízbefagyás ellen a hajókat szivattyús vízcirkuláló csővezetékekkel vegyék körül, a parton különböző kikötőkiszolgáló létesítményeket, köztük a Nádas borozó mellé mobil hajókiemelő darut telepítsenek, a füves partot a hajók oda és elszállítására, ki-be emelésére használják, és kizárólag a vitorláskikötőt használóknak 101 db-os autóparkolót létesítsenek?”

 

A fenti kérdés arról a kikötőről szólt, aminek így néz ki a látványterve

A kezdeményezők abban bíztak, hogy a kérdésre adott nem szavazatok többségben lesznek, és az összes szavazó száma eléri a szavazásra jogosultak számának 50 százalékát. A helyi választási bizottság eredményt rögzítő jegyzőkönyve szerin várakozásuk csak részben jött be. Bár a 322 nemmel szavazó több mint nyolcszorosa a 39 igennel szavazónak, a kezdeményezés mégis eredménytelen maradt. Mint a helyi választási bizottság rögzítette:

“A Révfülöpi Helyi Választási Bizottság megállapítja, hogy a fenti kérdésről 2019. augusztus 11. napján megtartott helyi népszavazás érvénytelen, mert a választópolgárok kevesebb, mint fele szavazott érvényesen. A helyi népszavazáson 361 fő választópolgár szavazott érvényesen, amely a szavazásra jogosult választópolgárok 30,96 %-a.”

A részletes adatok a jegyzőkönyv szerint
a szavazásra jogosult választópolgárok száma: 1166 fő volt
a szavazóként megjelent választópolgárok száma: 367 fő
érvényes szavazatok száma: 361 db
érvényes „IGEN” szavazatok száma: 39 db
érvényes „NEM” szavaztok száma: 322 db

 

A hajóállomás mólójától jobbra lévő vízfelületen lenne az a vitorláskikötő, amiről a népszavazás szólt – Fotó: Győrffy Árpád

Ennyi. Persze fellebbezni lehet. “Fellebbezést lehet benyújtani jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen”– fogalmaznak a választási bizottság közleményében.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár