Múltkutatás – A Balaton összeköt – helytörténész találkozó évfordulók jegyében 10.29.

A füredi Városi Múzeum ad otthont a szakmai konferenciának

A Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény ad otthont 2016. október 29-én a Balatoni Helytörténészek III. Szakmai Találkozójának, amelyre a szervezők még várják a Balaton és környezetének helytörténetével, honismeretével foglalkozó kutatók és érdeklődők jelentkezését – frissítve!

 

A találkozón az évfordulók jegyében kiemelten foglalkoznak a balatoni hajózás 170 évvel ezelőtti megindulásával, a 100 éve elhunyt Eötvös Károllyal és a 25 éve elhunyt Zákonyi Ferenccel, tudtuk meg a találkozósorozat elindítójától és egyik szervezőjétől dr. Takács Gábortól.

A találkozó tervezett programja

10.00 Köszöntő
Töreky Lászlóné, Balatonederics polgármestere, az I. találkozó házigazdája
Molnár Judit, Balatonfüredi képviselő, bizottsági elnök
Takács Gábor, a találkozósorozat kezdeményezője
P. Miklós Tamás, házigazda, gyűjteményvezető

“A Balaton összeköt: évfordulók jegyében” előadások

10.20 A Balaton Gőzhajózási Társaság és az első Kisfaludy gőzös története – Lichtneckert András történész

10.50 Deák Ferenc Edericsen, útban Kehidáról Füred felé – Töreky András helytörténész

11.10 140 éve született Cséplő Ernő (1876-1938), a Balaton Szövetség egykori titkára, igazgatója – Makra Ernőné helytörténeti kutató

11.20        “Csobántz, magos hegyen győzhetetlen vár” – Hangodi László főmuzeológus, történész

11:30 Szünet

12.00 Kiknek a vajdája Eötvös Károly? Emlékezés a 100 éve elhunyt íróra  Praznovszky Mihály irodalomtörténész

12.30 Személyes emlékezés a 25 éve elhunyt Zákonyi Ferenc helytörténeti kutatóra – Györgydeákné Takács Hajnalka könyvtáros

12.45 160 éve született Soós Lajos, a Balaton poétája – Vér Lászlóné helytörténeti kutató

12.45 A Szántódi Bizottság munkája a somogyi partok helytörténetében – Stirling János egyetemi tanár, helytörténész

13.00 Az újabb balatonalmádi helytörténeti kutatásokról, röviden – Czuczor Sándor

13.10 Cholnoky Jenő balatoni és veszprémi kötődésű turistaelnöki tevékenysége
Jákói Bernadett helytörténeti kutató

13.20 Felkészülés a Holokauszt 75. évfordulójára – Olti Ferenc helytörténeti kutató

 

A Kisfaludy gőzös makettje a balatonfüredi Városi Múzeumban

A Kisfaludy gőzös makettje a balatonfüredi Városi Múzeumban

“Balathoni” kerekasztal: új balatoni honismereti kiadványok, hírek…

13.25 Az Üdvözlet Balatonmáriafürdőről! c. könyv szerkesztési tanulságai – Huszár Mihály történész-muzeológus

13.35 A Káptalanfüred évtizedei c. könyv bemutatása – Polniczky József helytörténeti kutató
13.40 A Szepezdi krónika 2. kötetéről – Németh Ferenc helytörténeti kutató

13.45 Honismereti hírek: Balatonfenyves (Krizsai M.), Fonyód (Varga I.), Zamárdi (Tarr Péter) – Ismerteti: Takács Gábor

Zárszó

Eötvös Károly szobra a Tagore sétány melletti parkban Balatonfüreden

Eötvös Károly szobra a Tagore sétány melletti parkban Balatonfüreden

15.00 A Vitorlázeum és Jókai Emlékház kiállításainak megtekintése, tárlatvezetéssel.

A végleges program a visszajelzett előadásokkal bővülni fog. A helyszínen megtekinthető a „Balatonfüredi helytörténeti kiadványok” kamarakiállítás.
Elérhetőség: Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény – Pálóczi terem (Balatonfüred, Blaha Lujza u. 3.)  Bővebb információ, részvétel visszajelzése: P. Miklós Tamás E-mail: pmiklostamas@furedkult.hu Tel: 20/9858-408

Képek: Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár